2020. november 19.
A Fradi versenyzői hódították el a vándorkupát
A lányoknál és a fiúknál is FTC-versenyzőhöz került a vándorkupa a rangos short trackes utánpótlás versenyen.

Az elmúlt hétvégén a budapesti Gyakorló Jégcsarnok adott otthont a Csizmadia Kupának, a rövidpályás gyorskorcsolyázók legrangosabb honi utánpótlásversenyét immár 27. alkalommal rendezték meg. A Fradi TV stábja néhány hónappal ezelőtt már beszámolt szakosztályunk családi szálakkal is tarkított kötődéséről a verseny névadójához, így nem kell különösebben hangsúlyozni, mennyire fontos a jó szereplés ezen a viadalon az FTC sportolói számára.

A Fradi TV az előző évi verseny után készült riportja a Csizmadia-család főszereplésével:

Ahogy minden sportágban, a járványhelyzet itt is beleszólt valamelyest a verseny rendezésébe, hiszen akadtak, akik nem tudtak elindulni, és hiányoztak az utánpótlás válogatott keret tagjai is, viszont ennek ellenére is száztíz fős mezőny gyűlt össze, és minden egyesület képviseltetni tudta magát.

A hagyományoknak megfelelően a Csizmadia Kupát a fiúknál és a lányoknál is a Junior C korosztály legjobbjai nyerik, idén mindkét serleg ferencvárosi sportolóhoz került, Végi Diána Laura és Wu Jiawei Dávid vihették haza a trófeákat.

Az ő sikereiken túl is számos szép ferencvárosi eredmény született, a részletes eredmények IDE KATTINTVA böngészhetőek.

(Fotó: hunskate.hu)

Cikkajánló

Hat aranyérem a BudaSkate Kupán

Sikeresen szerepeltek fiatal korcsolyázóink.

Hét összetett érem a Tisza Kupáról

Fiatal short trackeseink remekül szerepeltek a szezon utolsó hazai versenyén.

Műkorcsolya: párosunk negyedik lett a vb-n!

Maria Pavlova és Szviacsenko Alekszei két helyet javított a vb csütörtöki napján.

Elnöki Elismerő Oklevelet kapott gyorskorcsolyázónk

Junior világbajnok gyorskorcsolyázónkat, Végi Diána Laurát díjaztuk.

Tökéletes rövid program a kanadai vb-n

A Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságon Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei párosa remekelt.

Tánc és ének az öltözőben a történelmi vb-arany előtt

A short trackes Végi Diána Laura is tagja volt a junior világbajnokságon aranyérmes váltónak - VIDEÓ!

Kezdődik a Műkorcsolya és Jégtánc világbajnokság

Az FTC műkorcsolyázói két szakágban is képviselik Magyarországot a montreáli vb-n.

Short track vb: versenyzőnk harmadik lett a B-döntőben

Sziliczei-Német Rebeka a pénteki remeklése után szombaton is jól versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin