2024. szeptember 13.
Szőke István özvegye és Ballai Attila is díjat kapott
A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány tizedik alkalommal adta át az Östreicher Emil-díjat és a Szepesi-díjat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány idén is a Groupama Arénában adta át az Östreicher Emil-díjat és a Szepesi-díjat.

Az alapítvány 2015-ös létrejöttekor célként tűzte ki, hogy minden évben Szepesi-díjjal tüntessen ki egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót, Östreicher Emil-díjjal pedig egy olyan hozzátartozót, aki egy már elhunyt, korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítette a háttérből a nyugodt családi légkör megteremtésével.

Az Östreicher Emil-díjat 2024-ben a Ferencvárosi Torna Club egykori, legendás labdarúgójának, Szőke Istvánnak özvegye, Szőke Istvánné Filkorn Judit vehette át.

Az FTC örökös bajnoka, az FTC Aranydiplomása két-két bajnoki címet és MK-t nyert a Ferencváros játékosaként, valamint tagja volt az 1968-ban VVK-döntős együttesünknek.

„Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon köszönöm! Nagyon sajnálom, hogy ő ezt már nem érhette meg, de biztosan fentről most nagyon örül” – mondta könnyek között a kitüntetés átvétele után Szőke István özvegye.

Az egykori legendás rádió- és sportriporterről, Szepesi Györgyről elnevezett rangos szakmai díjat a Ferencvárosi Torna Club korábbi sajtófőnökének, az FTC életmódmagazinja, a Zöld és fehér főszerkesztő-helyettesének, Ballai Attilának ítélte oda a kuratórium.

„Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien rám gondoltak és olyan elődök után kaphattam meg ezt a díjat, akiknek a közvetítésein nevelkedtem, majd eldöntöttem, hogy sportújságíró leszek. Ha már válogatott futballista nem lehettem, akkor igyekeztem a sport mellett maradni. Nagyon örülök, hogy az első álmomat „meghiúsították” és sportújságíró lettem. Nagyon hálás vagyok, hogy Filkorn Judittal egy napon kaptunk elismerést, mert imádtam hozzájuk járni a Volánra. Még egyszer köszönöm a díjat, igyekszem a jövőben is meghálálni a bizalmat” – mondta a díj átvétele után Ballai Attila, akit felesége, az FTC négyszeres magyar bajnok kézilabdázója, Szarka Éva és két lánya, a korábban szintén a Fradiban kézilabdázó Ballai Anna és Ballai Borbála kísért el a díjátadóra.

Cikkajánló

Őket ünnepeljük ma

Október 3-án a Fradi család négy tagját köszönthetjük.

Rájuk emlékezünk ma

Három egykori sportolónkra emlékezünk október 3-án.

Október 3-án zárva tart a Fradi Bolt

Október 3-án, a Tottenham elleni mérkőzés napján a Népligetben található Fradi Bolt zárva tart.

Megjelent az októberi Zöld és fehér

Sport és életmód magazinunk legújabb számában Európa Liga-stílusban mutatjuk be főtáblás ellenfeleinket.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszönthetjük október 2-án.

Őket ünnepeljük ma

Október 1-jén a Fradi család két tagját köszönthetjük.

Rá emlékezünk ma

Egykori labdarúgónkra emlékezünk október 1-jén.

Heti program

Ezen a héten is számos mérkőzésen szoríthatunk a Ferencvárosért.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin