2021. november 20.
A szülinap mellé aranyérem dukált Liu Shaolin Sándornak
Olimpiai bajnokunk 500 méteren győzött testvére, Liu Shaoang előtt a debreceni világkupán.


Javában zajlik Debrecenben a gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának 3. fordulója, amelynek szombati napján az 1500-as és az 500-as egyéni elődöntők és döntők mellett az 5000 méteres férfi váltó elődöntőit is megrendezték.

1500 méteren három fradistáért is szoríthattunk, elsőként Liu Shaolin Sándornak, aki az élen összeakadt orosz riválisával, így visszaesett a mezőny végére. Azonban a bírák döntése után olimpiai bajnokunk továbbjutott, míg Semen Elistratovot kizárták.

Jöhetett a következő elődöntő Liu Shaoang és Krueger John-Henry főszereplésével. A két magyar féltávnál még az élen volt, ám végül több riválisuk is elment mellettük. Bízhattunk a videózásban, ugyanis több kétes manővert is láthattunk a jégen. Azonban a bírák ezúttal ellenünk döntöttek és Liu Shaoangot látták vétkesnek, míg Krueger a B döntőben folytatta szereplését 1500-on, amit meg is nyert.

Ezt követően rendezték az A döntőt Liu Shaolin Sándorral, aki egészen az utolsó kanyarig az 5. helyen haladt, ám ekkor összeakadt az egyik ellenfelével és elesett, de végül a videózás után megtarthatta a pozícióját.

Reménykedhettünk benne, hogy az 500-as távon több sikerünk lesz. Ennek megfelelően Liu Shaoang simán jutott be a döntőbe, ahogy testvére is, míg Krueger John-Henry 500-on is a B fináléban volt érdekelt, ahol negyedik lett.

Következett az 500-as döntő a Liu-testvérekkel, akik a rajt után az élre álltak, majd mögöttük a három további finalista összeakadt, így ellenfél nélkül aratott kettő győzelmet a magyar páros. Liu Shaolin Sándoré lett az arany, míg Shaoangé az ezüstérem. Ennél szebb születésnapi ajándékot elképzelni sem tudtunk volna Liu Shaolin Sándornak.

Tökéletes módja a 26. születésnap megünneplésének ez a győzelem!

5000 méteren magyar váltó a Liu-testvérekkel, Krueger John-Henryvel és Tiborcz Dániellel bejutott a döntőbe. Miután Liu Shaolin Sándort ellökték a hollandok, a zsűrié volt a döntés, amely a mi javunkra döntött, így a váltónk ott lesz a vasárnapi fináléban. Érdemes lesz figyelni az eseményeket, ugyanis a váltók mellett az 1000 méteres távokon is döntőt rendeznek a debreceni Vk-állomás zárónapján, ráadásul fradista éremesélyekkel.

Cikkajánló

Hat aranyérem a BudaSkate Kupán

Sikeresen szerepeltek fiatal korcsolyázóink.

Hét összetett érem a Tisza Kupáról

Fiatal short trackeseink remekül szerepeltek a szezon utolsó hazai versenyén.

Műkorcsolya: párosunk negyedik lett a vb-n!

Maria Pavlova és Szviacsenko Alekszei két helyet javított a vb csütörtöki napján.

Elnöki Elismerő Oklevelet kapott gyorskorcsolyázónk

Junior világbajnok gyorskorcsolyázónkat, Végi Diána Laurát díjaztuk.

Tökéletes rövid program a kanadai vb-n

A Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságon Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei párosa remekelt.

Tánc és ének az öltözőben a történelmi vb-arany előtt

A short trackes Végi Diána Laura is tagja volt a junior világbajnokságon aranyérmes váltónak - VIDEÓ!

Kezdődik a Műkorcsolya és Jégtánc világbajnokság

Az FTC műkorcsolyázói két szakágban is képviselik Magyarországot a montreáli vb-n.

Short track vb: versenyzőnk harmadik lett a B-döntőben

Sziliczei-Német Rebeka a pénteki remeklése után szombaton is jól versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin