2025. február 4.
Rájuk emlékezünk ma
Öt egykori sportolónkra emlékezünk február 4-én.

1926-ban ezen a napon született Grosics Gyula, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja, az Aranycsapat legendás kapusa. A Fekete Párduc álma – azaz, hogy a Fradi játékosaként pályára léphessen az Üllői úton – 2008-ban, 82 éves korában teljesült, amikor klubunk hivatalosan is leigazolta őt, így a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen az ő nevével kezdődhetett csapatunk összeállítása.

1944-ben ezen a napon született dr. Páncsics Miklós egykori labdarúgó, aki 1963 és 1974 között 323 találkozón szerepelt a Fradiban. Csapatunkkal háromszor nyert bajnokságot és egyszer Magyar Kupát, illetve tagja volt az 1967/1968-as VVK-döntős és az 1971/1972-es UEFA Kupa elődöntős együttesünknek. A magyar válogatott tagjaként 1968-ban olimpia bajnok, 1972-ben pedig olimpiai ezüstérmes lett.

1949-ben ezen a napon hunyt el egykori atlétánk, a kétszeres magyar bajnok Englohner Ferenc.

2006-ban ezen a napon hunyt el egykori labdarúgónk, Dalnoki Jenő, aki 1950 és 1966 között 441 meccsen játszott az FTC-ben. Játékosként kétszer nyert bajnokságot, egyszer pedig Magyar Kupát a Fradival, illetve tagja volt az 1962/1963-as VVK-elődöntős és az 1964/1965-ös VVK-győztes együttesünknek. 1952-ben olimpiai aranyérmet szerzett, majd edzőként 410 meccsen irányította együttesünket, ami a mai napig rekord. Trénerként egy bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, 1975-ben pedig KEK-döntőben vezette a mieinket.

2020-ban ezen a napon hunyt el egykori labdarúgónk, a magyar bajnok Halgas Tibor.

Emléküket örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Február 13-án zárva tart a népligeti Fradi Bolt

Másnaptól a megszokott nyitvatartási renddel (hétfőtől péntekig 14.00 és 19.00 között) várjuk vásárlóinkat.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család három tagját köszönthetjük február 11-én.

Rájuk emlékezünk ma

Három egykori kiválóságunkra emlékezünk február 11-én.

Fradi TV: Korábbi cseh légiósaink a Plzenről

Martin Klein és Marek Heinz, megható találkozás, különleges mezgyűjtemény és új Eb-győztes úszónk az adásban.

Heti program

Ezen a héten is számos mérkőzésen szoríthatunk a Ferencvárosért.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család tíz tagját ünnepeljük ma.

Őket ünnepeljük ma

Február 9-én a Fradi család három tagját köszönthetjük.

Rá emlékezünk ma

Egykori labdarúgónkra emlékezünk ezen a napon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin