2022. január 20.
„Sosem voltam tipikus élsportoló”
Rajnai Klárával, klubunk olimpia ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes kajakozójával beszélgettünk.

„Legendáink nyomában” című rovatunkban régi bajnokainkkal beszélgetünk, olyan korábbi Fradi-sportolókat keresünk meg, akikről az elmúlt időben kevesebbet hallottunk, ám érdemes felidézni a sikereiket és megtudni, hogyan élnek most. Rajnai Klára nővérét követte a Fradiba, klubunk színeiben öt magyar bajnokságot nyert, illetve részt vett az 1976-os montreáli olimpián, ahol a magyar csapat legsikeresebb kajakosa lett.

- Hogyan indult a karrierje?
- Gyerekkoromban a KSI tartott iskolai toborzókat gyerekeknek, a nővérem pedig részt vett az egyik ilyen alkalmon. Tetszett nekik, ahogy kajakozott, ezért elhívták edzésre. Mentem én is vele, megtetszett nekünk a klub, és ott ragadtunk. Gyorsan sikereket értem el, többször megnyertem az úttörő olimpiát, illetve egyéb ifjúsági versenyeket. Emlékszem, az egyik győztes versenyem után Bánfalvi Klára világbajnok adta át nekem az aranyérmet, és megdicsért a szép eredményem miatt. Később a nővérem átigazolt a Fradihoz, engem azonban nem engedtek át egy évig, ami nagyon rosszul érintett. A Fradihoz kerülvén az edzőm Endrefy Lóránt lett, aki később feleségül vette a nővéremet, így rokonok lettünk. Remek szakember volt, több neves versenyzőt is kinevelt. Magyar bajnokságot először 1975-ben nyertem.

- A Fradiba igazolásának az oka tehát az volt, hogy a nővére is a zöld-fehéreket választotta?
- Igen, a nővéremet követtem. Később pedig a sógorom miatt nem igazoltam el, hiszen ő tanította nekem azokat a technikai fortélyokat, amelyeknek segítségével vékonyabb termetem ellére is sikeres tudtam lenni. A nőveremnek később gyermeke született, így ő abbahagyta, én azonban folytattam tovább a versenyzést.

- 1975-ben négyesben világbajnoki bronzérmes lett. Milyen emlékei vannak arról belgrádi versenyről?
- Előtte egy évvel már kint voltunk Mexikóban, ahol negyedikek lettünk. A ’75-ös világbajnoksággal kapcsolatban megmaradt az emlékezetemben, hogy párosban is bejutottunk volna a döntőbe, de történt egy baleset: a hajóknak megvan határozva a súlya, a miénk pedig egy kicsit könnyebb volt, ezért mindig raktunk az orrba egy 20 dekás súlyt. Ezt a súlyt kölcsön adtuk a fiúknak, ők azonban elfelejtették visszaadni… Így hiába nyertük meg a futamot, kizártak minket.

- Ezt követően jött a montreáli olimpia, ahol egyesben harmadik, párosban pedig második helyezést ért el. Ezeket tartja pályafutása legnagyobb sikereinek?
- Igen, hiszen a németeket és az oroszokat nem lehetett sehogy sem megverni. Mondják, hogy doppingoltak, nem lehet tudni. Később, az 1979-es duisburgi világbajnokságon nem engedte a szövetségi kapitány, hogy párosban és négyesben induljak, de ott is sikerült egyéniben bronzérmet nyernem. Maga az olimpia fantasztikus élményként maradt meg az emlékezetemben, bár ez a müncheni játékok után volt, ezért nagyon szigorúak voltak a biztonsági előírások. A pályán azonban minden összejött nekem, én lettem a magyar csapat legsikeresebb kajakosa. Az aranyérem miatt talán egy kis hiányérzet maradt bennem, bár én sosem azért mentem le a Dunára, hogy nyerjek, hanem azért, mert jól éreztem magam és szerettem csinálni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményeket is elérhetek, sosem voltam az a tipikus élsportoló.



- Milyen volt a kajak-kenusok kapcsolata a Fradi többi sportolójával?
- Olyan szoros kapcsolatunk nem volt velük. Távol a klub központjától, a Duna-parton edzettünk, ritkán találkoztunk a többiekkel. Nekünk, kajakosoknak azonban nagyon jó közösségünk volt, sose gondoltam rá, hogy eligazolok.

-
Visszavonulása óta mivel tölti az idejét?
- Péter fiam születése után befejeztem a versenyzést, utána főállású anya lettem. Úgy érzem, kihoztam a karrieremből azt, ami benne volt. Lett egy családi vállalkozásunk, a gyereknevelés mellett azzal foglalkoztam. A mai napig rendszeresen járok edzőterembe, fitten tartom magamat. Tavaly pedig megszületett Ábel nevű unokám.

- Mennyire követi figyelemmel a jelenlegi Ferencvárost?
- Rendszeresen nézem a Fradi TV-t, a szívemben mindig fradista maradok. Nagyon jól esik, hogy elnök úr szokott küldeni üdvözlőlapot az ünnepek, valamint a születésnapom alkalmából. Régebben nem volt ilyesmi.

(Fotók: MTVA)

Cikkajánló

„Megtisztelő, hogy Puskás Ferenchez hasonlítanak”

Csányi Béla 32 bajnoki címével és kilenc világbajnoki elsőségével a Fradi legeredményesebb tekézője.

„A magyar kerékpárosok is képesek nemzetközi sikerekre”

Szűr István kerékpárversenyző összesen 54 bajnokságot nyert a Ferencváros színeiben.

„Európai topklub a Ferencváros”

Kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázónkkal, Fodor Rajmunddal beszélgettünk.

„Szeretni kell ezt a sportágat, ez a legfontosabb”

Kézilabdacsapatunk korábbi kiváló kapusával, Sugár Tímeával beszélgettünk.

Szokolai László: 70

Labdarúgócsapatunk korábbi kiváló támadója ma ünnepli hetvenedik születésnapját – SZÜLETÉSNAPI INTERJÚ!

„A Ferencvárosnak erőt kell sugároznia”

Klubunk olimpiai bajnok vízilabdázójával, Székely Bulcsúval beszélgettünk.

„A szurkolók az égbe dobáltak a debütáló meccsem végén”

Dzurják József március 2-án ünnepli 60. születésnapját, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

„Remek csapatunk volt, csodás emberekkel”

Rátkai Lászlóval, VVK-győztes csapatunk játékosával beszélgettünk 78. születésnapja alkalmából.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin