1926-ban ezen a napon született Grosics Gyula, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja, az Aranycsapat legendás kapusa. A Fekete Párduc álma – azaz, hogy a Fradi játékosaként pályára léphessen az Üllői úton – 2008-ban, 82 éves korában teljesült, amikor klubunk hivatalosan is leigazolta őt, így a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen az ő nevével kezdődhetett csapatunk összeállítása.

1944-ben ezen a napon született dr. Páncsics Miklós egykori labdarúgó, aki 1963 és 1974 között 323 találkozón szerepelt a Fradiban. Csapatunkkal háromszor nyert bajnokságot és egyszer Magyar Kupát, illetve tagja volt az 1967/1968-as VVK-döntős és az 1971/1972-es UEFA Kupa elődöntős együttesünknek. A magyar válogatott tagjaként 1968-ban olimpia bajnok, 1972-ben pedig olimpiai ezüstérmes lett.

1949-ben ezen a napon hunyt el egykori atlétánk, a kétszeres magyar bajnok Englohner Ferenc.
2006-ban ezen a napon hunyt el egykori labdarúgónk, Dalnoki Jenő, aki 1950 és 1966 között 443 meccsen játszott az FTC-ben. Játékosként kétszer nyert bajnokságot, egyszer pedig Magyar Kupát a Fradival, illetve tagja volt az 1962/1963-as VVK-elődöntős és az 1964/1965-ös VVK-győztes együttesünknek. 1952-ben olimpiai aranyérmet szerzett, majd edzőként 410 meccsen irányította együttesünket, ami a mai napig rekord. Trénerként egy bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, 1975-ben pedig KEK-döntőben vezette a mieinket.

2020-ban ezen a napon hunyt el egykori labdarúgónk, a magyar bajnok Halgas Tibor.

Emléküket örökké megőrizzük!
Február 17-én klubunk három egykori tagjára emlékezünk.
Az M4 Sporton február 17-én, kedden adásba kerülő műsorunkban ezúttal is négy izgalmas riportot láthatnak.
Férfi labdarúgóink ismét a Ludogoreccel mérkőznek, pólósainkra pedig bajnoki rangadó vár.
Február 16-án a Fradi család négy tagját köszönthetjük.
Egykori jégkorongozónk 2018-ban hunyt el.
Február 15-én a Fradi család három tagját köszönthetjük.
Ezen a napon klubunk két tagját köszönthetjük.