„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. Ezúttal egy olyan "ősfradistával" beszélgettünk, aki ugyan a pályán nem ért el sikereket, de hűséges szurkolóként legalább annyit tett a klubért, mint bajnokaink. 

Malatinszky Tibor hét éves korában járt először a fatribünös Fradi Stadionban, a
meccsrejárást később a Népstadionban és az Albert Stadionban folytatta, a Zalaegerszeg elleni meccs alkalmával pedig először látogatott ki a Groupama Arénába. A régi meccsek hangulatáról, a legnagyobb Fradi játékosokról, valamint a mostani Ferencvárosról
beszélgettünk.

- Hogyan kezdődött ez az egész életét végigkísérő szerelem a Ferencvárossal?

- 1938-ban, hét éves koromban vitt ki édesapám először az Üllői útra. Akkoriban még Devecseren laktunk, onnan mentünk fel Budapestre. Arra, hogy ki ellen játszottunk, őszintén szólva nem emlékszem. Következő évben Hatvanba költöztünk, ahonnan már gyakrabban jártunk fel meccsekre. Ahogy idősebb lettem egyedül is elengedtek, volt hogy busszal, volt hogy stoppolva jutottam fel a fővárosba.

- Milyen volt a hangulat a régi, fatribünös stadionban?

- Akkoriban gyakran 30-40.000 ember is összejött egy-egy nagyobb meccsre. Főleg állóhelyek voltak a stadionban, két páholyban lehetett csak leülni. A B-lelátó alatt volt a B-Közép, ahova én jártam. Nagyszerű társaság alakult ott ki, szinte mindenki ismerte a másikat. Az úgynevezett "Viharsarok" a játékoskijáró fölött helyezkedett el, az volt az a rész, ami sajnálatos módon leszakadt egy válogatott mérkőzésen. Kint voltam azon a meccsen, borzasztó volt. Tulajdonképpen a fatribünös stadionban voltam kint a legtöbbször, fantasztikus emlékeim vannak az ottani hangulatról. Akkoriban még nem volt olyan kötöttség, hogy a vendégszurkolóknak külön szektorból kell nézni a meccset, mindenki oda vett jegyet, ahova akart. Ebből sok mulatságos esett adódott, de komoly balhé sose történt.

- Hogyan emlékszik vissza az akkori csapatra?

- A legnagyobb csapat 1948-ban állt össze. Szezon előtt igazoltuk le Budait és a Czibort, akikre nagyon kíváncsi voltam, ezért kimentem egy edzőmeccsre is, ahol kikaptunk 8-2-re a Vasastól. Kétségbeestem, hogy mi lesz ebből, de aztán ahogy elkezdődött a bajnokság, összeállt a csapat. Személy szerint Henni Géza volt a kedvencem, szerintem ő a Fradi valaha volt legjobb kapusa. A másik nagy kedvencem Sárosi Gyurka volt, aki egy úr volt, mind a pályán, mind pedig az életben. Kubalát imádta a közönség, bár sajnos csak egy évet volt nálunk. A távozása után érkezett Kocsis Sándor, aki elhozta a Fradi második aranykorát. A Budai-Kocsis-Czibor-Deák-Mészáros csatársornál jobbat én nem láttam sem a Fradiban, sem pedig más csapatban. 140 gólt lőttek abban a szezonban és természetesen toronymagasan nyertük meg a bajnoki címet.

- Hogyan élte meg a Ferencváros szétszedését az ötvenes években?

- A következő szezonnak is esélyese volt a Fradi, ám ahogy elkezdődött az 1949/1950-es bajnokság, elkezdték a Kispestet felépíteni. 1950-ben átnevezték ÉDOSZ-ra a Fradit. Kimentünk az első meccsre, elkezdtük énekelni, hogy “Hajrá, Fradi!”, erre a bíró megállította a játékot. Ezt addig csinálta, amíg a közönség abba nem hagyta ezt a rigmust. Később elkezdték a játékosainkat átvinni a riválisokhoz. Budai, Kocsis ment Kispestre, Deák, Henni a Dózsába, csak Czibor és Mészáros maradt. Behívták őket katonának vagy megzsarolták valamivel. Utána általában a középmezőnyben végzett a Fradi, a játékosaink bár szerényebb képességűek voltak, de becsülettel harcoltak a klubért.

- Melyik volt a legemlékezetesebb meccs, amit élőben látott?

- 1947-ben egy Fradi-Újpest az Üllői úton. Hatalmas meccs volt, végül egy Gyetvai góllal mi nyertünk. De nem is ezért maradt meg az emlékezetemben, hanem egy Henni Géza védés miatt. Szusza látta, hogy kint áll a kapus, jó 25-ről rárúgta. Átment Henni fölött, aki utána ugrott, úszott a levegőben és a gólvonal előtt pont elérte a labdát. Emlékszem szokása volt, hogy ha a Fradi gólt rúgott, ollózott egyet és megrúgta a felső kapufát, ez egyfajta szertartás volt nála.

- Milyenek voltak akkoriban a Fradi-Újpest rangadók?

- Már régebben is nagy ellenfél volt az UTE, az MTK mellett a lilák voltak a legnagyobb riválisaink. De valahogy az Újpest meccsek mindig sokkal parázsabbak voltak, aztán amikor jött a Dózsa korszak, elmérgesedett a viszony.

- Milyenek voltak a vidéki klubok?

- Sok remek játékos jött vidékről, de komoly rákfenéje volt a magyar focinak a túlzott főváros-centrikusság. Voltak azért jó vidéki csapatok, Debrecenben, Miskolcon vagy éppen Erdélyben, mikor az északi rész pár évre visszatért Magyarországhoz. A Nagyvárad a bajnokságot is megnyerte, a Kolozsvár második lett. Nagyváradon 5-0-ra kapott ki a Fradi. Idegenbe akkoriban még nehezebb volt meccsre járni, de ha a közelben játszott a csapat, oda mindig elmentünk.

- Hogyan emlékszik vissza az Albert-féle Fradira?

- Flóri már ifista korában nagyon kitűnt, emlékszem egy Jugoszlávok elleni serdülő meccsre, ahol három gólt rúgott. 16 évesen már a felnőttek között játszott. Nem lehetett tőle elvenni a labdát. Emlékszem egy meccsre a Vasas ellen, amit a 1966-os világbajnokság előtt játszottak. Első félidőben 4-2 volt a Vasasnak. Flóri áll a térfél közepén, nyakán a védőkkel, Rákosi passzol neki, Flóri belesarkal, a labda elmegy a védő mellett, Albert megkerüli és nyargal a labda után, majd szépen bevágja. A meccs végén kaptunk egy büntetőt, amit belőttünk, így lett a vége 4-4. Albert mellett fantasztikus játékos volt Varga Zoltán is, tudásban Flóri szintjén állt. Csodálatosan osztogatta a labdákat, hihetetlen szeme volt a futballhoz.

- Most hétvégén látogatott ki először a Groupama Arénába. Milyen a mostani Fradi?

- Megváltozott a foci, ma már szinte az egész csapat légiósokból áll. Persze van egy-kettő, aki szinte magyarrá lett, például Kuznyecov vagy Csukics, de nekem hiányoznak a hazai játékosok. Persze megértem, hogy nemzetközi szinten csak így lehet eredményt elérni, nézem is az összes meccset és nagyon örülök az eredményeinknek. A stadion pedig gyönyörű, fantasztikus volt a hangulat. Szeretnék még sok meccsre kimenni, remélem az egészségi állapotom megengedi.

- Mit játszana az 1949-es Fradi a maiak ellen?

- Nagyon érdekes dolog ez, mert sokat változott a játék. Ma már sokkal inkább a futáson, fizikumon van a hangsúly, nem pedig a technikán. A maiak megvernék szerintem a régieket, még a jelenlegi gyenge válogatott is az Aranycsapatot. Régen volt ideje egy játokosnak megállni, átvenni a labdát, körbenézni és úgy passzolni. Ma már csak másodpercek vannak minderre. Külföldi meccseket nem is nézek, túl automatizált már nekem. Az egyéni kvalitások helyett csapatszinten kell manapság jól működni, az hoz eredményt. Szerintem a régi foci valahogy szebb volt, az közelebb áll a szívemhez.