2020. december 4.
Az FTC története - Az 1960-as évek
Az alábbiakban klubunk történelmének egy következő szakaszát, az '60-as évek történetét ismerhetik meg.

Labdarúgás

Ígéretes fiatalok épülnek be a csapatba I.

A csapat fiatalítása már az ötvenes évek végén elkezdődött, és mint kiderült a Fradi utánpótlásában pallérozódott fiatalok a felnőtt csapatban is megállták a helyüket, sőt annak is gyorsan alapemberei lettek. Az első ilyen saját nevelésű fiatal Rákosi Gyula volt, aki még 1957-ben debütált, tagja volt már az 1958-ban kupagyőztes Fradinak, ám pályafutása, klasszisa a 60-as években teljesedett igazán ki, amikor a csapat kihagyhatatlan és nélkülözhetetlen tagjává vált. 

Ígéretes fiatalok épülnek be a csapatba II.

Egy évvel Rákosi Gyula után ugyancsak a csatársorban próbáltak ki egy alig 17 esztendős tehetséget, aki 1958. november 2-án azonnal két góllal mutatkozott be egy bajnoki mérkőzésen. Az ifjú tehetség neve Albert Flórián volt.

Az ifjú Albert Flórián

Ígéretes fiatalok épülnek be a csapatba III.

Már a hatvanas évek elején, de folytatódott a fiatalok „inváziója”. Az újabb jeles dátum 1961. június 27-e volt, amikor egy akkor 16 és fél éves ifjú debütált, természetesen góllal, a Ferencvárosban, Varga Zoltán.

Az ifjú Varga Zoltán

Összeállt a támadósor belső hármasa

Az előbbiekben egyenként neveztük meg az ígéretes fiatalként beépült játékosokat, akikből nagyon rövid idő alatt összeállt és az ellenfelek által rettegetté vált a Varga-Albert-Rákosi támadó alakzat, amely a hatvanas évek Fradijának az egyik csodája volt.

A rettegett belsőhármas

Bajnoki cím 14 év után

Az FTC 1963-ra rekordhosszúságú bajnoktalan szériát élt meg, immáron 14 éve tartott az ínséges időszak. Láttuk, az ötvenes években atomjaira szedték szét a csapatot, mindent a nulláról kellett újrakezdeni. A folyamat a Fradihoz hű idősebb játékosok küzdeni tudásával és akarásával kezdődött, majd folytatódott szép lassan az új igazolásokkal, később a saját nevelésű, tehetséges fiatalok beépítésével, közben pedig a folyamatot vezénylő edzők állandó keresésével. Utóbbiak közül meg kell említeni két egykori játékosunkat, Tátrai Sándort, aki az 50-es, 60-as évek fordulóján állt a csapat élén, majd az őt követő Mészáros Józsefet, aki 1961. június 27-től vette át az irányítást. Végül Mészáros József nevéhez köthető az új „aranycsapat” végső formálása, kialakítása. Az ő idejében igazolta le a Fradi a védelembe Novák Dezsőt, így a védelem alapösszeállítása a Novák-Mátrai-Dalnoki trió lett. Ha a csatároktól féltek az ellenfél védői, ettől a hármastól az ellenfél csatárai nem voltak elragadtatva. Az első részsiker az 1961/62-es bajnokságban újra elért dobogós, harmadik helyezés volt. Más csapatnál ez lehet siker, a Fradinál csak egy lépcsőfok a nagyobb ugrás felé. Az 1962/63-as bajnokság nem úgy indult, hogy megtörténik ez az ugrás, félidőben az FTC a 6. helyen állt a tabellán, az éllovastól öt pontra leszakadva. Jött azonban egy olyan tavasz, amely az alapjává vált a későbbi legendás Fradi tavaszoknak. Veretlenül megvívott, tíz győzelmet és mindössze három döntetlent számláló tavasz volt ez, ami azt eredményezte, hogy újra meglett az a siker, amit évek óta százezrek vártak. Hogy nem túlzás ez a szám, arra egy adat, a Fradi 1963 tavaszi 13 mérkőzésének összesített nézőszáma 428 000 volt. Az utolsó, Népstadionban rendezett hazai mérkőzésre már biztos bajnokként futott ki a csapat, így a teljes találkozó egy hatalmas ünneppé lett. A szurkolók már a mérkőzés előtt, majd alatta is örömmámorban úsztak, aztán amikor már csak öt perc volt a végéig, Népstadion teljes közönsége elkezdett tapsolni, amely taps viharossá erősödött. A 3:1-re megnyert mérkőzés után a bajnoki cím megszerzésében közreműködő összes játékos felsorakozott a kezdőkörben, majd a szűnni nem akaró tapsvihar közben tiszteletkört futottak.

A majdnem megnyert bajnokság

1964-től az MLSZ megint átállt a naptári éves bajnoki rendszerre, ezért 1963 őszére egyidényes bajnokságot írtak ki. A Fradi bajnokhoz méltóan kezdett és úgy is folytatta, egészen az utolsó két mérkőzésig. Odáig úgy érkezett, hogy ezen az utolsó két meccsen egyetlen pont is elegendő lett volna az újabb bajnoki címhez, ráadásul két, az alsó régióban tanyázó együtteshez látogatott. Az elsőn a Szeged ellen 1:0-ra vezetett a Fradi, amit még a félidőben megfordított az ellenfele, a másodikban pedig eredménytelenek voltak a zöld-fehérek támadásai, így maradt az 1:2. Három nap múlva lehetett javítani a Dorog ellen, ahol ugyanúgy megszerezte a csapat a vezetést, mint az előző meccsen, de az ellenfél, ha fordítani nem is, de egyenlíteni tudott a szünetig. A második félidő itt is eredménytelenül csordogált, a Dorogra látogató fradista szurkolók már biztosra vették a bajnokságot, amikor öt perccel a vége előtt, ahogy mondani szokták, az ellenfél talált egy gólt, amivel elúszott a már-már megnyert bajnokság, sőt a vége a rosszabb gólkülönbség miatt egy harmadik hely lett. Ez csupán azért érdekes, mert a bajnok Győri Vasas ETO indulhatott 1964/65-ben a BEK-ben, a második Bp. Honvéd a KEK-ben, a bronzérmes Fradi pedig a VVK-ban.

A csorba kiköszörülése

Az 1964-es esztendőben egyrészt sikerült kiköszörülni az előző félidényes bajnokság végén esett csorbát, másrészt sikerült jól elindítani az utóbb legendássá vált VVK-sorozatot. A bajnokságot viszonylag simán, három ponttal nyerte a Fradi a Bp. Honvéd előtt úgy, hogy az utolsó fordulóban a bajnoki címvédő Győri Vasas ETO ellen vívott mérkőzésnek már nem volt tétje, az megint arra szolgált, hogy a Népstadionban 65 000 szurkoló tombolhasson és ünnepelhessen.

Az 1964-es bajnokcsapat. Hátul állnak balról: Mészáros József edző, Havasi Sándor, Varga Zoltán, Dalnoki Jenő, Albert Flórián, Mátrai Sándor, Páncsics Miklós. Középen balról:  Friedmanszky Zoltán, Rátkai László, Novák Dezső, Juhász István, Vilezsál Oszkár, Galambos Antal. Elöl balról: Fenyvesi II József, Rákosi Gyula, Perecsi Tibor, Géczi István, Orosz Pál, Fenyvesi Máté.

A fényes VVK diadal

Az 1963-as egyidényes bajnokság bronzérménél utaltunk rá, az jogosította fel a Ferencvárost, hogy az 1964/65-ös nemzetközi szezonban a VVK-ban (Vásárvárosok Kupája) indulhasson. Ma már történelem, ez az indulás győzelemmel végződött, a magyar labdarúgócsapatok közül elsőként és egyetlenként a Fradi tudott UEFA-szervezésű összeurópai kupasorozatot nyerni. A fényes diadal megérdemli, hogy azt címszavakban, mérkőzésről mérkőzésre végigkövessük.

1964. szeptember 9. Népstadion: FTC – ZJS Brno 2:0 (2:0)

A VVK nyitányán a Fradi nem a legjobb játékával rukkolt elő, ám Varga és Albert találataival már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

1964. szeptember 16. Brno: ZJS Brno – FTC 1:0 (1:0)

Csapkodó játék, alacsony színvonal, nagy küzdelem, Albert két alkalommal is a kapufát találta el. A vereség ellenére 2:1-es összesítéssel továbbjutott az FTC.

1964. október 28. Bécs: Wiener SC – FTC 1:0 (1:0)

Újabb idegenbeli vereség, ahol Albert az előzőhöz hasonlóan csupán a kapufáig jutott.

1964. november 4. Népstadion: FTC – Wiener SC 2:1 (1:1)

Nagy iramú, végig izgalmas, igazi kupacsatát láthatott a 20 000 néző. Az óriási lendülettel bekezdő FTC nagy helyzetek egész sorát hagyta ki, majd a bécsiek büntettek, megszerezték a vezetést, amit egy perc múlva Novák 11-esből kiegyenlített. A második félidőben az FTC fokozta a nyomást, amely a 66. percben érett góllá, amikor Varga vette be az ellenfél kapuját. Abban az időben nem döntött még – szerencsére – az idegenben lőtt gól, a továbbjutást harmadik mérkőzésen kellett eldönteni, amelynek helyszínét sorsolással döntötték el. A sorsolás a Fradinak kedvezett.

1964. november 18. Népstadion: FTC – Wiener SC 2:0 (0:0)

A harmadik, továbbjutást eldöntő mérkőzés a nézőszámot megduplázta, ezúttal a jeges eső ellenére 40 000 néző várta a Fradi győzelmét. Nem kellett csalódniuk, a nyílt sisakkal játszó csapatok élvezetes küzdelmét Albert két góljával a Ferencváros nyerte és jutott a legjobb 16 együttes közé.

1965. március 10. Róma: AS Roma - FTC 1:2 (0:1)

Az FTC nem a legjobb összeállításában, sérülésektől sújtva, Albert és Rákosi nélkül lépett pályára. Rátkai köszönte szépen, élt a lehetőséggel, az első félidőben kapásból akkora gólt lőtt, hogy még a római szurkolók is önkéntelenül megtapsolták. A második félidőben Fenyvesi Máté góljára az olaszok már csak eggyel tudtak válaszolni, a hazai visszavágóra előnyt szerzett a Fradi.

1965. március 17. Népstadion: FTC - AS Roma 1:0 (1:0)

A rómaiak ezúttal is csak küzdelemre késztették a Ferencvárost, legyőzni nem tudták, a győztes gólt Albert szerezte. A Fradi kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe.

1965. április 7. Népstadion: FTC – Atletico Bilbao 1:0 (1:0)

A 26. percben Varga a balszélen nagyszerűen futott el, ívelt beadásából Juhász mintegy 15 méterről jobbal, kapásból hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba. Úgy tűnik, ezt a szezont a hatalmas gólok is jellemezték, hisz ez már a második süvöltő bomba volt az ellenfelek kapujába. Sovány előny volt, féltették is a csapatot a baszkföldi visszavágó előtt.

1965. április 21. Bilbao: Atletico Bilbao – FTC 2:1 (1:1)

A szurkolók féltésének volt is némi alapja, bár a mérkőzésen Varga hatalmas lövésével a Fradi szerezte meg a vezetést, azt még az első félidőben kiegyenlítették a baszkok. A második félidőben nagy nyomás alá került a ferencvárosi kapu, ám a Fradi ellentámadásaiban is benne volt a gól, amit azonban mégis a baszkok szereztek meg. Megint harmadik mérkőzésnek kellett dönteni, a szerencse megint a Fradival volt, ennek a helyszíne a Népstadion lehetett.

1965. május 13. Népstadion: FTC – Atletico Bilbao 3:0 (2:0)

Az FTC számára szerencsésen kezdődött a találkozó, a baszkok előbb kihagytak két gólhelyzetet, majd egy öngólt vétettek, ami nagyon megfogta őket. A Fradi pedig volt már olyan rutinos csapat, hogy ezt a megtorpanást kihasználta és Fenyvesi két góljával eldöntötte a találkozót és a továbbjutást, jöhetett az elődöntő.

1965. május 31. Manchester: Manchester United – FTC 3:2 (1:1)

Novák szabadrúgásból lőtt góljával az FTC szerezte meg a vezetést, amit az első félidőben az angolok 11-esből egyenlítettek ki. A második félidőben fokozta a nyomást a Manchester, két gólt is lőttek, úgy tűnt, tetemesnek mondható előnyük lesz a visszavágóra. Hogy nem így történt, arról Rákosi tett, aki szépíteni tudott, sőt utána a Fradinak még az egyenlítésre is volt esélye.

1965. június 6. Népstadion: FTC - Manchester United 1:0 (1:0)

55 000 néző előtt nagy iramban kezdett a Fradi, az angolok kézzel-lábbal védekeztek. A kézzel is szó szerint értendő, hiszen két esetben is nyilvánvalóan így avatkoztak játékba a 16-oson belül. Büntető csak a második esetből lett, azt Novák, szokásához híven, higgadtan értékesítette a szünet előtt. A második félidőben szinte felbillent a pálya, a nagy hírű vendégek csak a védekezéssel tudtak törődni, amit sikerrel tettek, megúszták újabb gól nélkül. Ismét, ebben a sorozatban már harmadszor, harmadik találkozónak kellett dönteni a továbbjutásról, és ismét, ebben a sorozatban ugyancsak harmadszor a Fradi mellé állt a szerencse, a harmadik mérkőzés is Budapesten lehetett.

1965. június 16. Népstadion: FTC - Manchester United 2:1 (1:0)

A harmadik mérkőzésre már 70 000 ember volt kíváncsi, akik csodát láttak. Csodát, mert aki látta, elmondta, akkora gólt, amelyet Karába ragasztott az angolok kapujába, még nem látott. Történt ugyanis, hogy az első félidő utolsó előtti percében az angolok térfelének közepén Varga maga előtt átengedte a labdát Karábának. A jobbszélső befelé húzódva nagy lendülettel megindult a kapu felé és középről, 25 méterről óriási erővel a bal felső sarokba zúdította a labdát. A félidő a szurkolók elementáris üdvrivalgása közben ért véget. A második félidő 10. percében Karábától indult egy akció, a jobbról középre tett labdáját Rákosi kapura lőtte, a lövése egy védőben elakadt, a visszapattanó labdát aztán Fenyvesi ballal, félmagasan, védhetetlenül a jobb sarokba vágta. Ezután is a Fradi támadott, az angolok szépítő gólja a mérkőzés végén esett, döntőbe jutott a Ferencváros.

1965. június 23. Torino: Juventus – FTC 0:1 (0:0)

A kiírás szerint tulajdonképpen két döntőt kellett volna játszani a kupáért, de terminushiány miatt a Ferencváros már a torinói mérkőzés előtt kénytelen volt lemondani a budapesti visszavágóról. A Fradinak ugyanis júliusban már hónapokkal korábban le volt kötve egy new-yorki nemzetközi tornája. Az akkori FTC erejét azonban jelzi, hogy a megmaradt egy mérkőzés is elég volt a kupa megnyeréséhez. A gól a 74. percben esett, amikor az előrehúzódott Novák mintegy 30 méterről a kapu elé ívelt, a beinduló Albertet az olaszok ugyan kilökték a labda alól, azonban a mögötte érkező Fenyvesi hat méterről fejjel a hálóba pattintotta a labdát. A hátralevő időben az FTC taktikus játékkal megtartotta az előnyét és elnyerte a Vásárvárosok Kupáját.

Nehéz az edzők élete

Láthattuk, az FTC edzőjének lenni nem könnyű. Ha nincs siker, gyorsan megköszönik a munkát. Előfordul azonban, hogy akkor is, ha van siker, ráadásul nem is akármekkora, mint például Mészáros Józsefé. Nézzünk egy hírt 1965. szeptemberéből: ,,Az FTC elnöksége, érdemei elismerése mellett, további munkája alól felmentette Mészáros József labdarúgóedzőt. Az edzői teendők ellátását ideiglenesen Vilezsál Oszkár vette át. (MTI)”
Miért? Azt csak találgatni lehetett, ki nem derült. Ahogy az újság is írta a továbbiakban: „Mészáros József 1961-ben ment régi klubjához edzőnek. Volt elég dolga, míg megvalósította a szurkolók álmát, az akkoriban jó középcsapatnak számító gárdát felhozta a tabella élére. A náluk először meghonosított sokoldalú, korszerű edzések hatására kétszer nyert a Ferencváros magyar bajnokságot, a rendkívül nehéz körülmények ellenére - idegenben játszották le a döntőt - megnyerte a VVK-t, s most is versenyben van a bajnoki címért. A bajnokcsapatnak - a tavaszról elmaradottakkal együtt - még nyolc mérkőzése van hátra.” Az edzőváltás mindenesetre nem segített a bajnokcsapaton, 1965-ben a végén három ponttal elmaradva az első helytől csupán ezüstérmes lett a Vasas mögött.

1966-ban Vilezsál Oszkárt Tátrai Sándor váltotta, vele az év végén megint második lett a csapat, megint a Vasas mögött, bár ezúttal hat ponttal lemaradva. Csoda, hogy megint edzőcsere jött?

A huszadik bajnokság

Az 1967-es bajnokság kezdetére a csapat új edzője Lakat Károly dr. lett. Őt mindenki szerette, mindenki elfogadta, a fradizmusában és szakmai hozzáértésében kételkedni nem lehetett, amit edzőként be is bizonyított, újra olyan Fradit rakott össze, amely a legszebb reményeket valósította meg. Elsőként is egy kisebb jubileumot várt el a szurkolósereg, a Fradi történetének a huszadik bajnoki címét, ezt nem is akárhogy érte el a csapat. A bajnoki címet már négy fordulóval a vége előtt bebiztosította, kettővel a vége előtt pedig úgy állt, hogy 28 mérkőzés, 24 győzelem, 4 döntetlen és nulla vereség. Ám a veretlenül kivívott bajnoki cím nem jött össze, az utolsó két mérkőzést elvesztette a csapat, azonban így is nyolc pont előnnyel, fölényesen lett első az Ú. Dózsa előtt.

Állnak balról: Lakat Károly dr. edző, Géczi István, Novák Dezső, Havasi Sándor, Perecsi Tibor, Mátrai Sándor, Páncsics Miklós, Juhász István, Szűcs Lajos, Horváth László, Takács Béla. Guggolnak balról: Szőke István, Karába János, Varga Zoltán, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Rátkai László, Katona Sándor, Fenyvesi Máté.

Aranylabda

Az 1967-es év vége hozott még egy nagy elismerést, Albert Flórián a Ferencvárosi Torna Club játékosa kapta meg a France Football által felajánlott Aranylabdát, eleddig egyetlen magyar labdarúgóként. Albert Flórián 1941. szeptember 15-én Hercegszántón született, gyermekként került az Üllői útra 1952-ben, majd pályafutása során mindvégig ott maradt. Már 18. születésnapja előtt stabil tagja lett a Fradi felnőtt csapatának és a magyar válogatottnak is, az Aranycsapat utáni korszak kiemelkedő világklasszisa lett. Életéről, Fradi kötődéséről regényeket lehetne írni, írtak is. Ő maga így vallott 2007-ben az Életem a Fradi című önéletrajzi könyvében: 

Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem. Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is –, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miattam meccsre. Ez volt a bázis, a futballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam.

– Albert Flórián: Életem a Fradi, Ringier kiadó, 2007

Albert Flórián

21, nyert!

A huszonegyedik bajnokságra nem kellett sokat várni, az a huszadik után egy évvel, a következő bajnokságban jött, megvédte címét a csapat. Az első kettő sorrendje azonos volt, mint 1967-ben, de a különbség kisebb, mindössze egyetlen pont a Fradi javára. Pedig a végén még olyan gondokkal is meg kellett küzdenie a csapatnak, hogy Varga Zoltán nem tért haza az 1968-as olimpiáról. Ám a ferencvárosi utánpótlásra ezekben az években nem lehetett panasz, Lakat mester az eltávozott nagy klasszis helyére gond nélkül be tudta építeni az ifjú Branikovits Lászlót vagy éppen a védelembe Bálint Lászlót.

Újabb VVK menetelés

Három évvel a nagy 1965-ös diadal után igazán kicsi hiányzott ahhoz, hogy ismételjen az FTC. A helyzet annyiban is hasonlított az 1964/65-ös menetelésre, hogy egy újabb sikeres bajnoki menetelés (1967) közben kezdte el a csapat és rendíthetetlenül menetelt a döntőig. Az első „áldozat” a román FC Arges volt, amely ugyan odahaza 3:1-re győzött, ám a Népstadionban 80 000 néző előtt már megremegett a lábuk, érvényesült a papírforma a 4:0-s Fradi győzelemmel. Következett a spanyol Zaragoza, akik odahaza ugyancsak nyertek 2:1-re, a Népstadionban egy parázs meccsen 3:0-ra kikaptak. 1968. november 28-án a Liverpool látogatott a Népstadionba, ahol a friss magyar bajnok Ferencváros 1:0-ra legyőzte. Tán nem felesleges megjegyezni, hogy ez a mérkőzés mindössze két nappal volt az utolsó bajnoki után, amit ugye biztos bajnokként az FTC elveszített, így már érthetőbb, hogy volt mire tartalékolnia. A liverpooli visszavágó 1968. január 9-én volt, ahol a Fradi újra 1:0-ra győzött, tehát kettős győzelemmel lépett túl az angolokon. A negyeddöntőben jött egy „ismerős” csapat, a baszk Atletico Bilbao, akiket fűtött a reváns vágya a három évvel korábbi három meccses drámai kiesésükért. Ezúttal nem kellett három meccs, a Fradi rajtuk is kettős győzelemmel gázolt át, mindkét mérkőzés eredménye 2:1 lett. Az elődöntőben az olasz Bologna ellen az itthoni 3:2-es győzelem, és az idegenbeli 2:2-es döntetlen már a döntőt jelentette, ahol a Leeds United várt a Fradira. A döntő ezúttal két mérkőzéses volt, az elsőt Leeds-ben játszották 1968. augusztus 7-én, amit egy olyan gól döntött el az angolok javára, amit még a BBC kommentátora is szabálytalannak minősített, miután a TV-ben visszanézte. De a futballban csak az a gól, amit a játékvezető megad, ezt pedig megadta. Ezzel együtt ez az 1:0-s vereség bizakodásra adhatott okot a budapesti visszavágó előtt, amelyre meglehetősen későn, szeptember 11-én került sor a Népstadionban. Milyen meccs volt? Idézzük az angolok menedzserét, hogy ne tűnjünk elfogultnak: „A Ferencváros kiváló csapat, egyike a legjobbaknak, amit valaha is láttam. A mérkőzés egyes pillanataiban már én magam is feladtam a reményt, de kibírtuk az óriási nyomást.” Igen, 0:0 maradt a végeredmény, ebben az évben VVK második lett a csapat.

Labdarúgóink a világversenyeken

Az 1950-es években nem dúskáltak a magyar válogatottak ferencvárosi játékosokban, nem úgy a hatvanas években, amikor egészen másképp járt a Fradi sikerórája, természetes, hogy a szövetségi kapitányok nem tudtak eltekinteni a válogatottakban az FTC játékosaitól. Nézzük végig az évtized világversenyeit, a magyar válogatottak ott elért eredményeit, illetve a ferencvárosi játékosokat.

1960. Római olimpia: 3. hely

A csapat ferencvárosi tagjai: Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Orosz Pál, Rákosi Gyula és Vilezsál Oszkár.

1962. Chilei VB: csoportgyőzelem, majd a negyeddöntőben vereség.

A csapat ferencvárosi tagjai: Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Mátrai Sándor és Rákosi Gyula.

1964. Spanyolországi EB: 3. hely

A csapat ferencvárosi tagjai: Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Mátrai Sándor, Novák Dezső, Rákosi Gyula és Varga Zoltán.

1964. Tokiói olimpia: 1. hely

A csapat ferencvárosi tagjai: Novák Dezső, Orosz Pál (az olimpián nem játszott) és Varga Zoltán.

1966. Angliai VB: csoport 2. hely, majd a negyeddöntőben vereség.

A csapat ferencvárosi tagjai: Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Géczi István (nem játszott a VB-n), Mátrai Sándor, Rákosi Gyula és Varga Zoltán.

1968. Mexikói olimpia: 1. hely

A csapat ferencvárosi tagjai: Juhász István, Novák Dezső, Páncsics Miklós és Szűcs Lajos.

Az 1960-as évek mérlege

Az 1960 és 1969 között tizenegy magyar bajnokságot rendeztek, az FTC négyszer győzött, háromszor második, háromszor harmadik, egyszer pedig a negyedik helyen végzett. Magyar Népköztársasági Kupát nem nyert, egyszer második lett. Egyszer megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, egyszer pedig második helyen végzett a VVK sorozatban.

Csapatsportágak

A vízilabda is nagy korszakát élte

1960-ban és 1961-ben már újra a csúcsok felé tört a Fradi, mindkét évben csupán gólaránnyal maradt le a bajnoki címről, először az Ú. Dózsa, másodszor a Szolnoki Dózsa ellenében. Valóban nüanszokon múlott, de a csapat, az újabb aranycsapat kétségkívül alakulóban volt. A magyar válogatottnak ezekben az időkben Kárpáti György dr és Felkai László volt a stabil tagja, így mindketten részesei voltak az 1960-as olimpia kicsit csalódást jelentő bronzérmének, hiszen az előző két olimpiát a magyarok nyerték. 1962-re elmúltak a nüanszok, a Fradi újra meghódította a csúcsot és nem csak nüanszokkal, hanem a bajnokságban öt pont előnnyel, majd a fölényét nyomatékosítva a kupát is megnyerte. Nagyon jót tett a csapatnak, hogy egy sztárigazolással indították az esztendőt, a kétszeres olimpiai- és Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok, a világ tán legjobb játékosának tartott Gyarmati Dezső a Fradi játékosa lett. Ez a csapat veretlenül nyerte meg az 1962-es magyar vízilabda bajnokságot:

Balról jobbra: Felkai László, Kulcsár Tamás, Ambrus Miklós, Laukó Álmos, Kiss Egon, Pottyondi Lajos dr., Gyarmati Dezső, Lantos László, Kárpáti György dr., Rázga Tamás

1962-ben Lipcsében Európa-bajnokságot rendeztek, ahol a végső győztes magyar válogatottnak négy fradista tagja volt: Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső és Kárpáti György.

1963-ban a csapat ismételt a bajnokságban, megvédte a bajnoki címét. Ezúttal becsúszott ugyan egy vereség, de a négy pont előny így is meggyőző volt.

Balról jobbra: Fábián Dezső edző, Kárpáti György dr., Kiss Egon, Pottyondi Lajos dr., Laukó Álmos, Vörös Sándor, Felkai László, Rázga Tamás, Gyarmati Dezső, Ambrus Miklós.

A kupában ezúttal nem sikerült az ismétlés, a négyes döntőben az Ú. Dózsa egyetlen ponttal többet szerzett, így ebben a sorozatban ezúttal az ezüstérem jutott az aranyfiúknak. Viszont feltétlenül meg kell itt említeni egy fontos nemzetközi tornát, a bajnokok tornáját, amely a BEK előfutára volt a maga nemében. Ezt a tornát végül a Fradi veretlenül nyerte meg.

1964-ben az előző évihez képest fordított volt a leosztás, akkor a bajnokságban a Szolnoki Dózsa megelőzte csapatunkat, de a Magyar Népköztársasági Kupában senki nem volt jobb. 1964 olimpiai év volt, a magyar válogatott újra visszatért a csúcsra, nem kérdés, hogy fradistákkal a sorai közt: Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső és Kárpáti György dr. nyakába akasztottak olimpiai aranyérmet. Utóbbi kettőnek ez már a harmadik ilyen volt, Kárpáti Györgynek mindhárom a Fradi sportolójaként.

1965-ben helyreállt a világ rendje, a Fradi aranycsapat tagjai újra minden fronton elsőséget ünnepelhettek. A csapatban feltűnt egy újabb kétszeres olimpiai- és Európa-bajnok nagyágyú, Bolvári Antal személyében, ami ékesen bizonyítja azt a tényt, hogy valahol minden sportoló szívét megdobogtatja, érjen el bármekkora sikereket is, hogy jó lenne ezeket zöld-fehérben is elérni. A bajnokságban veretlenül, négy pont előnnyel előzték meg az Újpesti Dózsát, az MNK négyes döntőjében pedig ugyancsak veretlenül, ráadásul pontveszteség nélkül végeztek az élen. Ilyen nagyszerű játékosok mellé lehet beépíteni a jövő klasszisait, így gondolhatta ezt Fábián Dezső is, hiszen szerepet kapott már, még ha nem is főszerepet ifj. Szívós István, Kásás Zoltán és Steinmetz János is.

Először indult el a csapat az időközben életre hívott BEK-ben. A csoportküzdelmeit megnyerte és bejutott a már 1966 elején rendezett középdöntőbe, ahonnan, bár óriási csatákat vívott, nem jutott tovább. Az 1966-os esztendő folytatásában az FTC „csak” második lett a bajnokságban a BVSC mögött, a kupában sem sikerült a döntőbe jutni. Ez az év volt Fábián Dezső hattyúdala a Ferencvárosban, hiszen ez jelentette dicsőséges zöld-fehér edzői korszakának a végét, amelyet három bajnoki cím és négy kupagyőzelem fémjelzett. 1967-ben Fábián Dezső megüresedett helyét a kispadon a csapat vízből épp kiszállni készülő, azaz aktív pályafutását ebben az évben befejező géniusza, Gyarmati Dezső vette át. Fantasztikus edzői debütálás volt, a bajnokságban elért harmadik hely után újabb kupagyőzelemre vezette csapatát, majd egy év múlva, 1968-ban a munkájának már bajnoki aranyérem lett a jutalma. Úgy nyert bajnokságot a Fradi, hogy az időközben klasszissá érett ifjú center, Szívós István egyetemi tanulmányait elkezdve az OSC-be igazolt és tette ezzel azt a klubot is bajnokesélyes csapattá. Ám ez 1968-ban még nem sikerült nekik, hisz útjukba állt a Ferencvárosi Torna Club, amelynek bajnokcsapatában a korábban beépített fiatalok, így a kapuban Steinmetz János, a mezőnyben pedig Kásás Zoltán már alapemberekké váltak. Nem csoda, hogy ők ketten, kiegészülve Felkai Lászlóval tagjai voltak a mexikói olimpián harmadik helyezést elért magyar válogatottnak.

Sajnos, Gyarmati Dezső edzői ténykedéséből nem lett korszak, 1969 végén felkérték a kolumbiai válogatott irányítására, amit elvállalt. Mielőtt elment, hisz még 1969-nél tartunk, elért egy második helyet a bajnokságban és nyert egy kupát is a Fradival, miután az év végén megrendezett négyes MNK döntőt megnyerte. Az utolsó mérkőzés nem akármilyenre sikerült, két okból. Egyrészt, mert ez volt Kárpáti György dr. búcsúmeccse, másrészt, mert két és fél órás horror volt. A rendes játékidőben döntetlen született, utána pedig a hosszabbítások sorozata következett, amíg a legvégén Balla Balázs bedobta a megváltást, egyben a győzelmet jelentő gólt.

A jégkorongozók sem maradtak adósak az eredményekkel

A hokisok a hatvanas években überelni tudták, az előző évtized nagyszerű eredményeit, hiszen ebben az évtizedben négyszer nyertek bajnokságot (1961, 1962, 1964, 1967). Az első három alkalommal a korábbi legendás játékos, Rajkai László már edzőként irányította a csapatot. A negyedik cím dr. Miks Károly irányítása alatt született meg. Nem csoda, ha a magyar válogatott a Fradira épült. Az innsbrucki olimpiára utazó keretben négy ferencvárosi korongos is helyet kapott, Raffa György, Balogh János, Schwalm Béla és Jakabházy László.

Az 1964-es bajnokcsapat. Érdemes a szurkolók számát is nézni.

A hatvanas évek bajnokcsapatainak a tagjai, zárójelben, ki hány bajnoki címnek volt részese:
Beszteri-Balogh János (3), Csánk László (4), Erdős Péter (2), Gódor János (1), Grimm György (2), Jakabházy László (3), Horváth Zoltán (2), Kárász György (2), Kárász István (2), Kassai György (2), Kiss-Szabó István (2), Klink János (1), Major Ernő (2), Menyhárt Gáspár (1), Méry Dezső (1), Némon János (3), Ocskó József (1), Peregrini Zsolt (1), Póth János (2), Pozsonyi Lajos (4), Raffa György (4), Ránki Péter (1), Reinthaller János (1), Schneck János (2), Schwalm Béla (4), Simon László (3), Szabó Attila (1), Szende János (2), Tamási Zoltán (1), Treplán Béla (2), Vajdafi Lehel (1), Vámosi János (2), Zádor István (4), Ziegler János (1), Ziegler Péter (1).

A szövetség a bajnokság mellett ebben az évtizedben indította útjára a Magyar Kupát, akkori nevén a Magyar Népköztársasági Kupát, amelynek első kiírása 1963/64-ben volt. A Fradi az első kupagyőzelmét 1967/68-ban szerezte meg, amely címét egy esztendő múlva megvédte. Mindkét kupagyőztes csapat edzője dr. Miks Károly volt. Érdekesség, hogy az akkori kiírások szerint a csapatokban egyik évben sem szerepelhettek a válogatott játékosok.

A hatvanas évek végét megint súlyos pályagondok jellemezték. Bezárták ugyanis a Millenárist, így a csapat edzéslehetőségei megnehezedtek, egy időben meg is szűntek. Óriási hátrány volt ez a saját pályán edző ellenfelekkel szemben.

A sportág, ahol a nők eredményességben megelőzték a férfiakat

A kézilabdáról beszélünk, ahol 1960 az az év, amikor a hölgyek is bekapcsolódtak a bajnoki versengésbe. Az elején folyamatos fejlődés jellemezte az FTC kézis lányait, hiszen 60-ban a 9., 61-ben a 7., 62-ben a 4., 63-ban pedig már a 2. helyen végeztek. A szurkolók is vették a lapot, nagyon gyorsan a lányok mellé álltak, 64-ben már bajnoki címet vizionáltak. Ehelyett azonban kisebb visszaesés jött, hiszen ebben az évben csupán a 6. lett a csapat, amit egy év múlva egy 5. hely követett. A csapat legjobbjai a magyar válogatottnak is az állandó tagjai voltak, így Bognár Erzsébet és Giba Márta aktív tagja volt az 1965-ben világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak. Annak a világbajnok csapatnak, amelynek kapusa Rothermel Anna, férjét követve ugyancsak a Fradihoz igazolt, tovább erősítve a csapatot. Ezek után tény, hogy az 1966-os év úgy vonult be a történelembe, mint az első aranyév, hiszen ekkor lett először magyar bajnok az FTC női kézilabdacsapata.

Elek Gyula első edzői évében rögtön bajnoki címet nyert a lányokkal. Mint ősfradista tért vissza az egyesületbe, ahol korábban maga is kézilabdázott. Tervszerű, következetes munkája amellett, hogy azonnal eredményt hozott, megalapozta a Fradi nevéhez méltó jövőt. Hosszú éveken át a Fradi mind itthon, mind külföldön bármely csapat ellen esélyesként lépett pályára.


A nők szinte a semmiből jutottak el hat év alatt a bajnoki címig, nézzük, hogy folytatták a férfiak. Az ötvenes évek végét úgy fejezték be, hogy mindvégig a dobogón vagy annak közelében végeztek, amely sorozat a 60-as években is folytatódott. 1963-ban a bajnokságban váratlan visszaesés jött, mert az elért hetedik hely az bizony a középmezőnyt jelentette, ám a Magyar Népköztársasági Kupában szó szerint nagyot dobott a csapat, hiszen megnyerte azt. Mindez a karikaturistát is megihlette:

A kupát az FTC csapatkapitánya Som Ferenc vehette át.

Ez a kupagyőzelem az FTC férfi kézilabda csapatának egy utolsó, ám annál nagyobb fellángolása volt, hiszen a következő években elmaradtak az eredmények, nem sikerült az első nagy generáció utáni őrségváltás. 1966-ban kiestek az első osztályból, pont abban az évben, amikor a nők első bajnoki címüket ünnepelték.

Az 1966-os bajnoki cím után 1967-ben a nők „csupán” a másodikak lettek, ám történetük során először megnyerték a magyar kupát. A soron következő két évben, 68-ban és 69-ben az aranycsapat visszaült a trónjára, mindkétszer bajnoki címet szereztek a hölgyek.

A hatvanas évek bajnokcsapatainak a tagjai, zárójelben, ki hány bajnoki címnek volt részese:
Balogh Lenke (1), Csiha Magdolna (2), Czitkovics Éva (1), Dán Erzsébet (1), Elekné Rothermel Anna (3), Hólyáné Pencz Júlia (3), Huszár Erzsébet (3), Jányáné Bognár Erzsébet (3), Kenesei Lenke (2), Nagy Ida (1), Nagy Teréz (3), Ruff Ilona (1), Somogyi Éva (2), Stern Judit (1), Szakmári Mária (2), Szegedi Ida (1), Szilágyi Gizella (2), Takácsné Giba Márta (3), Török Erzsébet (1), Zuborné Zsolnai Éva (3), Zsidai Zsuzsa (3). Edző: Elek Gyula (3).

Ezek voltak a szép hazai eredmények, ám joggal vetődik fel a kérdés, mit nyújtott ez a csapat a nemzetközi színtéren? Ezekben az időkben csupán a bajnokcsapatoknak adódott meg a lehetőség, hogy megmérkőzzenek a BEK-ért. A tavaszi-őszi rendszerű magyar bajnokság azzal járt, hogy a folyó évi bajnok egy évvel később nevezhetett a BEK-be. Így a Fradi először 1967-ben indulhatott. A sorsolás nem bizonyult szerencsésnek, hiszen az NDK bajnok Empor Rostock csapatát kapták ellenfélül. Ezekben az időkben a keletnémetek a sportág nagyágyúi közé tartoztak. Ezzel együtt az első hazai mérkőzést a Fradi 10:7-re megnyerte és bizakodva utazott a visszavágóra, ahol azonban nem sikerült a bravúr, 10:5-re kikaptak és így kiestek. A második próbálkozásra az 1968-as bajnoki cím jogán 1969 végén került sor, mit tesz Isten, megint az NDK bajnoka, ezúttal az SC Leipzig ellen. Itthon megint győzelem, 8:7, idegenben megint vereség, 19:10, újra kiesés. Nem lehet mondani, hogy a BEK-ben Fortuna istenasszony pártfogolta volna a csapatot.

Egyéni sportágak

Nincs lehetetlen, a felülmúlhatatlan is túlszárnyalható

A fenti állítást az úszók igazolták a hatvanas években. Korábban bemutattuk, az 50-es évek addig példa nélküli sikereket hoztak az FTC úszósportjának, az olimpiai- és Európa-bajnoki győzelmek mellett 70 magyar bajnoki címet hozott az az évtized. Ilyen előzmények után jött az új, amelynek mérlege a hazai vizekben az országos bajnokságokon 101 elsőség. Felsoroljuk a sikerkovácsokat.

Magyarországon hátúszásban a hatvanas éveket Csikány József uralta. 100 méteren 1960-tól 67-ig volt legyőzhetetlen az országos bajnokságokon, 200-on pedig 1961 és 66 között. Mindez 14 egyéni bajnoki címet jelent. Ehhez jön még 13 váltóban nyert bajnokság (4x100 gyorson 2, 4x200 gyorson 5, 4x100 vegyesen 6), azaz összesen 27-szoros magyar bajnok úszásban, a 28-ik bajnoki címét vízilabdában szerezte 1968-ban. Két olimpián (1960, 64) vett részt, Tokióban a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként 6. helyezést szerzett. Európa-bajnokságokról két bronzérme van, 1962-ben 200 m háton, 1966-ban a 4x100-as vegyesváltóval nyerte.

 Az 50-es évek végén feltűnt Madarász Csilla természetesen 1960 után is folytatta sikersorozatát. 1963-ban és 1964-ben is ő bizonyult a vízben a leggyorsabb magyar hölgynek, azaz országos bajnok volt 100 m gyorson. Szinte természetes, hogy a váltószámokban is gyarapította aranyai számát, a vegyes és a gyorsváltókban további 4 címmel. Mindent összetéve összesen 14-szeres magyar bajnok. 1960-ban 100 m gyorson Európa-rekorder volt. Két olimpián vett részt (1960, 1964), Rómában ötödik, Tokióban hatodik lett 100 gyorson, a 4x100-as gyorsváltóval pedig mindkétszer negyedik. 1962-ben tagja volt az Európa-bajnokságon bronzérmet nyert 4x100-as gyorsváltónak. Testvére, Madarász Imola is a Fradi versenyzője volt, a gyors és vegyesváltókban 1961-62-ben ő is háromszoros magyar bajnok.

1960-ban nyerte első egyéni bajnoki címeit a 60-as évek másik nagy úszócsillaga, Egerváry Márta. Hogy milyen számokban? 100 m pillangón és 400 m vegyesen. Aztán 1961-től ő vette át Killermann Klárától a mellúszó (100 és 200 m) számokban a stafétabotot, amellett, hogy ismételt 100 m pillangón és 400 m vegyesen. Egy év múlva, 1962-ben fokozta a tempót, az előbbieken kívül 200 m háton és pillangón is nyert. Ez az év volt a csúcséve, az Európa-bajnokságon harmadik lett 400 m vegyesen, az év végén Magyarország legjobb női sportolójának választották. A már említett egyéni számokban 1968-ig összesen 28 országos bajnoki címet nyert, amihez még hozzá lehet adni a váltószámokban elért 14 aranyat, ami összesen 42 bajnoki cím! Három olimpián vett részt (1960, 64, 68), ott azonban nem kísérte a hazaihoz hasonló siker a szereplését, csupán 1960-ban szerzett egy hatodik helyet a 4x100 méteres vegyesváltóval. Ahogy az olimpiák és az Európa-bajnokságok nem igazán sikerültek neki, úgy jött ki a lépés az Universiade versenyein, ahol kétszer indult és hétszer győzött.

Amikor Egerváry Márta 1964-ben felhagyott a 100 m mellel, ezt a bajnoki címet Kovács Zsuzsa biztosította a Fradi úszóinak.

1963-tól 1968-ig a hátúszás hazai királynője Balla Mária volt. Egyéniben (100-on és 200-on) nyolc, váltóban (4x100 vegyes és gyors) még hat aranyérmet szerzett.

Balla Mária 1968-ban "csak" 100 m háton tudott nyerni, 200-on "elorozták" előle a címet, természetesen klubtársa, Pók Edina.

A hatvanas évekből még egy hölgyet kell megemlíteni, a leghosszabb női gyorsúszó szám (800 m) specialistáját, Fodor Juditot, aki 1966 és 68 között triplázott ebben a számban. 1967-ben 400 m gyorson is nyerni tudott.

Csikány József nevének említése óta egy kicsit "elhanyagoltuk" a többi férfi versenyzőt, pedig a hatvanas években ők is szállították az eredményeket. 1966-ban Csaba László nyerte meg a 100 és a 200 méteres gyorsúszás bajnokságát. 1967-ben aratta első győzelmét Borlóy Mátyás a 200 m háton (nem mellesleg Csikány József sorozatbajnoki címeit követve), amit 1968-ban is megismételt, de ebben az évben 200 és 400 m gyorson is nyerni tudott. Ugyancsak 1967-ben nyert először Lázár Péter, aki 200 m vegyesen lett bajnok. Ezt a győzelmét egy esztendő múltán megismételte, sőt 400 m vegyesen duplázott. Ők hárman ezekben az években a váltókban sem tétlenkedtek, Csaba Gáborral, Csikány Józseffel, Jaczó Lászlóval, Szendrő Miklóssal, Bányai Miklóssal és Dávid Gyulával különböző összeállítású csapatokat alkotva összesen 9 bajnoki címet szereztek a Ferencvárosnak.

Ahogy korábban is megemlékeztünk már edzőkről, azt most is meg kell tenni. Először 1956-tól 1963-ig, majd 1967-68-ban volt az FTC edzője Bakó (Heizer) Jenő, akinek munkája nagy mértékben hozzájárult tanítványai itt felsorolt sikereihez. 1968-ban sajnos nagy vérveszteség érte a szakosztályt, eltávoztak az edzők, akik magukkal vitték legjobb versenyzőiket. Így nem volt mit tenni, újra az utánpótlás felé kellett fordulni, 1969-től elindult az úgynevezett korcsoportos úszóprogram, amelynek eredményei később jelentkeztek.

Hosszú idő után újra aranyat adott a klubnak a sportok királynője

1961. szeptember 10. volt az az emlékezetes nap, amikor 18 hosszú év után ismét atlétikai bajnoka lett az FTC-nek. Simon Attila a 3000 m-es akadályfutásban bravúros teljesítménnyel ért a célba. A csengetés előtt Mácsár hosszú hajrát nyitott, Simon azonban üldözőbe vette és az utolsó vizesárok előtt már ő vezetett. Közben egy lekörözött futó éppen előttük a vizesárokba esett, ez megzavarta Simont az elugrásnál, rosszul ért talajt és felbukott. Azonnal felugrott, és volt ereje ahhoz, hogy újra befogja Mácsárt, végül a célszalagot ő szakította át elsőként. A bravúros győzelemnek azonban nagy ára volt, az esés következtében súlyos bokasérülést szenvedett, az eredményhirdetésre már nem is tudott megjelenni. Az üres dobogó láttán és nevének említésekor azonban kétszeres erővel zúgott a taps. Rajta kívül mást nem említhetünk, egy csak egy legény volt a gáton, ebben az esetben az akadályon. Simon Attila 1962-ben az ún. kismezei futásban lett bajnok, majd ezt a sort ismételte meg 1964-ben (akadály) illetve 1965-ben (mezei). Közben az 1962-es Európa-bajnokságon igen értékes ötödik helyezést szerzett a 3000 m-es akadályfutásban.

 
Simon Attila

1965-től sajnos újra a hanyatlás évei következtek a szakosztályban, amely után rövid ideig az nem is működött.

Egy régi szakosztály újabb sikerei

Az 1956-os forradalom után a birkózók csupán az 50-es évek végén értek el újra sikereket, amelyek a 60-as években folytatódtak. Két birkózó, Rizmayer Antal és Vattai László már az 1960-as római olimpiára is kiutazhatott volna, sajnos azonban Vattai közvetlenül az indulás előtt súlyosan megsérült, de jellemző nagyszerű sportemberi kvalitásaira, hogy sérülése ellenére még évekig küzdött az FTC színeiért.

A hatvanas évek legeredményesebb zöld-fehér birkózója Alker Imre volt, aki hat bajnoki címet is begyűjtött (kötöttfogás, lepkesúly) és sikeresen szerepelt a hazai és nemzetközi versenyeken. Rajta kívül Urbanovics Miklós háromszor, Rizmayer Antal és Vígh Imre kétszer, Kátai József és Trázsi István pedig egyszer-egyszer nyert országos bajnoki címet a Fradinak.  Az 1964-es tokiói olimpián Rizmayer Antal váltósúlyban, kötöttfogásban az 5., az 1968-as mexikói olimpián pedig Alker Imre lepkesúlyban, ugyancsak kötöttfogásban a 4. helyen végzett.  A világbajnokságokon 1963-ban kötöttfogásban Vígh Imre lett 4. félnehézsúlyban, Alker Imre pedig 6. lepkesúlyban. Ugyanő az 1967-es VB-n már előrelépett, egészen a dobogó legalsó fokáig, a harmadik helyezést érte el. Alker Imre az 1968-as EB-n is értékes helyezéssel zárt, az 5. helyen végzett, elmondható, hogy korának egyik nemzetközileg is számontartott élversenyzője volt. 1969-ben Urbanovics Miklós a szabadfogású EB-n szerzett egy 4, helyezést.

A 60-as években megint a Fradi dicsekedhetett az ország egyik legjobb és legeredményesebb birkózó gárdájával. 1966-ban a különböző versenyeken például 164 első, 113 második és 94 harmadik helyezést értek el a versenyzők.

A hölgyek biztosan leütötték a magas labdákat

Azok után, hogy Mossóczy Lívia 1957-ben megszerezte a ferencvárosi sportolók első világbajnoki címét, az asztaliteniszező hölgyek a 60-as években is folytatták sikeres szereplésüket úgy a nemzetközi, mint a hazai asztalok mellett. 1960-ban Mossóczy Lívia és Máthé Sára tagja volt az Európa-bajnoki aranyérmet szerző magyar női válogatottnak. Máthé Sára emellett szerzett egy ezüstérmet női párosban, illetve egy-egy bronzot egyéniben és vegyes párosban, idehaza pedig megnyerte 1960-ban a női egyes, 1961-ben a női páros országos bajnokságot, részt vett az 1961-es VB-n is, ahol a női párosban a 4. helyen végzett. Ezekben az években Újlaky Jenő edzői munkája a jelentette a folyamatosságot a szakosztály életében. Ez legfőképp azt jelentette, hogy az utánpótlás nevelése is jó úton haladt, a kieső nagyokat mindig újak tudták követni. A fiatal Heirits Erzsébet és Poór Éva nemcsak a Fradiba, a válogatottba is bejátszotta magát, 1963-ban mindketten tagjai voltak a világbajnokságon bronzérmet szerzett női csapatnak. Heirits Ersébet 1964-ben az EB-n csapatban ezüst- vegyes párosban bronzéremig jutott, itthon pedig 1962-ben, 63-ban és 65-ben női párosban lett magyar bajnok, ám az igazán nagy hazai siker az az 1965-ös női csapatbajnokság megnyerése volt, mégpedig imponáló magabiztossággal.

1966-ban, immáron Pénzes György vezetőedzősége idején a Jurikné Heirits Erzsébet, Poór Éva, Petrányi Zsuzsa, Maklári Emőke, Zacher Gizella összetételű csapat megvédte címét, sőt 1967-ben triplázni is tudott. A hazai szereplést nemzetközi szinten is tartotta a csapat, hiszen a BEK-ben is a döntőig meneteltek, ahol sajnos kikaptak, de az ezüstérem is szépen csillogott. Közben a válogatottban Jurikné Heirits Erzsébet 1966-ban két Európa-bajnokságot is nyert, egyet a női csapat, egyet pedig a női páros tagjaként. Egy évvel később a világbajnokságról megint nem jött haza érmek nélkül, női csapatban és bárosban is harmadik lett, igazán szép hazai és nemzetközi éremkollekciót tudhat magáénak.

Máthé Sára                           

Jurikné Heirits Erzsébet

Az építkező szakosztály

A kerékpárosok az ötvenes évek végén a Bp. Honvédból erősítettek, onnan érkezett az a Furmen Imre is, aki 1959 után 1960-ban is megnyerte párjával a pályakerékpáros országos bajnokságon a kétüléses gépek versenyét. A vele együtt érkező Schillerwein István nem nyert ugyan bajnoki címet, ám miután befejezte az aktív pályafutását, az FTC-nél maradt edzőnek. Elsődleges feladatának azt tekintette, hogy kitartó és türelmes munkával kineveljen egy olyan utánpótlást, amely a későbbiekben a klub régi nagyjainak színvonalán tud majd versenyezni, az egyesületnek dicsőséget szerezni. A munka nagy volt, de Schillerwein István sikerrel elvégezte, olyan épületet lehetett húzni az általa lerakott alapokra, amelynek a hazai kerékpársport a későbbiekben a csodájára járt. Az általa edzett ifjak közül Hóbor Lajos volt az első, aki a felnőttek között is befutott, amikor 1969-ben megnyerte a 4000 méteres egyéni üldöző versenyt.

Taroltak a tekések

A tekeszakosztály életében 1960 egy nevezetes esztendő volt. Nem elsősorban a bajnoki helyezések miatt, hiszen a férfiak újra másodikak, a nők ötödikek lettek, hanem azért, mert a Vágóhíd utcában új pályát avathatott a klub. Ez sem volt még teljesen saját, de már kizárólagos használatú. Történt ugyanis, hogy a 21-es Építők öt év időtartamra bérbe adta a pályáját, amelyet az FTC a saját költségén felújíttatott és birtokba vett. Hogy pontosak legyünk, birtokba vették a férfi tekések, hiszen a női csapatról, a Ferencvárosi Szélről a vezetés lemondott, annak tagjai a Magyar Likőr SK csapatába igazoltak. Így 1961-től megint nem találkozhatunk ferencvárosi női tekézőkkel a versenyeken.  A férfiak sem szerepeltek az előző évekhez hasonlóan, egy kicsit visszaestek, Így értünk el 1964-ig, amely esztendő a ferencvárosi tekesport első csapatbajnoki aranyérmét hozta. A bajnokcsapat tagjai: Antal József, Garbás Gusztáv, Hack Lajos, Reibl László, Szota János, Szűcs József, Várfalvi Gyula, edzőjük Staffa Károly.  Meg kell említeni, hogy ebben az évben a női tekézők is hatalmas sikert értek el, hiszen a Budapesten megrendezett Európa bajnokságon a magyar válogatott aranyérmes lett, soraiban a Magyar Likőr SK versenyzőivel, Nádas Kálmánnéval, Sallai Mátyásnéval és Steckl Terézzel. Nádas Kálmánnéról még annyit, hogy leánykori neve Költő Györgyi, azaz ő volt az első női bajnoka a klubnak. Miért kell ezt megemlíteni egy, az FTC történetét bemutató sorozatban? Egyrészt azért, mert a Magyar Likőr SK a Ferencvárosi Szél nyomdokaiba lépett, másrészt azért, mert ez a klub az év végén jogutód nélkül megszűnt, tagjai az FTC-be, hova máshova, igazoltak. Ezek után egyáltalán nem csoda, hogy 1965 az első duplázás éve lett, amikor a férfiak és a nők is megnyerték a csapatbajnokságot.



A női névsor: Sallai Mátyásné, Györkös Gyuláné, Kiss Györgyné, Nádas Kálmánné, Parthetics Dezsőné, Steckl Teréz, Szikora Károlyné, Szilassy Tiborné. A férfi pedig: Antal József, Garbás Gusztáv, Hack Lajos, Harcz Árpád, Horváth József, Reibl László, Szota János, Szűcs József, Várfalvi Gyula.

1966-ban a férfiak tripláztak, egymás után harmadszor is bajnokok lettek:

Állnak balról: Staffa Károly edző, Antal József, Garbás Gusztáv, Harcz Árpád, Horváth József. Guggolnak: Bogár László, Várfalvi Gyula, Hack Lajos.

A nők, némi meglepetésre, csupán a negyedik helyen végeztek ebben az esztendőben. Nem úgy a következő ötben, amikor egymás után sorra, 1967-től 71-ig zsinórban ötször nyerték meg a magyar csapatbajnoki címet. 1967 egyébként megint egy duplázós év volt, hiszen ekkor, zsinórban negyedszer a férfiak is bajnokságot nyertek. A férfiak 1968-ban és 69-ben „csupán” az ezüstéremig jutottak, ám 1970-ben és 71-ben újra felülhettek a bajnoki trónra, azaz ezekben az években, immár harmadik és negyedik alkalommal volt egyszerre bajnok a női- és a férfi tekecsapat. Joggal lehet tehát állítani, hogy ezek az évek a ferencvárosi tekések hegemóniája jegyében teltek. 1970 egyben egy újabb pályaváltás éve is volt, a tekézők a korábbinál sokkal modernebb, automatizált Építők pályára költöztek a Gorkij (mai nevén Városligeti) fasorba. A fasorban tekéztek, ám mégsem lehet mondani, hogy a fasorban se lettek volna. Felvetődhet a kérdés, ha a nők és a férfiak is sorban nyerték a csapatbajnoki aranyakat, egyéniben ez nem sikerült egyik csapattagnak sem? Sikerült, de csak egyszer, 1968-ban Schrett Gyuláné nyerte meg a női egyéni összetett magyar bajnoki címet.

A fradista sportolók a válogatottakban is jól gurítottak. Várfalvi Gyula 1962-ben tagja volt az ezüstérmes magyar férfi csapatnak, amellyel az 1962-es EB-n 5., a 66-os VB-n 6. lett, az utóbbi VB-én megszerezte legjobb egyéni helyezését is az 5. hellyel. Nádasné Költő Györgyi és Kissné Siklósi Klára az 1966-os világbajnokságon női csapatban, az 1968-as VB-én pedig női párosban szerzett bronzérmet Magyarországnak és az FTC-nek.

Evezzünk más vizekre

Az evezős szakosztály tartotta azt a magas nívót, amit az előző évtizedben elért sőt, ha lehet mondani, még magasabban is átugrotta a lécet. A hatvanas évek elején ismét saját nevelésű fiatalok öregbítették az egyesület hírnevét. Sarlós György a két EB-ezüst és mexikói olimpián szerzett második helyével (kormányos nélküli négyes) a szakosztály legeredményesebb versenyzője, amit idehaza 14 magyar bajnoki címmel nyomatékosított.

 

Sarlós György

A hatvanas években a már említett Sarlós Györgyön kívül Latinovits Szaniszló kilencszer, Dávid Imre és Holló Lajos nyolcszor, Csulyák István, Kemény Imre és Kiss Lajos hétszer, Gira László, Fok Imre és Zorkóczy Károly hatszor, Malina Lajos, Nádházi László és Szekeres Gábor ötször, Molnár Andor, Sátori József és Zsitnik Béla négyszer, Kávai Zoltán és Kokas Péter háromszor, Hertelendi Jenő, Kiss Miklós, Szalay István és Sztepanov Szlobodan kétszer, Bakos Mihály, Dobay Gábor, Gaál András, Hegedüs István, Juhász Csaba, Kécza György, Koós Kálmán, Kornis Attila, Leovics István és Péchy Özséb pedig egyszer lett magyar bajnok.

A klubnak saját hajóépítő műhelye is volt, Kopsa János, majd Burghard Géza a korszak legjobb magyar hajóit építette.

Kajakkal és kenuval is folytatódtak a sikerek

A hatvanas években a kajakosok első bajnoki címeit a Mészáros György, Szente András kettős szerezte a K2 500 és 1000 m-es számokban, míg a kenusoknál Farkas Imre volt a C2 500 m bajnok páros tagja. Ők hozták a szakosztály érmeit az 1960-as római olimpiáról is, a Mészáros-Szente duó két ezüstöt, Farkas Imre egy bronzot. Egy év múlva az Európa-bajnokságon Mészáros György termése két-két ezüst és bronzérem, Szente Andrásé egy ezüst- és két bronz. A kajakosok 1961-ben a folyambajnokságon (akkoriban volt ilyen is) folytatták, ahol a kajak párosok versenyében négy fradista sportoló kapott aranyérmet. Párosoknál négy győztes, hogy lehet ez? Úgy, hogy a szoros versenyben nem tudták eldönteni az elsőséget, mindkét hajót bajnoknak nyilvánították. Az egyik, nem meglepetés, a Szente, Mészáros páros volt, a másik pedig a Péhl, Babella egység. Négyük közül háromról már esett szó, a negyedik, Babella László ma a váci kajakosok élő legendája, mégis sokat köszönhetett neki a Fradi. Nem, nem azt az egy holtversenyben elért folyami aranyérmet, bár az sem semmi, hanem…

A kép jobb oldalán Babella László, a balon pedig az az ember, akit ő fedezett fel, ő edzette és ő ajánlotta a Fradiba, aki lett az FTC máig egyetlen kajakos olimpiai bajnoka, Hesz Mihály.

 Hesz Mihály 1964-ben nyerte első magyar bajnoki címét az FTC versenyzőjeként, természetesen, a királykategóriában, kajak egyesben 1000 méteren.

Ugyanebben az évben, ugyanezen a távon második lett a tokiói olimpián. Négy év múlva Mexikóban, azonban már nem talált legyőzőre, olimpiai bajnok lett.  

Közben 1966-ban világbajnoki címet is nyert K1 10000 m-en, nem mellesleg ez volt az FTC kajakosainak első világbajnoki aranya. Az egy olimpiai és két világbajnoki címe mellé összelapátolt még összesen 15 magyar bajnoki címet, egyértelmű, hogy a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének világszinten is ő volt az egyik legnagyobb kajakosa.

Kajakosok után újra a kenusokról, Farkas Imre és Hunics József visszavonulása után szerencsére nem kellett sokat várni az újabb sikerekre, csupán három évet. 1963-ban a Gyűrű Endre, Soltész Árpád páros nyerte meg a C2 500 m magyar bajnoki címét, ugyanők a 63-as EB-n bronzérmesek lettek. Utána mindketten többszörözni is tudták az elsőségeik számát, hiszen 1965-ben Gyűrű Görgényi Sándorral párban nyerte meg az 500 és 1000 m párost. Soltész pedig 1965-ben és 66-ban egyéniben nyert 500 méteren, 1967-ben pedig Szili Imrével párban 500-on. Soltész Árpád az 1966-os világbajnokságon C2 1000 m-en második lett, majd a pályafutása befejeztével edzőként dolgozott, több klasszis kenust is felkészített a Fradiban.

Kajak-kenu, azaz ebben a felsorolásban egyszer kajak, aztán kenu, utána megint kajak és így tovább. Most megint a kajak következik, mégpedig azok, akikről eddig nem esett szó, holott ők is bajnoki aranyérmes egységek tagjai voltak. Csizmadia István 1964 és 1972 között hat bajnoki aranyérmet szerzett, mindegyiket csapatban, vagy négyes hajóban ülve, vagy a 4x500 m-es váltó tagjaként, amely egységben 1969-ben EB 3. is lett. Endreffy Lóránd 1965-ben volt tagja a 4x500 méteres kajakváltónak. Koltai Károly 1966 és 1970 között hatszoros bajnok, ötször az 1000 méteres kajak négyes tagjaként, egyszer 4x500 méteres kajakváltóban. Nagy Vilmos ugyancsak a kajak négyes tagjaként szerzett három bajnoki címet 1966 és 68 között. Madarassy Gyula nyolc bajnoki címmel rendelkezik, 1968 és 73 között szerezte, négyet négyesben, kettőt párosban. Kulcsár Zoltán és Sándor László 1969-ben volt a K4 1000 méteren győztes egység tagja. Az évtized végének eredményei között újra meg kell említeni a két nagy „öreg” Szente András, aki a 66-os VB-én szerzett még egy ezüstérmet a 4x500 m-es kajakváltóban, illetve Mészáros György nevét, aki még 1969-ben is úgy odatette magát az Európa-bajnokságon, hogy annak K4 10000 méteren ezüstérem lett a jutalma, ebben a hajóban ott ült klubtársa, Nagy Vilmos is.

Nagy sorozatok műkorcsolyában

A hatvanas években nem volt olyan év, hogy legalább egy bajnokságot ne nyertek volna műkorcsolyázóink. 1960-tól 62-ig mind a női, mind pedig a férfi egyest ferencvárosi korcsolyázó nyerte, a nőkét mind Zöllner Helga, a férfiaknál pedig Újlaky Károly kétszer, Ébert Jenő pedig egyszer. Aztán 1962-től 66-ig mindig a Csordás Mária-Kondi László kettős nyerte a páros bajnokságokat, ahol egy év kihagyás után, igaz már más párral, de Kondi László 68-ban és 69-ben is folytatta a sorozatot. 1963-tól 1966-ig a két fradista Zsuzsa, Szentmiklóssy és Almássy felváltva nyerte a női egyest, hogy aztán 1967-től Almássy Zsuzsa egyeduralkodóvá váljon ebben a számban. Végül, ugyan „sorozat” nélkül, de 1969-ben Horváth Zoltán is nyert egy bajnoki címet az FTC-nek férfi egyesben. Nem túlzás azt állítani, hogy ebben az évtizedben a Fradi szakosztálya jelentette a magyar műkorcsolya sportot.

Az alig több, mint 15 éves Almássy Zsuzsa 1966-ben mutatkozott be először világversenyen, az EB-n egyből 6. lett, egy év múlva viszont már bronzérmet ünnepelhetett. 1968-ban a negyedik helyre ért oda, ám az 1969-es világbajnokságon ugyancsak a fantasztikus harmadik helyezést érte el.

Almássy Zsuzsa

 
Szentmiklóssy Zsuzsa                  

Szakosztályok lecsengőben
 A korábbi évtizedekben mindig sokkal többet lehetett írni a műugrókról. Lehetett, mert voltak eredmények, voltak egyáltalán műugrók. Az utolsó számottevő eredmény Garamvári Vencel nevéhez fűződik, aki 1961-ben megnyerte a műugrás országos bajnokságát, ő volt tehát az „utolsó mohikán”. Nem sokkal később, 1965-ben a szakosztály megszűnt.

A korábban ugyancsak rengeteg sikert elért ökölvívásban is volt egy említésre méltó utolsó harcos, Gáti István, aki 1963-ban és 64-ben váltósúlyban megszerezte Magyarország bajnoki címét. A csapat azonban a 60-as években már stabilan NB II-es, eredményt sem ott, sem egyéniben nem tudtak elérni. Az eredménytelenség okán az egyesület közgyűlése 1970-ben a szakosztályt megszüntette.

Szakosztály felfutóban

Hogy az évtized ferencvárosi eredményeit ne negatív érzéssel fejezzük be, mint a lecsengő szakosztályok, utoljára egy olyan szakosztályról essék szó, amelynek ténykedése szinte egyidős a klubbal, eredményt azonban keveset tudott felmutatni. A tornáról van szó. Volt ugyan egy olimpiai ezüstérem még 1912-ben, ám magyar bajnokságot sohasem nyert a szakosztály egészen 1959-ig, amikor Koltai László nyújtón nyert országos bajnokságot, amelyet egy esztendő múltán 1960-ban megvédett. Az utánpótlásból kitűnt Cser Győző 1963-ban gyűrűn nyert országos bajnokságot, ám az igazi nagy éve 1964 volt, amikor összetettben és három szeren (talaj, korlát, nyújtó) meg tudta ismételni ezt. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy 1964-ben Tokióban részt vehetett a tokiói olimpián. Később Cser Győző eligazolt, ám a helyét azonnal átvette az ifjú Tihanyi Endre, aki első országos bajnoki címét 1965-ben talajon szerezte. Két évvel később már a mesterfokú bajnokságon duplázott, lóugrásban és talajon győzött, majd 1968-ban újra talajon, ő volt tehát az azóta sikert sikerre halmozó, mai napig eredményes szakosztályunk első mesterfokú országos bajnoka.

Tihanyi Endre

Tihanyi Endre sikere persze nem a semmiből jött. 1957-ben érkezett edzőnek az FTC-hez Harmath József, aki addig a Testnevelési Főiskolán tanított, de politikai okokból eltávolították tanársegédi állásából. Mint később kiderült, ez a lépés mérföldkő lett az FTC tornasportjában, hiszen ezután kiváló tornászok és edzők sorát nevelte ki. 1964-ben Tokióban már olimpikon lett az egyik tanítványa, Cser Győző. Később a tanítványokból sorra edzők lettek, akik vitték tovább a Harmath Józseftől kapott stafétabotot. Név szerint Vígh László, Koltai László, Deák Zoltán, Ács Győző és Karácsony István, ők voltak azok, akik áldozatos munkájukkal a sikerpályára állították az FTC tornasportját.

Fradisták az évtized olimpiáin

A hatvanas években három olimpiai játékot rendeztek, amelyek legnagyobb FTC vonatkozású eredményeiről a sportágaknál beszámoltunk, ehelyütt a megszokott összesítés jön. 1960-ben Rómában rekordszámú, 25 sportoló képviselte az FTC-t. A legtöbben, hatan úszók voltak (Csikány József, Egerváry Márta, Killermann Klára, Kiss László, Lantos László és Madarász Csilla), egy-egy 4., 5. és 6. helyezést értek el. A másik népes küldöttség a végül bronzérmes labdarúgóké volt (Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Orosz Pál, Rákosi Gyula és Vilezsál Oszkár). Ugyancsak bronzérmes lett a négy vízilabdázó (Felkai László, Gyarmati Dezső, Jeney László és Kárpáti György). A legjobb eredményeket a kajak-kenuzók érték el, akik közül Mészáros György és Szente András szerzett két ezüstérmet, Farkas Imre pedig egy bronzot, Hunics József helyezetlen maradt, csakúgy, mint a négy evezős (Kiss Miklós, Sátori József, Sarlós György és Zsitnik Béla). Nem ért el helyezést az atléta Simon Attila és a birkózó Rizmayer Antal sem.

Négy év múltán Tokióba 20 ferencvárosi utazott, közülük hatan aranyérmesek lettek, a négy vízilabdázó (Ambrus Miklós, Felkai László, Gyarmati Dezső és Kárpáti György), valamint a két labdarúgó (Novák Dezső és Varga Zoltán). Második helyezést ért el a kajakozó Hesz Mihály, negyedik lett kajakban Mészáros György (neki egy ötödik helye is volt) és Szente András, kenuban Soltész Árpád, továbbá az úszó Madarász Csilla (aki ugyancsak rendelkezett még egy hatodik hellyel). A birkózó Rizmayer Antal ötödik, az úszó Csikány József pedig hatodik helyezéssel járult hozzá a magyar küldöttség pontjaihoz.

Az 1968-as mexikói olimpia 17 FTC sportolója közül olimpiai bajnokként tért haza a kajakozó Hesz Mihály és a négy labdarúgó (Juhász István, Novák Dezső, Páncsics Miklós és Szűcs Lajos). Ezüstérmet szerzett az evezős Sarlós György, míg bronzot a kajakos Csizmadia István és a három vízilabdázó (Felkai László, Steinmetz János és Szívós István). Negyedik helyen lett pontszerző a birkózó Alker Imre, míg ezen az olimpián helyezetlen maradt a kajakos Mészáros György, a tornász Tihanyi Endre és a négy úszó (Balla Mária, Borlóy Mátyás, Egerváry Márta és Lázár Péter).

Összegzés

Az 1960-as évtized folytatta az ötvenes években megszokott nagy sikereket, továbbra is szép számmal voltak a klubnak olimpiai-, világ- és Európa-bajnokai, érmesei és helyezettjei. Ebben az évtizedben is 16 sportág sportolói nyertek magyar bajnokságot: labdarúgás, vízilabda, jégkorong, kézilabda, úszás, műugrás, birkózás, ökölvívás, kerékpár, evezés, kajak-kenu, asztalitenisz, atlétika, korcsolya, torna és teke.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most