2019. március 19.
Ádó valóra váltott egy álmot
Liu Shaoang szép ajándékkal lepte meg mozgássérült rajongóját.

Szép ajándékot adott egy nehéz sorsú rajongójának az FTC olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója, Liu Shaoang.

A 48 éves Józsa László életében mindig is fontos szerepet töltött be a sport, korábban kézilabdázott, futballozott, atletizált, és kipróbálta a küzdősportokat is. 1993-ban akrobatikus rock and roll-ban magyar bajnoki címet szerzett. 2005-ben azonban súlyos közúti balesetet szenvedett, aminek következtében, bár több műtéttel is próbálkoztak nála azóta, válltól lefelé lebénult. Időnként fantomfájdalmaktól szenved, megszűntek az izomtónusai.

László azonban nem adta fel, a sport ugyanis a mai napig nagyon fontos szerepet tölt be az életében. Sokszor a sportcsatornák kapcsolgatása az egyetlen szórakozása. Elmondása szerint a nagy magyar sportsikereket rögzíti, és többször is visszanézi. Így szerette meg a rövidpályás gyorskorcsolyát, és a Liu testvéreket is, a téli olimpiai bajnoki döntő örökké emlékezetes katarzist okozott neki.

László a köztévé Jónak lenni jó! című műsorában értesült arról, hogy licitálhat az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázók közös dedikált képére, ráadásul ezzel jótékony célokat szolgálhat, így édesanyjával úgy döntöttek, megpróbálják megszerezni a képet.

Ez végül sikerült, ám azt László maga sem gondolta volna, hogy ennek kapcsán csodás élményben lesz része. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja ötletére ugyanis klasszis sportolónk, a képen szereplő csapat tagja, Liu Shaoang személyesen látogatta meg a kép nyertesét, hogy átadhassa az ereklyét. Ádó a kép mellé ajándékba adta saját válogatott mezét, és az Aranypengék című könyvet is, egy közös kép erejéig pedig Józsa úr nyakába akasztotta olimpiai bajnok aranyérmét is.

(Fotó: Róth Tamás/Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja)

Cikkajánló

Vb-ötödik a Pavlova, Szvjatcsenko műkorcsolya páros

Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej a prágai világbajnokság szabadporgramjában is nagyszerűen futott.

Jól kezdett olimpiai negyedik párosunk a műkori-vb-n

Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej a prágai vb-n 4. helyen áll a rövidprogram után.

A filmsztár is megállt közönségkedvenc műkorisainknak

Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej olimpiai élmények mellett az FTC kis versenyzőinek is üzent - VIDEÓ!

Pavlova: "Többet értünk el, mint amire gondoltunk"

Hazatértek a téli olimpia magyar sportolói, köztük negyedik helyezett műkorcsolyázóink is -VIDEÓ!

Hivatalosan is véget ért a 2026-os téli olimpia

A játékok legjobb magyar eredményeit az FTC sportolói érték el.

Kim Min Szok az elődöntőben búcsúzott a tömegrajtban

Az FTC gyorskorcsolyázójának is befejeződtek a milánói téli olimpia küzdelmei.

Megtisztelő és megható felkérés olimpikonjainknak

Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej viszi a magyar zászlót a téli játékok záróünnepségén.

Végi ideje elődöntőt ért

Férfi short track váltónk a negyedik helyen zárt az olimpiai B-döntőben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin