2023. március 2.
Jótékonysági gyűjtéssel, versenyekkel újra itt a KEK!
Az eseményre több csapat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is.

Egy nemzet, 5 ország, 89 egyetem, 376 csapat, 5412 sportoló - ez a KEK, vagyis a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. A rendhagyó, határokon átívelő sporteseményt idén már 14. alkalommal rendezi meg a BEAC a Nemzeti Közszolgálati Egyetem társszervezésében.

Az eseményre a budapesti és vidéki egyetemek mellett több csapat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről. A KEK csütörtöki hivatalos megnyitóján az FTC-t válogatott kézilabdázónk, Kovács Anett és szintén válogatott vízilabdázónk, Vadovics Viktor képviselte.

- Köszönöm, hogy a Ferencváros, a rendezvény sportszakmai partnere 2020 óta elkötelezett támogatója a KEK-nek. Nagy segítséget kapunk a klubtól az esemény promóciójában, de emellett az FTC sportlétesítményeket is biztosít számunkra - nyilatkozta a megnyitón Simon Gábor, a BEAC igazgatója.

A KEK ebben az évben kiegészül egy jótékonysági gyűjtéssel is. 2023-ban a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum magyar diákjai számára gyűjt adományokat az esemény szervezői csapata. Klubunk a négyszeres magyar bajnok Tokmac Nguen egy dedikált mezét ajánlotta fel az árverésre.

A KEK keretein belül három napon keresztül, nyolc sportágban közel 1500 egyetemista sportol együtt Budapesten. A KEK lehetőséget kínál arra, hogy a Kárpát-medencében tanuló felsőoktatási hallgatók a sporton keresztül élő kapcsolatot építhessenek ki egymással. A tornán anyaországi és határon túli egyetemek sportolói mérik össze erejüket futsalban, kosárlabdában, röplabdában, alumni fociban, asztaliteniszben, nagypályás labdarúgásban, sakkban és dartsban, valamint az idén már harmadik alkalommal egészül ki a multisport esemény egy futóversennyel.

A III. KEK Run 2023. március 4-én rajtol el a Ludovika Campuson. A verseny kezdő futóknak is kiváló lehetőséget biztosít, hogy megmérettessék magukat, hiszen akik most vágnak bele a futásba, ők az 1,1 kilométeres távon tudják kipróbálni magukat. Akik egy picit hosszabb távot választanának, ők az 5,5 km-es és a 10 km-es távra tudnak nevezni. Ezenkívül a 10 km-es távot akár váltóban is lehetőségük lesz a résztvevőknek teljesíteni.

Cikkajánló

Őt ünnepeljük ma

Korábbi vízilabdázónkat köszönthetjük.

Rájuk emlékezünk ma

Május 9-én a Fradi-család hat tagjára emlékezünk.

Zöld pályán: a Fradi és Volkswagen partnerkapcsolata

Együtt a jövőbe: a Ferencváros és a Volkswagen közös útja az emobilitás felé.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család tíz tagját köszöntjük ma.

„A szív jut eszembe róla, akkora szerelem a Fradi”

Legendák, korábbi játékosok, edzők és ismert emberek mesélték el, mit jelent számukra a Ferencváros - VIDEÓ

Megjelent a májusi digitális Zöld és fehér!

Életmód és sportkultúra magazinunk májusi számát már megvásárolhatják az interneten.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi-család hat tagját köszönthetjük május 7-én.

Rá emlékezünk ma

Egykori kerékpározónkra emlékezünk május 7-én.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin