A Ferencvárosi Torna Club elismeréssel adózik a koronavírus-veszély ellen küzdő valamennyi egészségügyi dolgozó, orvos, nővér, ápoló megfeszített munkája előtt.
Éppen ezért az FTC jégkorong-, kézilabda- és vízilabda-szakosztályainak vezetői, szakemberei, sportolói, valamint munkatársai 5-5-5 millió forintot, együtt tehát 15 millió forintot ajánlanak fel a koronavírus-veszély elleni küzdelem megsegítésére az Uzsoki Utcai Kórház Mobilitás Alapítványának.
Az FTC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az NB I-es labdarúgócsapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai március 19-én ugyancsak 15 millió forintot ajánlottak fel a Szent László és a Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.
Egykori labdarúgónkra és sakkozónkra emlékezünk a mai napon, március 21-én.
A Fradi család négy tagját köszönthetjük március 20-án.
Március 20-án a Fradi család két egykori tagjára emlékezünk.
A Fradi család két tagját köszönthetjük március 19-én.
Két egykori sportolónkra emlékezünk március 19-én.
A Fradi család négy tagját köszönthetjük március 18-án.
Két egykori sportolónkra emlékezünk a mai napon.