Olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, VVK-győztes, négyszeres magyar bajnok, kétszeres Magyar Népköztársasági-kupagyőztes, a Magyar Arany Érdemkereszt büszke birtokosa, az FTC örökös bajnoka – részletek Rákosi Gyula dicsőséglistájából. Korábbi labdarúgónk a sikerei mellett arra is kifejezetten büszke, hogy 70 éve tartozik a Ferencváros kötelékébe.
Életre kelnek a történetek és a fotók, avagy a 2023-ban megjelent 70 évem a Fradiban könyv után egy újabb alkotás, a 70 perces, 70 év a Fradiért című dokumentumfilm is elmeséli, feleleveníti Rákosi Gyula pályafutását, amely 70 esztendőn át szinte csak a Ferencvárosi Torna Clubhoz kapcsolódott.
Gyula bácsi számára a Ferencváros mellett a válogatott is mindig nagyon sokat jelentett, 1960 és 1968 között 41-szer ölthette magára a címeres mezt. Négyszer talált az ellenfelek kapujába, máig sem feledte például a Népstadionban játszott mérkőzéseket.
- Jól érzem magam, és szeretnék még néhány évig ilyen minőségben élni. Keddenként, csütörtökönként és péntekenként is bejárok a Népligetbe az irodámba, mindig akad teendő. Különböző helyekre hívnak, elsősorban beszélgetésekre, és igyekszem eleget tenni a felkéréseknek. A temetőbe minden héten kijárok, meglátogatom a szüleim sírját. Fontos, hogy ápoljam az emléküket. Felneveltek, soha nem fogom őket elfelejteni. Otthon pedig mindig sok a házimunka. Szeretek kertészkedni, ha kell bokrot nyírok vagy fát vágok, mindent megcsinálok, amire szükség van - árulta el a Ferencváros ikonikus korábbi labdarúgója.
Rákosi Gyula férfi labdarúgócsapatunk egyetlen hazai mérkőzéséről sem hiányozhat.
- Bízom benne, hogy a csapatunk a legutóbbi bajnoki után visszatalál a győztes útra. Ami az Európa Ligát illeti: a Tottenham elleni mérkőzésen nyújtott játék tetszett, csak a gól hiányzott, amely a végén már túl későn érkezett. A közönség végig biztatta a csapatot, remek volt a hangulat a Groupama Arénában. Szurkolok nagyon, hogy a következő nemzetközi meccsünkön megszerezzük a győzelmet - tette hozzá Rákosi Gyula.
Két egykori sportolónkra emlékezünk december 28-án.
Ezen a napon a Fradi család három tagját köszönthetjük.
December 27-én az FTC négy egykori tagjára emlékezünk.
A Fradi család három tagját köszöntjük december 26-án.
Egykori labdarúgónkra emlékezünk december 26-án.
A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.
Egykori labdarúgónkra emlékezünk december 25-én.