2018. december 8.
Társadalmi felelősségvállalás
Klubunk életében fontos szerepet tölt be a társadalmi felelősségvállalás.

Fradi Suli Program

A kezdeményezésnek köszönhetően 2015 ősze óta több mint 175 iskola, mintegy 60 ezer diákja találkozhatott sikeres ferencvárosi sportolókkal, akik a tanulás és a rendszeres mozgás fontosságára hívják fel a gyermekek figyelmét. A tanulók lelkesen kérdeznek is sportolóinktól, az egyórás program végén pedig tömött sorokban várják, hogy autogramhoz vagy közös fényképhez jussanak.

A programon résztvevő gyermekek megismerkedhetnek a Ferencváros dicső és gazdag múltjával, mindemellett interaktív és szórakoztató játékokon vehetnek részt, Fradi-ajándékokat nyerhetnek, és lehetőséget kapnak arra, hogy egy kísérővel ingyen megtekinthessenek egy bajnoki labdarúgó-mérkőzést a Groupama Arénában.

A kezdeményezéssel körbeutaztuk Magyarországot, sőt már erdélyi és felvidéki intézményekbe is eljutott a Fradi Suli Program, ami a leghatékonyabb eszközökkel igyekszik elérni a különböző korosztályokat.

A programban a klub valamennyi szakosztályának sportolói, edzői, valamint még élő legendái is részt vesznek, így az ő példájukból okulva a gyerekek hiteles személyektől kaphatnak tanácsokat az eredményes sportoláshoz és az élethez.

A Fradi Suli Programot a Magyar Olimpiai Bizottság is elismerte: 2017-ben Fair Play díjjal tüntette ki az FTC-t kezdeményezéséért a Fair Play népszerűsítése kategóriában.

 

 

Fradi SuLiga

A Ferencvárosi Torna Club 2019-ben elindította a Fradi SuLigát, amely a ferencvárosi iskolák és amatőr sportegyesületek között hirdet focibajnokságot.



Fradi Testnevelés óra

A Fradi Testnevelés Órákon klubunk szakemberei és sportolói intenzív, szórakoztató, élményközpontú foglalkozásokat tartanak a 6-18 éves korcsoportnak labdarúgás és kézilabda sportágakban.

Egyek vagyunk!

2012-ben a Ferencvárosi Torna Club, a hazai sportegyesületek közül elsőként, kampányt indított a kirekesztés ellen. A téma égető fontossága miatt időről időre új figyelemfelhívó kisfilmet készítünk.

A 2018-as megmozdulásunkban a Kisvárda elleni mérkőzésen a családi szektorban gyermekek tartottak fel üzeneteket, valamint egy látványos molinót.

A feliratokon többek között a tiszta játékra, a szenvedélyre, a tiszteletre, a becsületre és a csapatjáték fontosságára hívták fel a figyelmet. A látványos, Fradi-sast és -címert tartalmazó molinó elkészítésekor kézlenyomatokból formáltak szívet a Ferencváros sportolói, és a zöldfestékes kezüket feltartva jelezték: a Fradiban egyek vagyunk!

A 2019-es megmozdulásunk üzenete, hogy a Fradiban csak egy szín számít, a zöld! Mi nem nézzük, hogy ki honnan jött, milyen a vallása, milyen a világnézete, a bőrszíne, mert a Fradiban csak egyetlenegy szín számít, a zöld, ez köt össze bennünket, ez fontosabb minden másnál, ami megkülönböztetne, szétválasztana minket egymástól.

A 2019-es kampányfilmünkben hat labdarúgónk, Miha Blazic, Franck Boli, Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Isael Barbosa és Tokmac Nguen mondja el anyanyelvén kampányszlogenünket: Nálunk csak egy szín számít, a zöld!

Fradi Fair Play Bizottság

 

A Fradi Fair Play Bizottság alapszabályában is rögzített célja, hogy felhívja a figyelmet a fair play és a Fradizmus szellemiségének folyamatos szem előtt tartására és az általa képviselt értékek hangsúlyozására, különös tekintettel az erkölcsi szabályok betartására, az ellenfél tiszteletére, valamint az erőszak- és doppingmentes sportra. A bizottság célja, hogy felfedezze és elismerje az FTC azon tagjait, szimpatizánsait, akik munkásságukkal, életvitelükkel, cselekedeteikkel példaképként szolgálhatnak a közösség, a magyar emberek számára.

A kilenctagú bizottság két társelnöke olimpiai ezüstérmes korábbi úszónk, dr. Gyarmati Andrea, illetve világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózónk, Bácsi Péter. Rajtuk kívül a bizottság tagja a klub mindenkori elnöke, jelen esetben Kubatov Gábor (aki külföldi útja miatt nem tudott részt venni az alakuló ülésen), és a operatív igazgatója, Nyíri Zoltán.

A Bizottság további tagjai: Méry Katalin, a Magyar Telekom Nyrt. ügyfélszolgálati igazgatója, Deregán Gábor, a MOB Fair Play Bizottságának főtitkára, Sas Sándor, az FTC többszörös paralimpikon erőemelője, Pap Gábor, az FTC Sportigazgatósági elnöke, valamint az FTC nemzetközi projektmenedzsere, Máté Bálint

 

Együttműködés a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel

Az FTC és az Ökumenikus Segélyszervezet partnersége 2014 óta él. Korábban többek között 300 rászoruló részére osztottunk meleg ebédet, gyümölcsöt, édességet és forró teát, gyűjtöttünk meleg ruhákat rászorulók részére, de a veronai buszbalesetben elhunyt áldozatok hozzátartozói számára is gyűjtöttek hokisaink, és az öregfiúk labdarúgócsapatunk.

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 2019-es közös együttműködése alkalmával iskolaszerekkel támogatta a rászorulókat. Az augusztusban között zajló akció egyik csúcspontjaként a Ferencváros–DVTK élvonalbeli futballmérkőzés előtt a Groupama Aréna lelátóján is feltűntek a segélyszervezet 1353-as adományvonalának számai.

 

Fradi Fair Play-díjátadó

A 2017-ben alakult Fradi Fair Play Bizottság a második, november 14-i ülésén döntést hozott arról, hogy kik kapják az első Fradi Fair Play-díjakat. 

Az Igazi Zöld-fehér Hős kategóriában olyan ferencvárosi sportolót díjaztak, aki az évben különleges sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot. Az elismerést idén fiatal és tehetséges úszónk, Patlók Olivér kapta, aki több százezer forintot gyűjtött súlyos beteg barátja, Csabi kezelésére.

A Fradi Szív kategóriában az FTC törekvéseit a klub számára fontos társadalmi ügyben támogató magánszemély, cég, vagy szervezet lehetett a győztes. A Fradi Fair Play Bizottsága idén a több évtizede a Ferencvárosért szorító szurkolónak, a szinte valamennyi szakosztály sporteseményein drukkoló Kékesi Józsefnek, vagy ahogyan a legtöbben ismerik „Postás Józsinak” ítélte a díjat.

2018-ban már második alkalommal rendezték meg a Fradi Fair Play Díjátadó Gálaünnepséget az Elek Gyula Arénában.

Az Igazi Zöld-fehér Hős kategóriában mindig olyan ferencvárosi sportolót díjaznak, aki az adott évben különleges sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot.

Idén utánpótlás triatlonosunkat, Mándli Fannit ismerte el a bizottság. Sportolónk az aquatlon országos bajnokság veresegyházi csapatversenyét úgy teljesítette végig, hogy már az elején súlyos sérülést szenvedett. Fanni azonban nem adta fel, társaiért az úszó- és a futótávot is végigküzdötte. Annak köszönhetően pedig, hogy komoly fájdalommal is remekül szerepelt, csapatát a harmadik helyhez segítette hozzá.

A Fradi Szív kategóriában az FTC törekvéseit a klub számára fontos társadalmi ügyben támogató magánszemély, cég, vagy szervezet lehet a győztes. A bizottság úgy döntött, hogy 2018-ban a Provident Zrt. vezérigazgatója, Szirmák Botond támogatását ismeri el.

Többek között Szirmák Botond fradizmusának és segítségnyújtásának volt köszönhető, hogy létrejöhetett a Népligeti Sporttelep új közösségi tere, a Provident Park, amelyet a sportközpontukba járó több ezer fiatal használhat. De a Groupama Aréna új, nemrégiben átadott mozgáskorlátozott parkolójának az elkészülésében is óriási szerepe volt.

2019-ben harmadik alkalommal rendezték meg a Fradi Fair Play Díjátadó Gálaünnepséget az Elek Gyula Arénában.

Idén atlétánk, Goschi Anna kapta az Igazi Zöld-fehér Hős elismerést. Sportolónk az országos bajnokságon hármasugrásban is indult, az egyik ugrásánál azonban egy méterrel többet mért a gép. Anna és edzője, Kiss Tibor, valamint szakosztályunk vezetője, Vágóné Solti Mária azonnal jelezték, hogy nem jó az eredmény, de elektromos rendszer lévén már nem tudták törölni az ugrást. Annának át kellett vennie a bronzérmet, de a díjátadó után azonnal megkereste a valós eredmények alapján a harmadik helyen végző kaposvári lányt és átadta neki az érmét.

A Fradi Szív kategóriában az FTC törekvéseit a klub számára fontos társadalmi ügyben támogató magánszemély, cég, vagy szervezet lehet a győztes. A bizottság úgy döntött, hogy 2019-ben az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapatának technikai vezetője és az utánpótlásban edzőként is dolgozó Karácsonyi Vazul cselekedetét ismeri el.

A gyerekkora óta fradista Vazul hősies tettéért érdemelte ki a Fradi Fair Play Bizottság díját, ugyanis egy délutáni edzés alkalmával egy füldugóját lenyelő kislányt mentett ki a medence aljáról, majd gyors és szakszerű elsősegélynyújtásban részesítette, megmentve ezzel a kis sportoló életét.

Telekom Aktív Szurkolók Program

A Ferencvárosi Torna Club Magyarországon úttörő kezdeményezése. Szurkolóink életmódváltó programban vehetnek részt természetes, zöld-fehér környezetben.

A Telekom Aktív Szurkolók Program az Európai Unió Erasmus+ Sport programjának támogatásával valósul meg. Hasonló projektet indít többek között a német Bayer Leverkusen, az angol Fulham, a skót Rangers vagy éppen a holland Feyenoord is. A programban résztvevő Fradi-szurkolók szeretett klubjuk stadionját és edzőcentrumait használhatják a foglalkozások során, fejlődésükről pedig a klubok szakmai stábjainak elismert tagjai gondoskodnak.

A programra olyan, ferencvárosi érzelmű nők és férfiak jelentkeztek, akik szeretnék beiktatni az életmódjukba a rendszeres mozgást, az egészséges táplálkozást és szeretnének megszabadulni a rossz étkezési szokásaiktól, illetve káros szenvedélyeiktől.

 

Mozgáskorlátozott parkoló

A Ferencvárosi Torna Club és a Provident Zrt. közös együttműködésének eredményeként született meg a Groupama Aréna mozgáskorlátozott parkolója.

 

Kórházlátogatás

Hagyománynak számít labdarúgócsapatunknál, hogy ajándékokkal lepik meg azon legkisebbeket, akik a piros betűs napokat is a kórházban kénytelenek tölteni.

 

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most