Szilvásy Miklós szülőföldjén, Márianosztrán koszorút helyeztek el egykori kiváló birkózónk emléktáblájánál. Az eseményen beszédet mondott Rétvári Bence államtitkár, valamint az FTC képviseletében a Fradi Múzeum vezetője, Tobak Csaba. Szilvásy Miklósnak nagy szerepe volt abban, hogy 1949-ben klubunk birkózó szakosztálya ismét elindult. Ezt követően 1952-ig sorozatban négyszer lett magyar bajnok az FTC-vel kötöttfogású váltósúlyban, pályafutása csúcspontjaként pedig 1952-ben az olimpián aranyérmet nyert Helsinkiben.
- Szilvásy Miklós a szó szoros értelmében vett példakép volt, aki társainak valódi utat tudott mutatni. Ám az, amit rövid élete során elért, az méltán lehet példa minden mai fiatalnak, hogy erővel, akarattal, szorgalommal, elszántsággal, az elvégzett munka adta hittel ki lehet törni bárhonnan, olyan sikereket lehet elérni, hogy arra akár 70 esztendő után is kalapot emelve emlékezzen az utókor. Ahogy mi is tesszük most Szilvásy Miklós emléke előtt – mondta Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője.
Szilvásy Miklós emlékét örökké megőrizzük!
Egykori kiváló labdarúgónkra emlékezünk.
A Fradi család nyolc tagját köszönthetjük június 27-én.
Két egykori kiváló sportolónkra emlékezünk.
Néhai játékosunk magyar bajnoki címet és Szuperkupát is nyert a Ferencvárossal.
A Fradi család hat tagját köszönthetjük június 26-án.
Egykori kiváló tekézőnkre emlékezünk.
A Fradi család öt tagját köszönthetjük június 25-én.