2021. december 6.
Gyászolunk: elhunyt Kóbor János
Életének 79. évében itt hagyott bennünket klubunk elkötelezett szurkolója, az Omega együttes énekese.

Tragikus hírrel indult a hét, ugyanis az Omega zenekar a hivatalos Facebook-oldalán közölte: a zenekar énekese, a köztudottan nagy Fradi-drukker, Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas művész rövid betegség után életét vesztette. Kóbor János 78 éves volt.

- Mi mindig is nagyon büszkék voltunk arra, hogy a 70-es években, amikor az Omegának hihetetlenül nagy tábora volt, akkor vele párhuzamosan a Fradi volt a másik tömegeket megmozgató tényező – idézte Kóbor Jánost az FTC Baráti Kör hivatalos honlapja 2010-ben. - A Fradizmust egy hatalmas dolognak tartom, ha valaki valóban őszinte szeretetből, lelkesedésből éli meg. Egy belső indíttatásból kialakult Fradizmus, vagy mondhatnám ezt egy együttes szeretetére, vagy akár az Omegára is, becsülendő.

A Fradi-család nevében szeretnénk részvétünket kifejezni Kóbor János családjának, barátainak és zenész társainak.

Emlékét örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család két korábbi sportolóját köszönthetjük május 23-án.

Rájuk emlékezünk ma

Három egykori kiválóságunkra emlékezünk a mai napon.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család öt tagját köszönthetjük május 22-én.

Rájuk emlékezünk ma

Két egykori kiváló sportolónkra emlékezünk ma.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család hat tagját köszönthetjük május 21-én.

Rájuk emlékezünk ma

Két egykori kiválóságunkra emlékezünk ma.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család három tagját köszönthetjük május 20-án.

Rá emlékezünk ma

Egykori vízilabdázónkra emlékezünk a mai napon

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin