2022. április 11.
Megkoszorúztuk klublegendánk felújított sírját
Klubunk egykori kiváló labdarúgójának és vezetőedzőjének, Blum Zoltánnak a sírját újíttattuk fel.

Blum Zoltán 1911 és 1925 között játékosként szolgálta a Ferencvárost, ez idő alatt pedig négy magyar bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert a csapattal. Játékoskarrierje után sem hagyta el az FTC-t, ugyanis 1930 és 1937 között vezetőedzőként is irányította együttesünket.

Itt sem maradtak el a sikerek, többek között az ő nevéhez köthető a 100%-os teljesítménnyel, 22-ből 22 győzelemmel megszerzett magyar bajnoki cím, valamint az Újpest elleni kiütéses, 11-1-es diadal is a Magyar Kupa döntőjében.

Klubunk életében mindig fontos szerepet töltött be a hagyományok megőrzése, a korábbi legendák emlékékének ápolása, ez alól pedig Blum Zoltán sem lehetett kivétel, akinek most felújíttattuk síremlékét. Az elkészült, rendbetett sírnál az FTC Baráti Kör nevében Bálint László elnök, míg az FTC részéről a Fradi Múzeum igazgatója, Tobak Csaba közösen koszorút helyeztek el.

- Az Albert Alapítvány, a Fradi Múzeum, az FTC Baráti Kör és a Ferencvárosi Torna Club közös kezdeményezése ez a projekt – nyilatkozta a koszorúzás után Tobak Csaba. – A Fradi egy olyan nagy volumenű klub, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű legenda van. Azt gondoltuk, hogy holtukban sem szabad róluk megfeledkezni, úgyhogy minden évben nagyjából 80 olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok egykori sportolónk síremlékét látogatjuk meg. Megkoszorúzzuk sírjukat, és amelyik rossz állapotban van, ott felvesszük a családdal, a temetővel a kapcsolatot, és igyekszünk rendbe hozni azokat.

Cikkajánló

Őket ünnepeljük ma

A Fradi-család öt tagját köszönthetjük április 19-én.

Rájuk emlékezünk ma

Férfi labdarúgócsapatunk egykori vezetőedzőjére és egykori játékosára emlékezünk április 19-én.

Őket ünnepeljük ma

Április 18-án több korábbi sportolónkat köszönthetjük.

Rájuk emlékezünk ma

A Fradi-család három tagjára emlékezünk április 18-án.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.

Rájuk emlékezünk ma

Két egykori vízilabdázónkra emlékezünk április 17-én.

Fradi 125: Rendelje elő!

Jusson hozzá hamarabb az FTC történelmét megörökítő kiadványhoz!

Őket ünnepeljük ma

A Fradi-család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin