2020. november 3.
Az FTC története - Az 1950-es évek
Az alábbiakban klubunk történelmének egy következő szakaszát, az '50-es évek történetét ismerhetik meg.

Elvették a klub nevét, majd a színeit

A kommunista politikai vezetés már 1947 végétől elkezdte a sportegyesületeket is “megreformáló” ténykedését. Az FTC akkori ügyvezető elnöke, Nádas Adolf hamar belátta, a folyamatot megállítani nem tudja, csak annyit tehetett, hogy a sportolókat, a játékosokat folyamatosan tájékoztatta a kialakult és a várható helyzetről, arról, hogy nemsokára szakszervezeti irányítás alá kerülnek, amely folyamat végül 1949-ben elkezdődött, aztán 1950. február 16-án, az ÉDOSZ SE-be történő olvadással befejeződött. Az ÉDOSZ az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete volt. Ezen a februári napon az FTC elvesztette a nevét, ám a színeit ekkor még érintetlenül hagyták. Hogy milyen idők jártak, azt jelzi a kinevezett új elnök, Nöhrer Árpád székfoglalója. Az eredeti szakmáját tekintve pék, azokban az időkben szakszervezeti funkcionárius kijelentette, hogy ebben az új egyesületben új szellemet fognak kialakítani, a szocialista sport új szellemét, ahol a munkás-osztály, ahogy az élet többi vonalán, megteremti a maga sportját is. Külön kihangsúlyozta, hogy az egyesüléssel kizárják a múlt minden maradványát, könyörtelenül el fogják távolítani a soraik közül azokat, akik nem akarják magukévá tenni az új egyesület programját. Képzelhető, hogy fogadták ezt a programot a múltjukra, hagyományaikra büszke fradisták.

Az ÉDOSZ-ban Száraz István kapta feladatul a sport országos ki- és megszervezését. Ebből a funkcióból is következett, hogy már 1949-ben az FTC elnökségébe delegálták. Amikor az FTC az ÉDOSZ-ba olvadt, akkor ő lett a sportosztály vezetője, aki folyamatosan a sport szocialista átszervezésén dolgozott. Így jöttek létre a Kinizsi sportkörök 1951 elején, az országos Kinizsi SE elnöke Száraz István lett. Természetesen a Bp. Kinizsivé lett Fradi is a felügyelete, az első időkben a közvetlen felügyelete alá tartozott. Az utókor úgy emlékszik rá, hogy harcosan kiállt az egyesülete érdekeiért, mindig arra törekedett, hogy a sportolóit semmiféle hátrány ne érje. Mindenesetre az ekkor már Bp. Kinizsi néven futó egyesületet át is színezték, hogy még a színek se emlékeztessenek a múltra, a hagyományokra, a sportolókat piros-fehérbe öltöztették.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban, 1956. november 1-jén az Üllői úton tartott spontán gyűlésen a jelenlevők közfelkiáltással „újjáalakították” A Ferencvárosi Torna Clubot, visszaállítva annak címerét és színeit. Idézet a másnapi újságból: „A Springer szobor felőli oldalon, a futópálya vörös salakján már ott állt a széles asztal, beborítva a ferencvárosi szurkolók szeretett színével, a zöld-fehér színnel. Egyszerűen öltözött emberek áradata lepte el a klubház előtti teret, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kimondják: újra megalakult a Ferencvárosi Torna Club. Tóth Lajos dr. a Ferencváros egykori főtitkára bejelentette, hogy a végleges vezetőséget csak később választják meg, mégpedig a legtökéletesebb demokratizmus elve alapján. Kispéter Mihály a szurkolók ütemes tapsa, nagy üdvrivalgása közepette lép a mikrofon elé és a játékosok nevében beszél. - Nagyon boldog vagyok, és arra kérem szurkolóinkat, hogy továbbra is tartsanak ki a csapat mellett úgy, mint ahogyan eddig tették.” A forradalom leverése után a hatalom, bár sok mindent restaurált, nem nyúlt újra az FTC nevéhez, címeréhez és színeihez, befolyását a központi irányításban érvényesítette.

Labdarúgás

Az ÉDOSZ-szá lett Fradi személyi állományát 1950 tavaszán még nem érintették a változások, az előző évi bajnokcsapat a bajnokság végén a második helyen végzett. 1950 nyarán azonban az úgynevezett villámigazolásokkal atomjaira szedték a csapatot. Budai és Kocsis a Honvédba, Henni és Deák a Dózsába kényszerült, Czibor a maga módján még próbált „cselezni”, ám egy rövid csepeli kitérő után ő is a Honvédba került. A csapatkapitány Rudas Ferenc még a tavasszal lábát törte, a sikeredző Lyka Antal is távozott. Ilyen előzmények után nem volt meglepő a visszaesés, a csapat az 1950-es őszi egyidényes bajnokságban, mindössze egy pontra a már kiesést jelentő helyezéstől, a 10. helyen végzett. A megmaradtak, a hatalmas és örökké zöld-fehér szívű fradisták - mert ők mindig annak tartották magukat, bármilyen mezt is húzattak a szívük fölé - név szerint Kispéter Mihály, Dalnoki Jenő, Lakat Károly, Dékány Ferenc, Mészáros József és a felgyógyulása után Rudas Ferenc, azonban példát mutattak a fiataloknak abból, mit is jelent egy ilyen egyesületben futballozni, hogyan lehet az ellenfelek esetlegesen jóval nagyobb játéktudását kérlelhetetlen küzdéssel, szorgalommal, hittel ellensúlyozni. Így a Bp. Kinizsi az 1951-es bajnokságtól, merthogy szovjet mintára átálltak a naptári év szerinti lebonyolításra, már nem a kiesés ellen küzdött, stabilizálta a helyét a középmezőnyben. Dalnoki Jenő játékára nem lehetett nem figyelni, őt még az 1952-es olimpiára is kivitték, ahol, ha nem is stabilan, de tagja lehetett az olimpiai aranyérmet szerző Aranycsapatnak, a legelső, Románia ellen megnyert mérkőzésen játszott.

 

Dalnoki Jenő

 

1953-tól megengedték, hogy a Kinizsi végre újra igazolhasson, no nem befutott, neves játékosokat, sokkal inkább ígéretes fiatalokat. Ebből a sorból két név kívánkozik az élre Mátrai Sándor és Fenyvesi Máté neve. Mindketten egy napon, 1952. február 22-én mutatkoztak be a csapatban, mindketten a csatársorban, amelynek érdemes leírni az összeállítását: Kertész, Orosz, Mátrai, Mészáros, Fenyvesi. Az „öreg” Mészáros József terelgetett négy ifjú újoncot, akik mind a négyen kiváló játékosokká lettek. Igen, Mátrai Sándor centerként mutatkozott be, szórta is a gólokat, volt, hogy egy meccsen négyet is.  1954. decemberében rendelték hátra jobbhátvédnek, ahol ugyancsak szenzációs teljesítményt nyújtva ott is ragadt, aztán még később a védelem tengelyében is maradandót alkotott. Általános meglepetést keltett, hogy ez a fiatal csapat 1954-ben és 1955-ben is fel tudott kapaszkodni a dobogóra, mindkétszer a harmadik lett, ami azokban az években nagyon nagy teljesítmény volt.

 

 

Az éveken átívelő kupasorozat


Van egy olyan kupaidény, amely páratlan a magyar labdarúgás történelmében. Az ekkor már Magyar Népköztársasági Kupára „keresztelt” Magyar Kupa 1955/56-os kiírásáról beszélünk, aminek a döntőjét 1958. augusztus 20-án játszották. Ezt a sorozatot még Bp. Kinizsi néven kezdte a csapat 1956. február 5-én (a Szikra ellen nyert 4:0-ra), majd folytatta Siófokon (11:0) és az Üllői úton (a Tatabánya ellen nyert 4:0-ra). Az 1956-os események miatt a sorozat félbeszakadt, de nem törölték, hanem folytatták, így 1957. január 27-én az Üllői úton, immár újra FTC néven a Szombathelyi Haladást győzte le a csapat 3:0-ra és jutott a kupa elődöntőjébe

A nevezetes MNK mérkőzés előtt a havas pályán. Balról: Dékány, Dalnoki, Kertész, Vilezsál, Fenyvesi, Borsos, Gerendás, Mátrai, Orosz, Gulyás, Ombódi.

Az elődöntőre nem kellett sokat várni, az február 17-én volt, ugyancsak az Üllői úton a SZEAC ellen, az eredmény 5:0, jöhetett a döntő. A döntő, amelyre másfél év múlva került sor a Népstadionban, pedig közben nem volt forradalom, ilyen időket éltünk. A Fradi összeállításának egyik pikantériája az volt, hogy a kapuját az a Horváth György védte, aki a már említett, másfél évvel korábbi negyeddöntőn, a havas Üllői úton a Szombathelyi Haladás kapujában állt. Végül ezt a viszontagságos sorozatot a Salgótarján ellen aratott 2:1-es győzelemmel a Fradi nyerte meg, így játékosai 14 hosszú év után, a klub történelmében tizedszer emelhették magasba a kupát, amivel utóbb fényképezkedtek is.

Az 1950-es évek mérlege


Az 1950 és 1959 között tíz magyar bajnokságot rendeztek, ez az egyetlen olyan évtized, amikor a csapat nem volt bajnok, második is csak egyszer, harmadik pedig háromszor. Egyszer viszont sikerült elnyerni a Magyar Népköztársasági Kupát.

 

Csapatsportágak

 

Viszontagságos út az újabb bajnoki címig

Ahogy a futballban, úgy a vízilabdában sem volt jó ómen 1949-ben egy erős Fradi, szúrta a hatalom szemét. Tettek is róla, hogy a helyzet megváltozzon. Pólóban két fiatal, nagy jövő előtt álló játékos igazolt el, Markovits a Vasasba, Martin a Dózsába. Úgy gondolták, a harmincon felüli „nagy öregek” Fábián és Szittya már nem lesznek hathatós lendítői a nevét vesztett Fradinak. 1950-ben nemcsak a név volt új, a bajnokság az új szabályrendszer bevezetésétől volt hangos, ugyanis ebben az évben „dinamizálódott” a vízilabda azáltal, hogy az állandó mozgás engedélyezett lett a vízben. Addig a játékvezető sípjelére az összes játékosnak meg kellett állnia és sípszóig nem indulhatott el, ettől kezdve ez csak a szabaddobást elvégzőre vonatkozott. Innentől kezdve az állandó mozgás is taktikai fegyver lett, amivel hatalmas előnyöket lehetett nyerni annak, aki bírta fizikailag. Ebben az új szabályok szerinti bajnokságban az ÉDOSZ a negyedik helyezést érte el, az év eseménye azonban az volt, hogy a Béke Kupa küzdelmeiben bemutatkozott a csapatban egy 15 éves nagy tehetség, aki úszásban is egyre nagyobb sikereket ért el, a neve Kárpáti György. Egy év múlva az ÉDOSZ-ból lett Bp. Kinizsi lett már egy helyet előre lépett a bajnokságban, a harmadik helyet szerezte meg. A csapat az akkor a pólóban is MNK-nak nevezett kupadöntőbe is bejutott, ahol viszont kikapott a bajnok Bp. Dózsától. 1952-től átalakulóban volt az együttes, együtt volt a még a csapatban a rutin, Fábián Dezső és Szittya Károly személyében, a feltörekvő ifjúsággal, akiknek legjelesebb képviselője Kárpáti György volt. Bár 1952-ben ez a csapat csupán az ötödik helyen végzett a bajnokságban, a nevezett három játékos tagja volt a Helsinkiben győztes olimpiai bajnok magyar válogatottnak.

   

  

Az ifjú Kárpáti György               

 

         

 

 

 

 

 

 

                                                                                                      Fábián Dezső

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szittya Károly

 

 

 

 

 

 

 

A jövő nyilvánvalóan a fiataloké volt, Fábián az olimpia után, Szittya 1954-ben vissza is vonult az aktív játéktól. Az átmenet, a csapatépítés az eredményeken is meglátszott, 1953-ban a hatodik, 1954-ben a hetedik helyen végeztek a bajnokságban, a kupában sem jutottak el a döntőkig. Kárpáti György azonban – természetesen – a válogatott kihagyhatatlan tagjaként 1954-ben Európa bajnoki címet szerzett. 1955-ben azonban már mutogatta oroszlánkörmeit az ifjak csapata, ezüstérmet szerzett a bajnokságban, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a bajnok Dózsa mögött. Egy év múlva, 1956-ban aztán fordult a kocka, a Bp. Kinizsi 21 évesekből álló csapata azonos pontszámmal, de jobb gólaránnyal megnyerte a bajnokságot a Bp. Dózsa előtt és szerzett 12 év után újra bajnoki címet az egyesületnek. 1956-nak volt még egy nagy sporteseménye, a melbourne-i olimpia, ahol a magyar vízilabda válogatott, természetesen Kárpáti Györggyel a soraiban, megvédte a bajnoki címét.

Az 1956-os, ígéretesen induló bajnokcsapat a forradalom leverése után egy kicsit átalakult. A játékosok közül külföldön maradt Ambrus Miklós és Domján Árpád, elment az edző Rajki Lajos is, Felkai Imre pedig a BVSC-hez igazolt. A vérveszteséget az ismét FTC néven és zöld-fehérben induló csapat az edzővé lett olimpiai bajnok, Fábián Dezső irányításával próbálta pótolni. A kapuban az ifjú Ambrus helyére egy valódi legendát nyert meg, a kétszeres olimpiai bajnok Jeney László érkezett kisegíteni a bajban levő zöldeket és Fábián Dezső nem félt tűzbe dobni egy 16 éves ifjú tehetséget Felkai Lászlót sem.  Az átalakított csapat a bajnokságban a harmadik helyen végzett, 1957 végén azonban megnyerte az átalakított rendszerű, négy csapat részvételével zajló MNK döntőt.

Az MNK győztes Fradi. Balról jobbra: Dancsa István, Wolf Károly, Felkai László, Jeney László, Haraszti Béla, Kiss Egon, Kárpáti György (a sorozatban játszott még: Hullmann Géza, Pál Sándor és Rázga Tamás).

Egy érdekesség, amiről a korabeli Népsport így írt: „Az FTC megnyerte ugyan a kupát, de nem kapta meg. Játékosainak meg kellett elégedniük a jubileumi veretekkel és az érmekkel. Sokan tették fel a kérdést: hol a kupa? Válaszolni azonban senki sem tudott. A kupát legutóbb — 1955-ben — a Dózsa nyerte meg. A szép díjat Muli György adta át annak idején Kun Györgynek a Dózsa kapitányának. A Dózsa azonban most nem tud „elszámolni” a szép serleggel. A szövetség levélben felszólította ugyan az Újpesti Dózsát, hogy adja vissza a kupát, de mit sem tett, amikor ez nem történt meg. Úgy véljük, hogy a szövetség és a versenybíróság mulasztást követett el, amikor megelégedett a helyzet ilyen alakulásával és nem gondoskodott a kupa pótlásáról. A kupa előkerítése ugyanis jelenleg nem könnyű, mert állítólag a Dózsa egyik azóta külföldre távozott játékosa vette magához és adta át egy ismeretlen egyénnek. Mit lehetne itt tenni? A MUSZ-nak és az Újpesti Dózsának mindent el kell követnie a kupa megtalálására, ha pedig ez nem sikerülne, akkor pótolni kell egy másik kupával. Mert Magyar Népköztársasági Kupa - kupa nélkül - egy kicsit mégis csak furcsa lenne...”

A következő két esztendő, 1958 és1959 nem úgy sikerült, ahogy a korábbiak és ahogy azt a csapat játékosai, a csapat körül dolgozók és a szurkolók várták. Mindkét évben az ötödik helyen végzett a Fradi a bajnokságban és a kupában sem vitézkedett. Mégis volt eredmény, amiről be lehet számolni, mert mi másnak lehetne tekinteni azt a bravúrt, hogy a szakosztály vezetése hazacsábította Ambrus Miklóst, aki hagyta magát meggyőzni és hazatért Ausztráliából, majd 1959-től újra a csapat rendelkezésére állt. 1958-ban volt egy Európa bajnokság is, ráadásul újra Budapesten. A győztes csapatban a Fradit Jeney László és Kárpáti György képviselte.

 

A jégen is beérett az előző évek munkája


Az 1949/50-es szezon természetesen a jégkorongban is új csapatneveket rajzolt a magyar hoki térképére. Mindenesetre 1949/50-ben az ÉDOSZ-nak nevezett Fradi még nem tudta megelőzni az akkor Textilesnek hívott MTK-t, de ez most nem ezüstérmet, csupán bronzot ért, mivel a bajnoki címet a Meteor Mallerd hódította el. A sokéves erőfeszítéseket végül 1951-ben koronázta siker. Ekkor nyerte meg az akkor Bp. Kinizsi néven versenyző csapat az első magyar bajnoki címét, méghozzá elsöprő fölénnyel, 100%-os eredménnyel.
Az első bajnokcsapatunk tagjai: Ádám András, Bán József, Duppai Károly, Futó Károly, Háray Béla (játékos-edző), Kászonyi (Kneusel) Emil, Margó György, Pozsonyi Lajos, Rajkai László, Rancz Sándor, Siraki Lóránd, Szende János és Szőgyén István voltak.

Szende János egyik gólját üti a sok közül

Ennek a sikernek azonban nagy ára volt. A hatalom, ahogy a futballban és vízipólóban sem, nem nézte jó szemmel a Fradi (nevezhették akár Kinizsinek is) eredményességét. Szétszedték a csapatot, aztán átszervezték. Szétszedték, megtörni azonban nem sikerült. A labdarúgáshoz hasonlóan itt is egy tervszerű fiatalítás kezdődött, amelynek eredménye nagyon gyorsan beérett. A fiatalítás és csapatépítés nem kis részben köszönhető Helmeczi Frigyes edzőnek. A fiatalítással együtt az eredmények sem maradtak el, hiszen a bajnoki címet követő három szezonban sorrendben a harmadik, a második, majd újra a harmadik helyen végzett a csapat, amely továbbra is a magyar jégkorong erőssége volt, több játékosunk (Pozsonyi, Simon, Szende, Rajkai) beépült a válogatottba. Tetszett vagy nem a hatalomnak, a Bp. Kinizsi Helmeczi Frigyes irányításával 1955-ben és 1956-ban újra bajnok lett.

Az 1954/55-ös bajnokcsapat tagjai: Ádám András, Bárány István, Gyarmati Dezső, Haléczius János, Kalivoda Alajos, Kondorosi Tihamér, Lőrincz Ferenc, Palotás János, Pozsonyi Lajos, Prosbik Andor, Rajkai László, Rancz Sándor, Schneck János, Simon László, Szandelszki János, Szende János, Talián. Álljunk meg egy szóra Gyarmati Dezső nevénél. Igen, ez ugyanaz a Gyarmati Dezső, aki a jég folyékony halmazállapotú állapotában, a vízben is nagyot alkotott, korszakos klasszis volt. Gyarmati Dezső ugyanis all-round sportemberként minden csapatsportban otthon érezte magát. Ebben az időben a Bp. Dózsa vízilabda csapatában játszott, ahol egy fegyelmi miatt a vízilabda szövetség eltiltotta a játéktól, ami nyilván csak a pólóra vonatkozott, a hokira nem. A Dózsának ekkoriban még nem volt hokicsapata, így Gyarmati Dezső, mint hokijátékos a Kinizsibe igazolt és az év végén bajnok lett. Miután letelt az eltiltása a játékot természetesen a pólóban folytatta és már ahhoz sem kellett sok időnek eltelnie, hogy a Dózsa után ezt is a Fradiban tegye.

1956 után egy kisebb visszaesés következett, immár újra Fradiként a következő négy bajnokságban egyszer tudott a dobogóra állni a csapat, amikor 1959-ben a 2. lett. Az ötvenes évekből még egy érdekesség, ami hajaz az egy évtizeddel korábbi MTK sztorira. 1955 decemberében ugyanis megalakult a Bp. Dózsa jégkorong szakosztálya. Azért a hasonlóság az MTK-val, mert ők sem a saját utánpótlásuk révén értek el eredményeket, tagjaikat a riválisoktól toborozták, nem keveset, öt játékost éppen a Kinizsiből. Így 1956-tól a jégkorongban is van Fradi-Dózsa, a futballban elhíresült derbi, amely csatákat a mai napig élvezhetjük.


A jég után a gyepen is bajnok a hokicsapat


Persze nem ugyanaz a csapat, hiszen most a gyeplabdáról lesz szó. A negyvenes években szóltunk róla, hogy akkoriban rendre a bajnokság élmezőnyéhez tartoztak. Aztán az ötvenes évek elején a fénykorát élte a szakosztály, 1950-ben és 51-ben a 3., 52-ben a 2. helyen végeztek, a csúcs azonban az 1953-as bajnoki cím volt. A bajnokcsapat névsora: Bertók József, Dombóváry Lajos, Gubó Gábor, Háray Béla, Jákfalfy György, Koltai Andor, Kőszegi László, Margó György, Rendi János, Vagyóczky István, Zsákai Zoltán. Az előbb azt írtuk a csapat nem ugyanaz, mint a jégkorongban egy játékos viszont igen, Háray Béla, aki itt is, ott is tagja volt a klub első bajnokcsapatának.

 

Háray Béla

 

Azonban a bajnokok korosztálya sajnos kiöregedett, utánpótlás viszont nem volt. Ne feledjük, ez a Kinizsi-korszak volt, amikor nem nézték jó szemmel, ha bajnokságok születnek a Ferencvárosban. Így, azt mondták, érdektelenség okán a szakosztály 1956-ban megszűnt.

Elkezdték a kézilabdázók is

Magyarországon 1928-ban alakult meg a kézilabdázók szövetsége, amely azonnal kiírta a férfi- és női nagypályás bajnokságokat, amelyeket futballpályán játszottak, ugyanúgy 11-11 emberrel, mint a labdarúgást. Az FTC-ben azonban jó ideig nem vert gyökeret ez a sportág, amelynek klubbeli megalakulása az ÉDOSZ-hoz köthető, hiszen 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. A kezdeti években az 1928-as évtől folytatólagosan megrendezett nagypályás bajnokságokat részesítették előnyben az ÉDOSZ, majd a Bp. Kinizsi csapatai. A férfiak 1954-től indultak először a kispályás bajnokságban, a nők pedig 1960-ig csupán egyszer, 1952-ben. Ezért első lépcsőben nézzük, hogyan végeztek csapataink a nagypályás bajnokságokban. A férfiak 1950-ben 14 csapat közül a 12. helyen végeztek, nem voltak élcsapat, ahogy az 1955-ig következő években sem. 1954-ben és 1955-ben azonban bejutottak az akkor MNK-nak hívott magyar kupa döntőjébe, ahol mindkétszer alulmaradtak. 1957 volt az utolsó nagypályás év, ezután a fókusz a kispályán sokkal eredményesen szereplő csapatra irányult. Jó döntés volt, hiszen 1959-ben a kézilabdázásnak a nagypályás ága végleg megszűnt. A hölgyeknek kicsit jobban ment a nagypálya, bajnoki cím ugyan nem, de egy kupagyőzelem ebben a korszakban, 1955-ben összejött nekik, ők megnyerték az MNK sorozatot. A kupagyőztes csapat: Wolfné - Zsákainé, Bende, Jászberényi, Szabó M. – Gilliánné - Bognár, Lászlóffyné, Sóthy, Gróf, Mázsár, az edző Kapás Lajos volt.

A kispályán a férfiak 1954-től rendszeres résztvevői voltak a magyar bajnokságnak. A debütálás nem sikerült valami fényesen, hiszen a 12 csapatot számláló mezőnyben a 10. helyen végeztek. Egy esztendő múltán a siker is csatlakozott a gárdához, a végső sorrend szerint a második helyet szerezték meg, 1956-ban pedig már bajnoki döntőt vívhattak a címvédő Vörös Meteor ellen. A mérkőzésre október 21-én került sor, azt botrányos körülmények között a pályán a Vörös Meteor nyerte 11:10-re. A Kinizsi azonban óvott. Mi is történt valójában? Kezdjük ott, hogy döntetlennél a Kinizsi lett volna a bajnok, mert jobb volt a gólaránya. Ehhez képest öt perccel a vége előtt 10:8-ra vezetett, ekkor a szövetség funkcionáriusa úgy érezte, közbe kell lépni. A funkcionáriusok abban az időben nem szívlelték a Kinizsit, annak szurkolótáborát, annál inkább a vörös csillagos mezben játszó Meteort. Szóval a funkcionárius egy, a játékvezető által megítélt szokványos szabálytalanság után leparancsolta a pályáról, azaz önhatalmúlag kiállította a szabálytalanságot elkövető Nád Jánost. A jogtalan előnyben a Meteor szorosabbá tette az eredményt, kiegyenlített. Ám ez sem volt elég, hisz a Meteor utolsó támadása előtt, másodpercekkel a vége előtt 10:10 volt az állás. Ekkor azonban a Meteor edzője trükkösen a pályára lökött egy hetedik mezőnyjátékost, aki így védő nélkül megkapta a labdát és gólt dobott. Sem a játékvezető, sem az asztalnál ülő funkcionárius nem tett semmit, miért is tett volna, hisz nekik kedvükre volt az így jogtalanul kialakult eredmény. A szurkolók a meccs végén a pályára tódultak, szabályosan felborították az asztalt, a kikészített érmeket a salakba taposták, botrány volt a javából, a pályán nem tudtak bajnoki győztest hirdetni, mindenki futott, amerre látott. A történtek miatt a Bp. Kinizsi vezetése még aznap megóvta a mérkőzést. Két nappal később az óvást elfogadták (ritkaság a klub történelmében), hét napon belüli újrajátszást rendeltek el. Közbeszólt azonban a történelem, Budapesten kitört a forradalom, a mérkőzést nem lehetett lejátszani. December elején újra összeültek a szövetségben és megismételték az újrajátszást elrendelő határozatukat. Ennek viszont a Meteor nem tudott eleget tenni, hiszen játékosainak többsége az edzőjükkel együtt a forradalom leverése után külföldre távozott. Végül 1957 márciusában az a döntés született, hogy mindkét csapatot hivatalosan is bajnoknak tekintik. Nem a szokványos módon, de megszületett a kézilabda szakosztály első bajnoki címe. A bajnokcsapat teljes névsora a következő: Berendi József, Bodnár József, Csontos György, Dékán Rezső, Glatz László, Horváth Béla, Jaczulák János, Kele Miklós, Mojzes István, Nád János, Som Ferenc, Tormássi Béla, Vajna István, Vágvölgyi I. András, Vágvölgyi II. Ferenc. Edző: Mayer Miklós.

1957-ben az FTC a második helyen végzett a Vörös Meteor mögött. 1958-ban egy hellyel lejjebb csúszott a csapat, de még mindig odafért a dobogóra.


A kosárlabda végnapjai

Kezdetben úgy tűnt, az ÉDOSZ-kapcsolat a kosárlabdába is új életet lehel. A férfiak az első osztályban stabil középcsapattá váltak, ám 1956 után megbomlott az egység. Több játékos külföldre távozott, az utánpótlás nem volt megfelelő, a csapat 1958-ban megint kiesett az első osztályból, ami ezúttal a szakosztály megszűnését is jelentette.

Egyéni sportágak

Az úszók eredményes évei


A negyvenes évek végére az FTC úszószakosztálya az ország egyik legeredményesebbjévé vált, amely eredményességből az ötvenes években sem adott alább, sőt még fokozta is azt. Így volt ez az ÉDOSZ-Kinizsi korszakban és így az 1956 utáni időkben is. Az 1950-es évek eleje valódi aranykornak, az FTC úszótörténelme fénykorának bizonyult. A magyar válogatott úszócsapat nagy része a Kinizsiből került ki. Világklasszis úszók szereztek az egyesületnek nagyszerű eredményeikkel még több hírnevet. Novák Éva, aki először úszott a klub sportolói közül világcsúcsot, Novák Ilona, Szőke Kató, Killermann Klára, Csordás György olimpiai és Európa bajnoki szereplésükkel beírták nevüket nemcsak az FTC, hanem a magyar úszósport aranykönyvébe is. Csodálatos győzelmek és rekordok az országos- és Európa bajnokságokon, remek eredmények az olimpiákon.

  Csordás György az első bajnoki győzelmeit még 1949-ben aratta, amikor 400, 800 és 1500 m gyorson nyert. 1950-ben "csak" 800-on és 1500-on, 1951-ben újra mindhárom távon. Ebben az évben folyamúszó bajnok is volt. Ezeket toldotta meg 1952-ben még egy arannyal 400 méteren, majd 1953-ban 1500 méteren. 1954-ben "úgy döntött", kicsi már neki a magyar medence, ebben az évben 400 és 1500 méteren Európa-bajnok lett. Méltó társa volt Szilárd Zoltán, is 1950-ben a 200 méteres hátúszásban és egy speciális vegyesváltóban (100 hát, 200 pillangó, 200 mell, 100 gyors) nyert aranyérmet.

  Novák Éva érdekes párosítású úszásnemekben volt világklasszis, mellen és gyorson. Ma azt mondják, ez a kettő kizárja egymást, ő már akkor bebizonyította, hogy lehetséges. Már 18 évesen országos bajnok volt 200 m mellen, amely számban a londoni olimpián is harmadik lett, 1949-ben a két mellúszó számban lett bajnok, 1950-ben "csak" 200 mellen. 1951-től a mellúszásban komoly vetélytársnőt kapott klubtársa, Killermann Klára személyében, aki idehaza éveken át legyőzte. Ettől függetlenül Novák Éva a helsinki olimpián 200 m mellen ezüstérmes tudott lenni, csakúgy, mint 400 m gyorson. Ezt fényesítette ki a 4x100 m-es női gyorsváltó tagjaként aranyra a Novák Ilona, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Kató kvartett tagjaként, méghozzá fergeteges világcsúccsal. Temes kivételével mindannyian egyesületünk úszói voltak. Az olimpia után 1953-ban Novák Éva itthon a gyorsúszó számokban nyert még bajnokságot 200 és 400 méteren, majd kalandos úton Brüsszelbe emigrált.

  A másik Novák nővér, Ilona nem a Fradiban kezdett úszni, hanem a MUE színeiben, a londoni olimpia után igazolt a Fradiba, ahol egyből országos bajnok lett 100 m háton. 1950-ben 200 m vegyesen nyert bajnoki címet. A helsinki olimpián húgával, Évával együtt tagja volt a világhíres 4x100-as gyorsváltónak. Érdekesség, hogy 1953-ban Balaton-távúszásban lett országos bajnok.

  Szőke Katalin, vagy ahogy a világ megismerte, Szőke Kató 14 esztendősen lett a Fradi versenyzője. A nagyszerű technikával, hihetetlen könnyedséggel úszó bajnoknő Helsinkiben alig 17 évesen nyerte a 100 méteres gyorsúszás bajnokságát és tagja volt a fantasztikus világrekorddal győztes 4x100 méteres magyar gyorsváltónak. Két évvel később Torinóban az Európa-bajnokságon ismételt, de Melbourne-ben az előfutamból nem jutott tovább. Részt vett azon az amerikai körúton, amelyet a Sport Illustrated a magyar olimpikonok számára rendezett, s annak végeztével nem tért haza. Los Angelesben telepedett le, ott élt 2017-ben bekövetkezett haláláig. Ilyen világviszonylatban is híres eredménysorral némileg meglepő, hogy egyéniben csupán kétszeres magyar bajnok (1954-ben 100 és 200 m gyorson), de váltóban is "csak" négyszer nyert.

 Szó volt már Killermann Kláráról, aki Novák Éva után lett a hazai mellúszás királynője. 100 méter mellen 1950-től 1954-ig zsinórban ötször, majd 1959-ben és 1960-ban még kétszer nyert. 200 méteren pedig 1951-től 1954-ig négyszer, majd 1956-ban és 1959-60-ban még háromszor győzött, az annyi, mint tizennégy bajnoki cím. Ezt fejelte meg még hattal a 4x100-as női vegyesváltók (1951, 53, 54, 59, 60), illetve 59-ben a gyorsváltó tagjaként. Hihetetlenül nagy szorgalom, akaraterő és bajtársiasság jellemezte hosszú pályafutása alatt. Természetesen részt vett a helsinki olimpián is, ahol 200 m mellen a negyedik lett, 1954-ben az EB-n pedig harmadik lett. Kitartására és eredményességére jellemző, hogy tagja volt az 1956-os, sőt az 1960-as olimpiai csapatnak is. Olyan csúcsokat úszott, amelyek hosszú-hosszú évekig éltek.

Ugyanezekben az években nyerte sorra bajnoki címeit hátúszásban Hunyadfi Magda. 100 méteren 1952-től 54-ig zsinórban háromszor, 53-ban és 54-ben pedig 200 méteren is. Természetesen tagja volt a Killermann Kláránál már említett 4x100 méteres vegyesváltó aranycsapatoknak is. 1954-ben a női 400 méteres vegyesúszás bajnoki címe is fradista (kinizsis) hölgyé lett, Székely Ripszima személyében.

1956 után világklasszis úszók maradtak külföldön, ennek ellenére volt utánpótlás, az úszók sorra szállítottak még az eredményeket, bajnoki címeket. A férfiaknál 1956-ban 200 m gyorson és pillangón  Áts Jenő, ugyancsak 200 m gyorson 1959-ben Lantos László nyert aranyérmet. Ennél többet és többször tudott nyerni  Záborszky Sándor, aki 1955-ben és 56-ban 1500 m gyorson, utóbbi évben pedig 400 méteren is bajnok lett. 1958-ban Kunsági György lett a 200 méteres mellúszás országos bajnoka, Várszegi Lajos 1959-ben és 60-ban pedig az azóta magyar szíveknek oly kedves számban, a 400 méteres vegyesúszásban győzött.

Ehelyütt meg kell említeni egy váltószámot, a 4x200 méteres férfi gyorsúszást is, ahol 1956-tól 60-ig, öt éven keresztül minden évben a Fradi csapata lett a bajnok, érdemes felsorolni az ő neveiket is: Áts Jenő, az elnyűhetetlen Csordás György, Záborszky Sándor, Budai Béla, Kovács Miklós, Nyéki Imre, Csikány József, Lantos László, Vörös Sándor, Gallasi István és három alkalommal is a vízilabdázó Kárpáti György.

A hölgyeknél 1959-ben Madarász Csilla nyert 400 m gyorson. Mellette még valakit feltétlenül ki kell emelni ezekből az évekből, ő pedig nem más, mint Kárpáti Vera, a fradisták legendás vízilabdázójának, Kárpáti Györgynek a testvére. Amikor 1956 után nem Killermann Klára nyerte meg a mellúszó számokat, akkor ő gondoskodott arról, hogy a címek mégis a Fradinál maradjanak. 1957-ben a 100 m mellen, 1957-ben és 58-ban pedig 200 m mellen is nyert. Univerzalitását pedig azzal bizonyította, hogy 1957-ben és 59-ben a 400 m vegyesúszás bajnoka lett.

A jeles műugró hagyományok folytatója

A korábbi évek nagy klasszisa Hidvéghy László 1950-ben, aktív pályafutása utolsó évében még nyert egy országos bajnokságot műugrásban, utána azonban pár év szünet jött. A szünet egészen 1957-ig tartott, amikor a hazai mezőnyben átvette a teljhatalmat egy tehetséges fradista műugró, Újvári László. Olyannyira átvette, hogy 1957 és 59 között minden mű- és toronyugró bajnokságot, a három év alatt összesen nyolcat nyert meg. Klasszisát bizonyítja, hogy műugrásban az 1958-as budapesti Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre.

Aranyak a birkózószőnyegen

Az 1950-es években nemzetközi szinten kétségkívül Szilvásy Miklós érte el a legnagyobb eredményt, aki a megszerzett magyar bajnoki címek (1949 és 52 között sorozatban négyszer) után reménykedve utazott a helsinki olimpiára. Nem kellett csalódnia, kötöttfogásban, váltósúlyban aranyérmet nyert. A svéd Andersson előtte többször is legyőzte Szilvásyt, aki az olimpiai döntőben, a legjobbkor vágott vissza. Fanatikusa volt a birkózásnak, fáradhatatlan az edzéseken, amire szüksége is volt, mert nem volt az a kimondottan technikás birkózó, viszont rendkívül "gazdaságosan" birkózott. Ereje messze meghaladta a súlycsoportjában versenyzők átlagos erejét, mindemellett mentálisan is roppant erős volt, soha nem merült fel benne a gondolat, hogy veszíthet. Ha nagy ritkán mégis előfordult ez, akkor sem tört le, hanem küzdött a visszavágásért, ami rendszerint sikerült is, mint az olimpiai döntőben is. Egyébként ez az olimpiai cím volt a háború utáni első Üllői úti aranyérem. Sajnos az olimpia után Szilvásy a Dózsához igazolt, bár edzőként később visszatért a Fradi nagy családjába.

 

Szilvásy Miklós az olimpiai dobogó tetején

A szakosztály dr. Papp László edző vezetésével mindkét fogásnemben kitűnő versenyzőket nevelt. Ma talán hihetetlennek tűnik, de igaz, a kíváncsi szurkolók tömegei látogatták még az edzéseket is. 1953-ban a különböző versenyeken már 105 győzelmet arattak a Kinizsi birkózói. A magyar bajnokságon azonban (Szilvásyn kívül) csak Növényi Norbert (1953-55, szabadfogás, nehézsúly), majd Szirbik Sándor (1956, kötöttfogás, könnyűsúly) nyert aranyérmet. A melbourne-i olimpián egyedül Galántai Bálint képviselte a szakosztályt, de nem sikerült neki a pontszerzés. 1956 után egy kis visszaesés következett, majd 1959-ben Kiss Barna (szabadfogás, félnehézsúly) újra magyar bajnokságot nyert az FTC-nek.

Ahol a régi dicsőség már megkopott

Megkopott a dicsőség, de azért még nem tűnt el teljesen. 1950-ben Erdei János harmatsúlyban megvédte egy évvel korábban nyert bajnoki címét, ő akkoriban súlycsoportja nemzetközi élmezőnyéhez tartozott. Mindezt igazolja az 1951-es Európa-bajnokságon szerzett bronzérme. 1950-ben váltósúlyban Fehér Lajos, középsúlyban Hollós Ferenc volt bajnok, míg 1951-ben Erdei János triplázott harmatsúlyban. Mindenképpen Erdei János volt az utolsó mohikán, akinek visszavonulását a szakosztály nagyon megérezte. Bár, még tartott a korábbi sikerek okozta lendület, új csillagok híján a fokozatos visszaesést már nem tudták megállítani. Egyre kevesebben kerültek a válogatott közelébe, az 50-es években a Fradi utolsó válogatott ökölvívója Kisfalvi István volt, aki 1956-ban könnyűsúlyban szerzett országos bajnoki címet.

 

Erdei János

 

Kerékpár az évtized elején és végén

Egy újságcikk egy 1950. október 29-i versenyről: „Férfias, kemény küzdelem volt a kerékpáros mezei bajnokság második fordulója. Midőn reggel a hűvösvölgyi rajthoz gyülekezett a mezőny, süvített a szél, havazott is, és ezért a szövetség vezetői az elhalasztás mellett voltak. Az érdekelt egyesületek azonban kérték, hogy a mezőnyöket elindítsák. A 15 km-es bajnoki futam rajtjához mindössze 14 induló vonult fel. Farkas az első forduló győztese a rajt előtt 10 perccel érkezett meg Komáromból. Éppen annyi ideje maradt, hogy mezbe öltözzék. Háromnegyed 11 tájban vágott neki a mezőny az útnak. Az első 200 méter után Farkas már megugrott, s közben a boly a laza, sáros, csúszós terepen hamarosan széthúzódott. Az árkon való áthaladás hatalmas erőpróba elé állította a küzdőket. A legtöbbjük leült, s úgy csúszott le az avaron, gépestől együtt a mélybe. Rengeteg volt a bukás. A 3. körben megint gyorsított Farkas és 43 mp-re duzzasztotta előnyét. A helyezési sorrendben csak Ermler javított a helyzetén: Varasdjákot megelőzte, és ötödik lett a sorban. Az utolsó körben az üldözők valamivel fokozták az iramukat, de Farkas így is 45 mp-es megugrással győzött és elnyerte Magyarország 1950. évi mezei bajnoka címét.'' A csapatverseny is az ÉDOSZ kerekesek sikerét hozta. Az Ermler László, Farkas András, Szívós Károly összetételű gárda volt az 1950-es kerékpáros mezei bajnokcsapat. Két bajnoki címmel indultak az ötvenes évek, aztán sokáig semmi, mígnem az évtized végére a betonteknőben, a pályán ért el újra bajnoki címet az akkor frissen igazolt klasszis kerékpáros, Furmen Imre a kétüléses gépek versenyében. Furmen Imre a Honvédtól Schillerwein Istvánnal együtt érkezett az FTC-hez, utóbbi nevét csak azért említjük, mert ha már versenyzőként nem is, itt maradva edzőként a későbbiekben igazán nagyot alkotott.

A motoros szakosztály hattyúdala

Motoros szakosztályt írunk, pedig az utolsó két bajnokságot nem motorral, mint motorkerékpárral, hanem motorral hajtott járművel érték el versenyzőink. Mindkettő 1951-ben történt, ráadásul az egyik kuriózum a tekintetben is, hogy korábban ilyen nem volt. Goldner Lajos ugyanis a vízen nyert, a 250 ccm-es oldalmotoros motorcsónakok bajnokságában. A másik, egyben utolsó bajnoki címet érdekes módon egy hölgy, Nagy Sámuelné nyerte, amikor az autós túrabajnokság 1100 ccm-es géposztályában haladt át elsőként a célvonalon. A következő évben, 1952-ben a szakosztály megszűnt.

Egy másik vízen dolgozó szakosztály egyre nagyobb sikereket ért el

Az előbb egy motorcsónak versenyzőről írtunk, aki a vízen nyert. Volt azonban egy sokkal hagyományosabb módja is a vízi közlekedésnek és sportolásnak, az evezés. Az a sportág, ahol az FTC a 40-es években elkezdte hosszú menetelését a győzelem vízi útján. Az 50-es években folytatta ezt, hiszen a negyvenes évtized 11 bajnoki címével szemben az ötvenes években már 23-at ért el. Az addig is eredményesen szereplő versenyzők mellé ifjú tehetségek kerültek. De, szerepelhetett akár Kinizsi néven is az egyesület, az evezős bajnoki címek nem maradtak el. 1950-ben a Bán Ferenc, Kisbáni Miklós, Nádas Tibor, Tordai János, 1953-ban pedig a Kovács Csaba, Márton László, Sándor István, Riheczky Rezső összeállítású kormányos négyes nyert, majd ugyanők Paulovics Béla kormányzása mellett dupláztak, aztán a nyolcasban is diadalt arattak.

 

Az 1955-ben és 1956-ban bajnok kormányos nélküli négyes (balról: Kávai Zoltán, Riheczky Rezső, Kovács Csaba, Ütő Géza) , akik az Eb-n is másodikok lettek.

Csak úgy záporoztak a bajnoki aranyak, 1954-től 1957-ig Bartók János Fok Imrével felváltva nyerte az egypárevezősök versenyét, 57-től Fok Imre egyeduralkodóvá vált, az pedig ezek után szinte természetes, hogy 1954-ben és 55-ben ők ketten kétpárevezősben is verhetetlenek voltak. Kávai Zoltán és Riheczky Rezső 1956 után is több bajnokságot nyert kettesben és négyesben is, a párjaik cserélődtek, ült a hajóban Zsitnik Béla és Sátori József is.

Szakosztályok, amelyeket az ÉDOSZ-nak köszönhet a Fradi

A csapatsportágaknál már bemutattuk az első ilyen szakosztályt, a kézilabdát, ám nem egy egyéni sportág is az ÉDOSZ égisze alatt alakult újjá vagy éppen alakult meg.

Asztalitenisz
 

A II. világháború után, már 1946-ban indultak kezdeményezések az 1938-ban felfüggesztett szakosztály felélesztésére, amely végül a Kinizsi-korszakban sikerült. Újlaky Jenő volt az az edző, aki egy olyan női csapatot verbuvált, amely 1953-tól már a csapatbajnokság élmezőnyében küzdött. Ebben a korban egyénileg Sági Edit, Sági Adél, Mossóczy Lívia Sólyom Ilona és Máthé Sára eredményei voltak kiemelkedők. Mossóczy Lívia 1957-ben világbajnoki címet szerzett (női párosban Almási Ágnessel), ezzel ő lett az FTC első világbajnoka. Mossóczy Lívia az 1958-as EB-n női párosban ezüst-, egyéniben, csapatban és vegyespárosban pedig bronzérmet nyert. Ugyanők jeleskedtek a magyar bajnokságokon is, 1955-ben Sági Edit, 1956-ban Sólyom Ilona, 1957-ben és 59-ben Mossóczy Lívia lett magyar bajnok női párosban, mindannyian más egyesületbeli partnerükkel.

Mossóczy Lívia

A jégen nemcsak hokizni lehet


A korcsolya szakosztály 1951-ben alakult, volt mű- és gyorskorcsolya szekció is. Igaz, ez utóbbi nem volt túl hosszú életű, hiszen 1957-ben meg is szűnt, de ez a viszonylag rövid idő is elég volt arra, hogy magyar bajnokot adjanak az FTC történetéhez. Kónya Béla volt, aki 1954-ben, minden résztávot megnyerve győzött a gyorskorcsolyázók összetett bajnokságában.

Kónya Béla

Előbb kezdték az aranytermelést és szerencsére jóval később fejezték be a műkorcsolyázók, akik közül az első bajnokságot Tóth Endre és felesége táncolta a jégre 1952-ben, amikor jégtáncban nyertek. Egyesben az első fecske egy hölgy, Pálinkás Hédi volt, aki 1953-ban megnyerte a műkorcsolyázók női egyes versenyszámát. 1956-tól aztán minden évben került arany az Üllői útra, előbb Szenes István nyert férfi egyesben, egy év múlva Zöllner Helga női egyesben, aki 58-ban és 59-ben megvédte a címét, 58-ban és 59-ben a férfi egyest is ferencvárosi sportoló nyerte, Rácz Miklós személyében. 1958 egy nagy visszatérés éve is volt, akkor a Tóth házaspár hat év után tudott újra nyerni jégtáncban.

A Tóth házaspár                    

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                     

                                                                                                     Szenes István

Zöllner Helga

 

Sakk-matt

Az egyesület az ÉDOSZ-tól sakkszakosztályt is átvett. Csapatban éveken át a középmezőnyben szerepeltek, egyéniben azonban kiemelkedett Sándor Béla, nemzetközi sakkmester teljesítménye. 1953-ban az esélyes versenyzők váratlan veresége szorossá és izgalmassá tette a sakkbajnokságot, ahol aztán a jól hajrázó Sándor Béla, a Kinizsi versenyzője lett a bajnok. Megdolgozott ezért a címért, a döntőre készülvén összes ellenfele játszmáit, korábbi változatait kielemezte, különböző variációkat dolgozott ki. Győzelmével megszerezte egyesületünk egyetlen sakkbajnoki címét. 1954-ben tagja volt az amszterdami sakkolimpián 6. helyet elért magyar válogatott csapatnak.

Most már tartósan lehet gurítani

Az FTC-ben 1948-ban alakult meg a tekeszakosztály, először csak a férfi szakág, otthonuk albérletben a Halom utcai pálya lett. Az új szakosztály nem a nulláról indult, az ELŐRE TE szakosztályát vették át, természetesen azonnal neveztek is a magyar csapatbajnoki küzdelmekbe. Első bajnoki mérkőzésüket megnyerték a MÁVAG ellen, majd a bajnokságban 30 mérkőzésből 18-at megnyerve, 1 döntetlen mellett, 11 vereséget szenvedve a negyedik helyen végeztek. A saját pálya hiánya azonban szűkítette a lehetőségeket, ezért egy év múlva, 1949-ben a csapat fúzióra kényszerült a Dreherrel és már nem FTC néven indult a bajnokságban. Újabb egy esztendő múltán jött az ÉDOSZ, majd 1951-től a Kinizsi korszak, amikor a klub újra önállóan állított ki tekecsapatot, amely 1951-ben újra az első osztályban szerepelhetett. A szocialista sportirányítás az országos bajnokság helyett tekében is területi alapú versenyeket szervezett, a Bp. Kinizsi a budapesti csoport középmezőnyében végzett, csakúgy mint 1952-ben és 1953-ban, amikor a neve Kinizsi-Szél volt. 1954-ben újra Bp. Kinizsi néven már megnyerte a fővárosi csoportját, elindult az eredményekben is megmutatkozó fejlődési folyamat. A Kinizsi-Szél nevével azonban 1954-ben is találkozhattunk, de már nem a férfiaknál, a nők indultak ezen a néven, azaz lehet mondani, a ferencvárosi női tekézés első szárnypróbálgatásai ekkor indultak. Az első eredmények, a férfiak néhány évvel korábbi eredményeit idézték, azaz a középmezőnyben végeztek. Az 1955-ös év hozta meg az első bajnoki sikert a klub számára. A férfiak az immár országos csapatdöntőben bronzérmesek lettek, ám az egyéni bajnokságon Kiricsi József győzött és lett tekében a klub első országos bajnoka. Ugyanezen az országos bajnokságon Költő Györgyi a Kinizsi-Szél színeiben ezüstérmes lett. 1956-ban a férfiak már olyan jól szerepeltek, hogy az élen álltak a csapatbajnokságban, ám nem lehettek bajnokok, mivel a bajnokság a forradalom miatt félbeszakadt. 1957-ben visszatért az FTC név, a férfiaknál egy az egyben, a nők egyelőre, mint Ferencvárosi Szél indultak. A bajnokság két lépcsőben zajlott, az első lépcső egy félfordulós, nem hivatalos esemény volt, amelyet az FTC férficsapata megnyert, a „női szél” a harmadik helyen teljesített. A valós bajnoki küzdelmet az 1957/58-as idényre írták ki, amelyben viszont óriási küzdelem után csupán az ezüstérem jutott a férfi csapatnak, a nők pedig a középmezőnyben végeztek. Nem úgy az egyéni bajnokságban, ahol Költő Györgyi a Ferencvárosi Szél színeiben országos bajnok lett.  1958-ban a csapatbajnokság megint visszaállt az éves rendszerre, a férfiak a negyedik, a nők a hetedik helyen végeztek. Egy év múlva a férfiak megint kopogtattak az aranykapun, de ekkor is csak a második helyen végeztek, a nők tartották a hetedik helyet.1959-ben Várfalvi Gyula tagja volt a világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottnak.

Elindul egy sikerszakosztály

A magyar kajaksport már a negyvenes években a világ élvonalába, de még nem a tetejére került. Helsinkiben, az 1952-es olimpián a többi sportág által nyert 16 arany elhomályosította a kajakosok és kenusok első olimpiai érmeit. Ám 1954-ben, a franciaországi Maconban, a világbajnokságon nyert 6 arany-, 5 ezüst- és 5 bronzéremmel a magyar kajak-kenu sport visszavonhatatlanul belépett a magyar sikersportágak sorába. Első világbajnoki aranyunkat a kajakos iker-páros, a Mészáros fivérek, György és István nyerték. És valahol itt jön a képbe az FTC, pontosabban akkor a Kinizsi. A fantasztikus sikerek épp elég muníciót jelentettek a sportág egyik jelentős alakjának, Granek Istvánnak ahhoz, hogy a Budapesti Kinizsi vezetőinél érveljen egy új szakosztály létrehozásáért, amely végül sikerült, 1955. februárjában megalakult a szakosztály, a kajak kenu a klubunkban is elindulhatott a sikerek útján.

Granek István

Az új szakosztálynak az evezősök csónakházában szorítottak helyet. Az igazi fellendülés 1957-ben kezdődött, amikor valódi világklasszisok igazoltak a Fradiba. Ekkor lettek az FTC sportolói a sportág első világbajnoki aranyát megnyerő Mészáros fivérek, György és István. A Fradiban is gyorsan igazolták hírnevüket, hiszen már az első zöld-fehér színekben jegyzett országos bajnokságukon, 1957-ben két elsőséget jegyeztek, azaz alaposan benne voltak az FTC kajak-kenu első bajnoki sikereiben. Megnyerték a kajak 500 m párost és tagjai voltak a 4x500 m-es kajakváltónak, ahol a kvartettet Kulcsár János és Péhl József tette teljessé. Fantasztikus sikerkorszakot alapoztak meg, hiszen ettől kezdve, tehát 1957-től, egészen 1992-ig nem múlt el olyan esztendő, hogy az FTC kajakosai és kenusai, sportolói és sportolónői legalább egy országos bajnoki címet ne nyertek volna.

A legnagyobb aranybányász, a kor első magyar kajakkirálya, Mészáros György volt, aki az FTC színeiben összesen 38 magyar bajnoki címet nyert, ám az összes címtermése ennél is több volt, hiszen a Fradiba igazolása előtt, a Törekvés sportolójaként is jócskán voltak elsőségei. Kezdetben mindent együtt csinált Istvánnal, az ikertestvérével, így sportolni is együtt kezdtek. Tehetségükre hamar felfigyeltek, már a helsinki olimpia válogatóversenyeire is meghívták az akkor 19 éves fiatalokat. Ezeken a versenyeken György az első volt 1000 és 10000 m-en, de párosban is ők érték el a legjobb eredményeket. Mindezek ellenére a vezetők csak Györgyöt akarták kivinni és indítani 10000 m-en. Testvére nélkül azonban György nem volt hajlandó indulni, lemondta az olimpiai szereplést. Igazukat a következő években bőségesen bizonyították, elég csak arra az 1954-es világbajnoki címre gondolni. Az FTC színeiben együtt EB bronzig jutottak. 1958-ban mindketten okleveles mérnökök lettek, innentől kezdve István a tevékenysége fókuszát a civil életre helyezte, György új társsal ült hajóba, az FTC egyik ifjú reménységével, Szente Andrással. Idehaza 1959-től kezdve nyolc éven keresztül legyőzhetetlen párost alkottak.

Mészáros György és Szente András

A Mészáros-Szente páros az összeülésétől kezdve minden évben nyert bajnoki címet. Ugyancsak 1959-ben megnyerték úgy az 1000, mint az 500 m páros Európa-bajnoki címét is.

Nagy alakja volt a szakosztálynak a már ugyancsak említett Péhl József, aki versenyzőként négy bajnoki címet szerzett, ám utána, amikor a szakosztályalapító, Granek István a válogatott élére került, a helyébe lépett, ő lett a kovácsa a további sikereknek. Érdekesség, hogy később a válogatott élén is követte mentorát, Granek Istvánt.

Eddig csupán a kajakosokról esett szó, ám voltak az FTC-nek kenusai is. Egészen pontosan lettek, hiszen a Mészáros fivérekhez hasonlóan őket is máshonnan igazolták. Például 1958-ban a Bp. Honvédból két jónevű, olimpiai bronzérmes kenust, Farkas Imrét és Hunics Józsefet.  Ifjú titánokként kerültek a Fradiba, mindkettejükkel elég mostohán bánt a sors, hiszen pályafutásuk teljében, orvosi javallatra fiatalon kellett visszavonulniuk. Addig azonban értek el eredményeket. Hunics József az 1959-es EB-n C2 1000 m-en lett Európa-bajnok Dömötör Gyulával párban. Farkas Imre megnyerte az 1959-es magyar bajnokságot C2 500 m-en.

Szakosztályok, amelyekről nem volt szó


Sajnálatos módon az ötvenes években ebbe a kategóriába került a korábban sikert sikerre halmozó atlétikai szakosztály. A szakosztály vezetése próbálkozott, ám a lehetőségei behatároltak voltak, gyakorlatilag utánpótlásnevelő műhelyként működtek a többi, élvonalbeli vetélytárs számára.

A tenisz szakosztály is élt, ám életét meghatározta a folyamatos játékosvándorlás, ami az alsóbb osztályú szereplésnek is betudható volt, számottevő eredményeket nem tudott felvonultatni.

A súlyemelőkről szinte szó szerint ugyanaz mondható el, mint a teniszezőkről. Működött a szakosztály, ám ha egy fiatal kitűnt, azonnal eligazolt, eredményekről nem lehet beszámolni.

Fradisták az évtized olimpiáin

Ebben az évtizedben két olimpiai játékot rendeztek, 1952-ben Helsinkiben, amely a magyar sport legsikeresebb olimpiája lett és 1956-ban a távoli Melbourne-ben. Helsinkibe 18 sportoló utazhatott ki a Bp. Kinizsit, azaz klubunkat képviselve, közülük Szőke Kató kétszeres, Novák Éva és Novák Ilonka egyszeres olimpiai bajnok lett úszásban, rajtuk kívül olimpiai bajnoki aranyéremmel tért haza a birkózó Szilvásy Miklós, a labdarúgó Dalnoki Jenő, valamint a vízilabdázó Fábián Dezső, Kárpáti György és Szittya Károly. A 18 sportolóból 8 olimpiai bajnok az igazán kimagasló arány, sem előtte, sem utána nem volt ilyen sikeres olimpiája a klubnak. Novák Éva két ezüstérmet is nyert, Killermann Klára egy negyedik, Csordás György pedig egy ötödik helyet szerzett úszásban. Ugyancsak ötödik lett az ökölvívó Erdei János, az evezős Márton László, Nádas István, Riheczky Rezső és Sándor István pedig a nyolcas tagjaként ért el hatodik helyezést. Az olimpiai pontszámítás szerint mindössze három helyezetlen sportolónk maradt, az úszó Hunyadfi Magda, valamint az evezős Kovács Csaba és Zimonyi Róbert.

Melbourne-be 12 sportolónk utazott. Közülük Kárpáti György a vízilabda csapat tagjaként megvédte négy évvel korábbi olimpiai bajnoki címét, az úszó Killermann Klára és Székely Ripszima pedig egyaránt az ötödik helyen végzett. A többiek (a birkózó Galántai Bálint, az evezős Kávai Zoltán, Kovács Csaba, Riheczky Rezső és Ütő Géza, az úszó Áts Jenő, Csordás György, Szőke Kató és Záborszky Sándor) nem értek el az olimpiai pontszámítás szerinti (1. – 6.) helyezést.

Összegzés

Az 1950-es évtized nemcsak a magyar sportnak, az ÉDOSZ-Kinizsi-Ferencvárosi Torna Clubnak is példa nélkül álló nagy sikereket hozott, úgy az olimpiákon, mint a világ- és Európa-bajnokságokon. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy annak ellenére, hogy a labdarúgók ebben az évtizedben nem nyertek magyar bajnokságot, a többi sportág reprezentánsai annál inkább. Rekordszámot hozott a bajnoki címeket elérő sportágak száma, összesen 16 lett, név szerint a vízilabda, jégkorong, gyeplabda, kézilabda, úszás, műugrás, birkózás, ökölvívás, kerékpár, evezés, kajak-kenu, asztalitenisz, autó-motor, korcsolya, sakk és teke.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most