2021. szeptember 30.
Legendáink nyomában: interjú Petrezselyem Antallal
Ötszörös csapatbajnok, Európa-bajnokságon ötödik birkózónkal, Petrezselyem Antallal beszélgettünk.

„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. Petrezselyem Antal ötször nyert magyar bajnokságot, tagja volt annak a csapatnak is, amely 1976-ban a szabadfogású CSB megnyerésével a klub történetének első csapatbajnoki aranyát nyerte el. A karrierjének kezdetéről, a futbalistákkal való kapcsolatáról és az edzősködésről beszélgettünk.

- Hogyan ismerkedett meg a birkózással?

- Abonyban születtem, ahol nagy hagyománya van ennek a sportágnak, az olimpiai- és világbajnok Varga János is itt született. Bátyám már előttem elkezdett birkózni, én pedig a testnevelésórákon ismerkedtem meg ezzel a sporttal, hamarosan pedig az edzéseken találtam magam. Miután bevonultam katonának Debrecenbe, megkeresett a Fradi, hogy leszerelésem után nem csatlakoznék-e hozzájuk. Ezt nagyon megtisztelőnek éreztem, hiszen annak ellenére, hogy a családom alapvetően az MTK -nak szurkolt, én a zöld-fehérekkel szimpatizáltam. Ezért aztán boldogan elfogadtam az ajánlatot. Nagy neveket igazolt velem együtt az FTC, Balla Józsefet, Klinga Lászlót, szinte az egész válogatott nálunk szerepelt. – válaszolta Petrezselyem Antal.

- Vidéki gyerekként hogyan élte meg mindezt?

- Hatalmas dolog volt számomra, fantasztikus közegbe kerültem. Együtt laktunk albérletben, nagyszerű volt a csapat, húztuk egymást, hogy csináljuk, legyünk még jobbak. Ennek a mentalitásnak és a remek edzőknek köszönhetően pár év alatt hatalmas fejlődésen mentünk keresztül.

- 1975-ben 82 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet nyert a magyar bajnokságban. Hogyan emlékszik vissza a versenyre?

- Vidéki gyerekként nem volt nagy önbizalmam, aztán egyszer csak odakerültem a nagyok közé csak pislogtam, hogy milyen nevek vannak itt. De fel tudtam venni velük a versenyt, ezért büszke voltam a bronzéremre. Remek visszaigazolás volt, hogy megéri ennyit edzeni és nagy lendületet adott a későbbiekre.

- Egy évvel később az FTC történetének első szabadfogású csapatversenyben elért aranyérmét ünnepelhették. Milyen érzés volt ezt átélni?

- Korábban is remek birkózói voltak a Fradinak, de csapatban előttünk senkinek sem sikerült bajnokságot nyernie. Ebben azért az is szerepet játszott, hogy a Honvédnak verhetetlen csapata volt abban az időben, hiszen aki jól birkózott, azt egyszerűen bevonultatták és onnantól kezdve náluk szerepelt. Nálunk abban az évben összeállt minden, jó igazolások jöttek és borzasztóan sokat edzettünk. Hatalmas csatát vívtunk a Honvéddal, én is megtettem a magamét és megvertem az ellenfelemet. Az elkövetkezendő években nyertünk még öt bajnokságot, büszke vagyok ezekre a győzelmekre. De nyertünk az FTC-vel a BEK-ben  bronzérmet, valamint voltam ötödik Európa-bajnokságon is. Később maradtam a Fradinál, mint játékos-edző, úgy is szerepeltem döntőben. Igazság szerint nyertem is, csak a bírók annyira meglepődtek, hogy az én általam végrehajtott dobást az ellenfelemnek írták be.

- Hogy lehet az ilyet mentálisan elviselni?

- Nehezen, főleg, hogy engem többször is sújtott ez. Legalább három magyar bajnoki címet elvettek tőlem a pontozás miatt.

- A bírókon is lehetett érezni, hogy vitatott szituációkban inkább a Honvédnak kedveznek?

- Nem, ezt azért így nem mondanám. Inkább a személyes ismeretség vagy a szimpátia döntött sokat. Előfordultak azért érdekes szituációk, például az edzőnk, Zsibrita János nem volt jóban a szövetség elnökével, ezért volt olyan verseny, ahol a bírók nagyon ellenünk fújtak. Volt olyan csapattársam, aki már majdnem sírt, mert akármit csináltunk, ők kapták a pontokat.  Meg van ennek a technikája... Nem tartoztam a szerencsések köze, ha megkaptam volna azt a támogatást, amit több vetélytársam, jobb eredményeket is el tudtam volna érni.

- Nem fordult meg a fejében, hogy eligazol Kispestre?

- Többször volt lehetőségem csatlakozni hozzájuk, de nem volt szimpatikus az a közeg. A Csepelbe is mehettem volna, ott majdnem dupla fizetést ajánlottak, mint amit a Fradinál megkerestem. De én a Ferencvároshoz tartoztam.

- Milyen volt a viszonya a többi szakosztály sportolóival?

- Nagyszerű. Az otthonunk volt a birkózócsarnok, amely ott volt a futballisták edzőpályája mellett, így aztán gyakran találkoztunk velük. Fantasztikus emlékeim vannak, előfordult, hogy Dalnoki Jenővel az élen bejött hozzánk a terembe pár focista. Dalnoki azt mondta: „- Hoztam nektek néhány nyimnyám alakot, nem tudnak megállni a lábukon. Mutassátok meg nekik, hogy mit kell csinálni ütközéskor!” Az egyik ilyen gyerek Nyilasi Tibor volt, a másik Zsiborás Gábor. Két edzés között ment a lábtenisz, volt egy-két olyan párosunk, akik még a focistákat is megverték. Albert Flórival is jóban voltam, gyakran találkoztunk, beszélgettünk a Fradi éttermében.

- Kik voltak az edzők, akiknek sokat köszönhet?

- Először is az abonyi edzőmtől Skultéty Sándortól, illetve a fiától kaptam sokat, aki az egész pályafutásomat végigkísérte. Nem csak birkózni tanított meg minket, hanem embert is faragott belőlünk és elhitette velünk, hogy többre vagyunk hivatottak. Neki borzasztóan sokat köszönhetek. A Fradinál Zsibrita János volt az edzőm, a szabadfogás rejtelmeibe ő vezetett be engem. Kruj Ivánt is kedveltem, jó hatással volt ránk.

- Visszavonulása után maradt a Ferencvárosnál és edzőként dolgozott. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?

- Edzőként mindig is az volt a célom, hogy minden gyereknek megadjam az esélyt és mindenki megkapja a kellő figyelmet. Nemrég hallottam egy jó mondást, ami szerintem nagyon kifejező: „Ahhoz, hogy egy fa nagyra nőjön, erős gyökerek kellenek.” Nagyon szerettem a gyerekeket és az edzősködést. Fontos volt számomra, hogy a gyerekek az alapokat biztosan elsajátítsák és szépen fel legyenek építve. Volt olyan serdülőbajnokság, ahol tíz tanítványom is döntőbe került, abból öt meg is nyerte az aranyat. Sokan a legmagasabb szintekre is eljutottak, én voltam például Bácsi Péter nevelőedzője. Később feleségemmel közös cukrászdát hoztunk létre, délelőtt krémeseket főztem, délután rohantam a gyerekeket edzeni.

- Az aktív birkózókkal milyen a kapcsolata, mennyire követi figyelemmel a versenyeket?

- Természetesen figyelem, már csak azért is mert Bácsi Peti miatt sokáig érintett is voltam. Nagyon sajnálom, hogy az olimpia nem jött össze neki. A mostani olimpián nagyon jó eredményeket értünk el, nagyon örültem a Lőrincz fivérek sikereinek. Személyesen is ismerem őket, előfordul, hogy edzőtáborban találkozunk és beszélgetünk egy keveset.

Cikkajánló

„Mindig is a Fradihoz tartoztam, és ez így is marad”

Jégkorongcsapatunk hatszoros bajnok védőjével, az olimpikon Raffa Györggyel beszélgettünk.

„Nem a pénzért csináltuk, hanem mert imádtuk a Fradit”

Mészöly Andrással, jégkorongcsapatunk legendás csapatkapitányával beszélgettünk.

„Nem volt kérdés, melyik klubnak mondok igent”

Klubunk egykori világcsúcstartó atlétájával, Gresa Lajossal beszélgettünk.

Szerencsés vagyok– Születésnapi interjú Kásás Zoltánnal

Hetvenötödik születésnapja alkalmából beszélgettünk klubunk világbajnok pólós legendájával, Kásás Zoltánnal.

„A vasárnapi ebéd mindig a Fradi meccséhez igazodott”

Dávid Imrével beszélgettünk a karrierjéről, az Evezős Szövetségről, valamint olimpiai várakozásairól.

„Megkértük Kárpáti Gyurit, álljon be – megőrültek érte”

Csaba Lászlóval beszélgettünk egész életét végigkísérő szenvedélyéről, az úszásról.

"Csodás érzés, hogy megbecsülnek minket a mai napig"

Klubunk legendás jégkorongozójával, Kereszty Ádámmal beszélgettünk a bajnoki címekről és a...

„Már úgy születtem, hogy éltem-haltam a Ferencvárosért”

Volt úszónk, Csikány József édesapja révén találkozott a Fradi-legendákkal, akikkel később az olimpián indult.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most