2023. március 20.
„Szorgalom, munka, tanulás és alázat”
Egykori legendás játékosunkra, edzőnkre emlékeztünk.

CsanáCsanádi Árpáddi Árpád születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékév központi konferenciáját tartották hétfőn az MVM Dome-ban. A magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalom kiemelkedő sportdiplomatája évekig a Ferencvárosban futballozott, tagja volt az 1949-ben bajnoki címet szerzett legendás zöld-fehér együttesnek, amely 140 rúgott góllal ért fel a csúcsra, 1957-ben pedig edzőként is irányította csapatunkat, amellyel Magyar Kupát nyert. Aktív sportpályafutását követően is sikeres volt, elismert sportdiplomataként munkássága nagy jelentőséggel bírt a magyar sport, az olimpiai mozgalom egésze számára.

A hétfői eseményen Kubatov Gábor, az FTC elnöke beszédében kiemelte, Csanádi Árpád életútja igazi példa a fiatal ferencvárosi sportolók számára.

- Szorgalom, munka, tanulás és alázat - ez jellemezte Csanádi Árpádot, és ezeket mondjuk, tanítjuk mi is a Ferencvárosban a fiataloknak – mondta Kubatov Gábor. - Pesterzsébetről indult, és ha valaki, én tudom, milyen nehéz innen kitörni, hiszen jómagam is innen származom. Pesterzsébetről lett ő a Fradi bajnokcsapatának alapembere, majd sikeres edzője, később pedig világhírű sportdiplomata. Ismerői szerint 20 órát tudott dolgozni egy nap, elképesztő munkabírás, szorgalom és alázat jellemezte. Ezekből lehet tanulni a jelenben is, hiszen mi is azt valljuk a klubnál: ne mi legyünk hangosak, legyenek hangosak a sikereink!

Cikkajánló

Őket ünnepeljük ma

A Fradi-család öt tagját köszönthetjük április 19-én.

Rájuk emlékezünk ma

Férfi labdarúgócsapatunk egykori vezetőedzőjére és egykori játékosára emlékezünk április 19-én.

Őket ünnepeljük ma

Április 18-án több korábbi sportolónkat köszönthetjük.

Rájuk emlékezünk ma

A Fradi-család három tagjára emlékezünk április 18-án.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.

Rájuk emlékezünk ma

Két egykori vízilabdázónkra emlékezünk április 17-én.

Fradi 125: Rendelje elő!

Jusson hozzá hamarabb az FTC történelmét megörökítő kiadványhoz!

Őket ünnepeljük ma

A Fradi-család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin