Egy igazi Fradi családi hagyomány, amely idén sem maradhat el: újra Fradi Családi Nap! Az idei lesz a tizenötödik alkalom, hogy az FTC és az Albert Alapítvány rendezvénye vár minden kis és nagy fradistát, az időpont: 2026. augusztus 30., vasárnap reggel 9 órai kezdettel, a helyszín: FTC-MVM Népligeti Sportközpont! Az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítvány által szervezett eseményen, szintén már hagyományosnak tekinthető módon, a sportrendezvényt ezúttal is kulturális programok teszik még színesebbé. Ebben az FTC hivatalos együttműködő partnere, a Nemzeti Színház játssza a főszerepet több előadással is. A teátrum színészei a nap folyamán többször jelentkeznek majd az egész családnak szóló színi produkciókkal.
A színpadon természetesen egymást váltják majd olyan egykori és jelenlegi nagyságok is, akik nem a világot jelentő deszkákon, hanem a világ különböző sportpályáin arattak, aratnak nagy sikereket. Többek között érkezik világklasszis vízilabdázóink képviseletében olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kapusunk, Vogel Soma, női pólósaink közül pedig két nemzetközi ászunkkal, Gurisatti Grétával és Leimeter Dórával találkozhat a közönség. Női kézilabdázóinkat egy igazi legenda, a jelenleg a jövő fradista kézis kiválóságainak nevelésével foglalkozó Kökény Bea képviseli. Nem fognak hiányozni az elmúlt szezonban az osztrák bázisú ICEHL-ben derekasan helytálló férfi jégkorongozóink sem. Hasonlóan kemény közegből érkezik a többszörös világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, a közelmúlt extraklasszis birkózója. A tőrrel vívók közül a világbajnoki bronzérmes Szemes Gergő és Tóth Gergely, az ököllel vívók közül pedig két korábbi boksznagyság, Kótai Mihály és Bedák Pál válaszol majd a nap házigazdája, DJ Dominique kérdéseire. Ott lesznek a színpadon többen is férfi labdarúgócsapatunk népszerű játékosai közül, a holnap futballistáinak képviseletében pedig az utánpótlásképzésünkben jelenleg a Fradit edzőként szolgáló Keller József várja az érdeklődőket.
A programkínálat nem lehetne teljes az elmúlt években már megszokott aktív, szórakoztató kikapcsolódási tevékenységek nélkül, amelyekre ezúttal is várjuk a résztvevőket!
A Fradi család nagy szeretettel, remek programokkal, sportolólegendákkal fogadja a fradista családok minden generációját. A belépés díjtalan!
Fradi Családi Nap kiemelt programok
09:30 Férfi labdarúgás
10:20 Birkózás – Bácsi Péter, Fodor Zoltán
10:50 A Nemzeti Színház előadása
13:10 Vívás – Szemes Gergő, Tóth Gergely
13:20 A Nemzeti Színház előadása
14:00 Férfi vízilabda – Vogel Soma
14:20 Női vízilabda – Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra
14:40 Férfi jégkorong – Laskawy Ferenc, Farkas Olivér, Schlekmann Márk
15:00 UP Akadémia labdarúgás – Keller József
15:10 Ökölvívás – Kótai Mihály, Bedák Pál
Egykori labdarúgónkra és kerékpározónkra emlékezünk.
A Fradi család négy tagját köszönthetjük augusztus 13-án.
Egykori kiváló labdarúgónkra emlékezünk.
A Fradi család öt tagját köszönthetjük augusztus 12-én.
A Fradi család hét tagját köszönthetjük augusztus 11-én.
Egykori kiváló tekézőnkre emlékezünk.
Adásunkban a galaktikusok elleni meccsünkről mutatunk részleteket, bővebben pedig majd a YouTube+-on!