Megtartotta októberi ülését a Fradi Fair Play Bizottság, amely eldöntötte, kik nyerik „Az Igazi Zöld-Fehér Hős” és a „Fradi Szív” díjat az idei esztendőben. Az Igazi Zöld-Fehér Hős kategóriájában olyan sportolót díjaz a bizottság, aki különleges sportemberi nagyságról tett tanúbizonyságot az év vagy a versenyszezon során. A Fradi Szív kategóriában olyan szervezetet vagy magánszemélyt ismernek el, akik valamilyen fontos társadalmi ügyben támogatták az FTC törekvéseit.
Az, hogy kik a győztesek, az december 4-én, kedden a 17.30-kor kezdődő gálán derül ki, amelyet szokás szerint az Elek Gyula Arénában rendeznek.
A 2017-ben alapított bizottság alapszabályban is rögzített célja, hogy felhívja a figyelmet a sportszerűség, a fair play és a fradizmus szellemiségének folyamatos szem előtt tartására és a klubunk által képviselt értékek hangsúlyozására, különös tekintettel az erkölcsi szabályok betartására, az ellenfél tiszteletére, valamint az erőszak- és doppingmentes sportra. A bizottság célja, hogy felfedezze és elismerje az FTC azon tagjait, szimpatizánsait, akik munkásságukkal, életvitelükkel, cselekedeteikkel példaképként szolgálhatnak a közösség, a magyar emberek számára. Ennek szellemében klubunk idén is kiosztja majd saját díjait.
Két egykori kiváló sportolónkra emlékezünk ma.
A Fradi család hat tagját köszönthetjük május 21-én.
Két egykori kiválóságunkra emlékezünk ma.
A Fradi család három tagját köszönthetjük május 20-án.
Egykori vízilabdázónkra emlékezünk a mai napon
Tizenkét szakosztály várta az érdeklődőket a Magyar Sport Napján az FTC Népligeti Sportközpontban – VIDEÓ!
A Fradi család öt tagját köszönthetjük május 19-én.