2022. február 10.
Így alakul olimpikonjaink pénteki programja!
Február 11-én, pénteken gyorskorcsolyázóink egyéniben és a férfi váltóban is szerepelnek.

A 2000 méteres vegyesváltóban elért, illetve Liu Shaoang 1000 méteren nyert bronzérme, valamint az 1500-on kiharcolt negyedik (Liu Shaoang), hatodik (Liu Shaolin Sándor) és tizenegyedik (Krueger John-Henry) hely megszerzése után a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott február 11-én, pénteken is jégre lép, méghozzá két számban.

Előbb magyar idő szerint 12.18-kor az 500 méter selejtezőiben méretik meg magukat férfi versenyzőink. Már az első előfutamban szurkolhatunk Liu Shaolin Sándorért, aki az egyes pályáról indulva egy francia, egy japán és egy koreai versenyző ellen száll harcba. Ezt követően jön egy kisebb szünet, majd az ötödik selejtezőben Krueger John-Henry is megküzd a továbbjutásért, míg a hetedik selejtezőben Liu Shaoang harcolhat meg a két nappal későbbi negyeddöntőben való szereplésért.

Az egyéni megmérettetések után 13.04-től az olimpiai- (Pjongcsang, 2018) és világrekordot (Calgary, 2018) tartó magyar férfi váltó tagjaiért szoríthatunk az 5000 méteres távon. A mieink a második elődöntőben lesznek érdekeltek, ahol a koreai, a holland és az orosz csapattal kell megharcolniuk a döntőbe kerülésért, melyet magyarországi idő szerint 13.04-től rendeznek.

XXIV. Téli olimpiai játékok
2022. február 4. és február 20., Peking

Az FTC-sportolók pénteki programja:
Rövid pályás gyorskorcsolya, férfi 500 méter (Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang)

12.18 – előfutamok

Rövid pályás gyorskorcsolya, férfi váltó 5000 méter (Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Nógrádi Bence)

13.04 – elődöntő

Cikkajánló

Aranyérmes az FTC korcsolyázója a téli EYOF-on

Z. Molnár Natasa a vegyes váltóval nyert, 1000 méteren bronzérmesként zárt Georgiában.

Magyar short track-siker Olaszországban

Tóth Eszter 1000 méteren mindenkit maga mögé utasított a Coppa Italia elnevezésű viadalon.

Z. Molnár Natasa ezüstérmes a téli EYOF-on

Short trackesünk nagyot harcolt, és csak egy tizeddel maradt le az aranyéremről az 500 méteres döntőben.

Vlasenko Aleksandr eddigi legjobb helyezése az Eb-n

Az FTC versenyzője eddigi legjobb helyezést elérve a 21. helyen végzett.

Műkorcsolya Eb: ott lesz a döntőben az FTC versenyzője

Vlaszenko Alekszandr rövid programjával a 22. helyen kvalifikált a szombati kűrprorgramba. 

Harmadik helyen állunk az Eb-n

Kezdetét vette a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság Tallinban a párosok rövid programjával.

Calgaryban döntött országos csúcsot gyorskorisunk

Min Szok Kim 1000 méteres távon futott rekordot a calgaryi Világkupa-viadalon.

Még a korcsolyatörés sem hátráltatta Eb-ezüstérmesünket

Rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Sziliczei-Német Rebeka a drezdai Eb-élményeiről mesélt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin