Régi bajnokaink nyomába eredünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről egy ideje már kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket. Ezúttal a többszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes úszót, Madarász Csillát kerestük meg, aki már 17 évesen részt vett az 1960-as, római olimpián. Négy évvel később, Tokióban is versenyzett, valamint tagja volt a nem hivatalos női vízilabda válogatottnak is. Az ötkarikás játékokról, a Ferencvárosról, illetve karrierjét követő életéről beszélgettünk.

- Testvére, Imola is magyar bajnok úszó. Hogy indult a karrierje, családi hagyomány volt az úszás?

- A Gellért-tér és a Körtér között laktunk, ahol szabadon játszottak a gyerekek reggeltől estig. Abban az időben a Petőfi-híd és a Kopaszi-gát között volt egy félig kiszáradt tó, ahova minden nap elmentünk a két kisebb testvéremmel és egész nap a vízben játszottunk. Egy hangulatos büfében a felnőttek ettek-ittak, vigyáztak a gyerekekre. Egy idősebb nő észrevette, hogy milyen ügyesen úszom, ezért javasolta édesanyámnak, hogy vigyen el engem uszodába. Ez 10 éves koromban történt, onnantól kezdve heti két alkalommal jártam úszni a húgommal. Nagyon szerettük, de megszűnt a klub, ahol sportoltunk, ezért átkerültünk a Ferencvároshoz, amelyet akkor Kinizsinek hívtak. Ott befogtak a munkába, minden nap reggel hatra, iskola előtt mentünk úszni. Később indultunk versenyeken is, és mindig nyertem, de annyira nem izgatott az egész, csak szerettem úszni. 1958-ban már felnőttválogatott voltam, az Európa-bajnokságon is részt vettem. De a maiakhoz képest alig edzettünk, nem voltak még komoly edzésmódszerek. Az élet viszont fantasztikus volt az uszodában, remek közösség alakult ott ki.

- 1960-ban, 17 évesen részt vett az olimpián. Hogy indult útnak ilyen fiatalon az ötkarikás játékokra?

- Abban az időben nagyon nehezen lehetett kijutni külföldre, a visszajövetel mindig rémálom volt, mert nagyon féltünk a vámosoktól. Nyílt titok volt, hogy mi, sportolók, abból éltünk, hogy külföldi árukat hoztunk be, amit itthon eladtunk. Hogy ezt ne csinálhassuk, nem vihettünk ki valutát hivatalosan, ezért beleraktuk a pénzt egy fogkrémes tubusba. Rómában a pénzváltók alig akarták elfogadni a fogkrémes pénzt, szerencsénk volt, hogy a társam édesapja diplomataként dolgozott, ő mosott ki minket a kalamajkából. Az úszás része jobban sikerült, Európa-rekorddal mentem ki az olimpiára éremesélyesként. Végül a dobogó nem jött össze, csak ötödik lettem. Váltóban egy tizeddel maradtunk le a dobogóról. Két évvel később, Lipcsében harmadikok lettünk váltóban az Európa-bajnokságon, 1964-ben, Tokióban azonban megint lemaradtunk a dobogóról.

- Tagja volt a nem hivatalos női vízilabda-válogatottnak is. Hogyan kell elképzelni az akkori kezdeményezést?

- Az edzésünk után gyakran ott maradtunk az uszodában és megvártuk az utánunk jövő pólósokat. Néha adtak egy labdát, amit dobáltunk, gyakoroltunk. Alakítottak belőlünk egy csapatot, főleg a  fradistákból. Elkezdtünk vízilabda-edzésre is járni, „marha fárasztó” volt. Később jártunk meccsekre is, gondolom, jókat derült rajtunk a közönség. Aztán valahogy elhalt az egész, de jó móka volt. 

- Összesen 14-szer nyert magyar bajnokságot a Ferencváros színeiben. Hogyan emlékszik vissza az FTC-ben eltöltött évekre?

- Egy nagy család voltunk, az egész napot az uszodában töltöttük. Nagyon jól éreztük magunkat a klubban. Nagy volt a feszültség akkoriban a Fradi meg a Dózsa között, ez sokszor érződött a versenyeken is. Sok szép sikert értem el, mindig a napos oldalon álltam. Fantasztikus érzés volt teli lelátók előtt elsőnek beérni.

- Az 1964-es olimpia után, mindössze 21 évesen visszavonult. Miért döntött így?

- A férjemet letartóztatták csempészés miatt, miközben minden sportoló ezt csinálta. Koncepciós eljárás volt, egy évre börtönbe került. Ez engem is megviselt lelkileg, távolabb kerültem a sporttól, aztán abba is hagytam.

- Visszavonulása után edzői képesítést szerzett és Tatabányán lett szakosztályvezető. Hogyan került a Komárom megyei városba?

- A külkereskedelmi vállalatnál dolgoztam és jött egy lehetőség, hogy edzősködhetnék Tatabányán. Elfogadtam. Az uszodában csak jéghideg víz volt és sok kis lurkó. Próbáltam a komoly sport felé terelgetni őket, ami nem mindig sikerült. De nagyon szerettük egymást a gyerekekkel, sok szép emlékem van róluk. Később betegség miatt abbahagytam az edzősködést és onnantól a civil élettel foglalkoztam. Évekkel később, Szentendrén csináltam egy saját úszó csoportot idősebb hölgyeknek. Lett két gyermekem, két unokám, szép családom.

- A hétvégén ért véget a budapesti Európa-bajnokság. Figyelemmel követte a versenyeket?

- Természetesen néztem, nagyon örültem Mihályvári-Farkas Viktória sikerének. Fantasztikus teljesítmény és külön öröm, hogy fradistaként érte ezt el. Ilyen fiatalon, ilyen időt úszni szenzációs. Nagy odafigyeléssel fogom követni a pályafutását. Az egész magyar csapat olimpiai szerepléséhez nagy reményeket fűzök, nagyon fogok szurkolni!

Csermely Gergely