„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. Raffa György majd két évtizedig játszott csapatunkban, amellyel hat magyar bajnokságot nyert, hosszú ideig pedig csapatkapitánya is volt. A válogatottal részt vett az 1964-es téli olimpián, illetve öt világbajnokságon.

Milyen lehetőségei voltak egy jégkorongozni vágyó gyereknek a negyvenes évek végén?
- Először a korcsolyázással ismerkedtem meg, gyerekkoromban az iskolában minden télen fellocsolták az udvart és az ott képződött jégen tanulgattam ezt a sportot. Később elkezdtem járni a lakóhelyemhez közeli jégpályára, tizenévesen pedig a szüleim elvittek a Városligetbe, onnantól fogva pedig ősztől tavaszig minden szabadidőmet ott töltöttem. Akkoriban csak ott létezett jégkorong, minden csapat ott edzett és játszott. Idővel kialakult a barátság a hokizó srácok és köztem, egy idő után pedig én is beszálltam, és elkezdtem játszani. A felnőtt játékosoknak feltűnt, hogy jobban mozgok a többieknél, ezért elhívtak a Fradiba. Ezt hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hiszen mióta az eszemet tudom, mindig a Fradinak szurkoltam. Édesapámmal gyakran jártunk ki focimeccsekre még a régi, fa-tribünös stadionba. Így aztán egy pillanatot sem gondolkoztam, elfogadtam az ajánlatot.

1955 és 1971 között szerepelt a Ferencvárosban. Milyen érzés volt a Fradi-családhoz tartozni?
- A bemutatkozásomhoz hozzá tartozik, hogy előbb szerepeltem a válogatottban, mint a Fradi felnőtt csapatában. Elhívtak egy edzőtáborba, bár hivatalos meccsen akkor még nem léptem pályára. 17 évesen aztán a Fradiban is bemutatkoztam, eleinte csak pár percet kaptam, de egy-két szezon alatt stabil kezdőjátékossá válltam. Mint már említettem, korábban is a Fradinak szurkoltam, ezért elmondhatatlanul boldog voltam, hogy játékosként is harcolhatok a zöld-fehér színekért. Nagyon kellemes, baráti légkör alakult ki a többi szakosztály sportolóival. Sokszor jártunk ki egymás meccseire, a mi mérkőzéseinkre a kézilabdázók, futballisták, mi pedig fordítva az övéikre. Rengeteg életre szóló barátság alakult így ki. A mai napig tagja vagyok a Baráti Körnek, a Fradi-családhoz való tartozás az egész életemet végig kísérte.

A rivális csapatok sose környékezték meg?
- De, sok megkeresés volt, azonban eszemben sem volt eligazolni. A Dózsa akart nagyon megszerezni, válogatott társaim sokszor győzködtek, de egy pillanatra sem fordult meg komolyan a fejemben, hogy elhagyjam a Fradit. Később az Építők egy jó állást ajánlottak, ha hozzájuk csatlakozom, de az sem érdekelt. Mindig is a Fradihoz tartoztam, és ez örökre így is marad.

A Fradival összesen hat magyar bajnokságot nyert. Hogyan emlékszik vissza a győztes szezonokra?
- Az elsőben és az utolsóban kisebb szerepet játszottam, de a közte lévő négy bajnoki címből alaposan kivettem a részemet. A felnőtt csapatnak tizenegy éven keresztül kapitánya is voltam. A legközelebb a szívemhez talán az 1960/61-es bajnokság áll, az volt az első bajnoki cím, amikor már rendszeres kezdőjátékos voltam. Fantasztikus emlékeim vannak, gyakran 8-10 ezer ember is kijött egy-egy meccsünkre, az Újpest elleni derbiken pedig mindig teltház volt. Hihetetlen hangulat uralkodott szinte az összes mérkőzésünkön.

Nemcsak a Fradinak, hanem a válogatottnak is vezéregyénisége volt, részt vett a csapattal az 1964-es olimpián is. Milyen emlékei vannak az ötkarikás játékokról?
- Vegyes érzéseim vannak róla, mivel az első meccsünkön összesorsoltak minket a szovjetekkel, beleszaladtunk egy hatalmas vereségbe, 19-1-re kaptunk ki. Ez részben következett abból, hogy a szovjetek nagyon erősek voltak, másrészt volt egy komoly hátrányunk, mégpedig az, hogy csak mi játszottunk nyílt pályán az olimpián részt vevő csapatok közül. Ebből következett, hogy a riválisainkal szemben mi csak pár hónapot tudtunk jégkorongozni egy évben, míg a többiek egész évben. Az első meccsen elszenvedett komoly vereség sajnos meghatározta az egész tornát, a pályán elért eredményeinkre tehát nem vagyok büszke. Maga az olimpia azonban csodálatos volt, fantasztikus élmény volt a részese lenni egy ilyen eseménynek. Miután mi kiestünk, ott maradtunk még két hétig, ismerkedtünk, szurkoltunk a mieinknek.

Számos szép sikernek is részese volt azonban a válogatottal. Melyik címeres mezben elért eredményére a legbüszkébb?
- Talán az 1965-ös, finnországi világbajnokságra emlékszem vissza a legszívesebben, ahol a negyedik helyet sikerült elérnünk a B-csoportban, így összesítve 12-ek lettünk. A magyar válogatott azóta sem szerepelt ilyen jó helyen a ranglistán. A legnagyobb meccset az NSZK-val játszottuk, egy hajszálon múlt, hogy nem vertük meg őket, a vége 4-4 lett.

Kik voltak azok az edzők, akiknek sokat köszönhet?
- Elsősorban Rajkai Lászlónak. Sokat tanultam tőle és nagyon szerettem az edzői stílusát is. Az ő irányításával értük el a finnországi sikerünket. Rajkai előtt a válogatottnál 4-5 évig irányított a cseh származású Vladimir Kominek, aki a megismertette velünk a csehszlovák hoki stílust. Minden országnak megvolt akkoriban a maga jellemzője, a szovjetek erőből játszottak, szinte bedarálták az ellenfelet, a kanadaiaknál az egyéniségen volt a hangsúly. A csehek nagyon technikásak voltak, sokat improvizáltak, kombináltak, ez a fajta jégkorong pedig nagyon feküdt nekem.

Visszavonulása után utánpótlás edzőként dolgozott a Fradinál. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?
- Visszavonulásom után a gyerekekkel foglalkoztam, bár volt bennem ambíció, hogy a nagy csapatot is én irányítsam. Kétszer fel is ajánlották nekem a posztot, de végül nemet mondtam. Egyrészt, akkoriban még nem volt a felnőttek mellett főállású edző, én pedig anyagi okok miatt nem tudtam ingyen elvállalni a tisztséget. Másrészt pedig tudtam, hogy 4-5 évnél tovább egyébként is ritkán marad egy edző egy klubnál, más egyesülethez pedig nem mentem volna. Így aztán maradtam az utánpótlásnál, mellette pedig számos tisztséget viseltem mind a Fradinál, mind pedig a szövetségnél, egészen nyolcvan éves koromig.

A Ferencváros jelenlegi életét mennyire követi figyelemmel?
- A Fradi jégkorong, kézilabda és futball meccseire is kiszoktam járni, amennyire időm engedi. Havonta egyszer összegyűlik a Baráti Kör, aminek aktív tagja vagyok. A Fradi tölti ki továbbra is az életemet.