Mint megírtuk, elképesztő izgalmak után a Liu Shaolin Sándorral, Liu Shaoanggal és Krueger John-Henryvel felálló magyar vegyes váltó 2000 méteren bronzérmet nyert a pekingi téli olimpián.
A mieink a harmadik negyeddöntőben voltak érdekeltek, és kérdés nélkül, magabiztos versenyzéssel futottak be az első helyen, ezzel pedig kvalifikálták magukat az elődöntőbe.
A magyar csapat egy helyen változtatott a negyeddöntőben látott felálláshoz képest: Krueger John-Henry helyett ezúttal Liu Shaoang lépett jégre. Nagyot küzdöttünk, és végül az utolsó körben Liu Shaolin Sándor előzött, és az első helyen juttatott minket a döntőbe.
A finálé rajtja után a negyedik helyre kerültünk, de hiba jöttünk fel másodiknak, az egyik kanadai versenyző magával rántotta Kónya Zsófiát, így nem érhettünk oda az első két pozíció valamelyikére. Ugyan negyedikként értünk célba, de a videóbíró megvizsgálta a kanadai-magyar esést, és úgy döntött, hogy előbbit kizárja, így bronzéremmel zártuk az olimpia első teljes napját.
Rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Tóth Eszter valósággal berobbant a felnőtt mezőnybe, de nagyobb céljai vannak.
Népes mezőnyben értek el remek eredményeket az FTC műkorcsolyázói.
Rangos nemzetközi versenyen zártak harmadikként az FTC műkorcsolyázói, Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei.
Fiataljaink a négy aranyérem mellett két-két ezüst- és bronzéremmel gazdagodtak.
Vlaszenko Alekszandr a Volvo Open Cupon végzett az előkelő harmadik helyen.
Az FTC rövidpályás gyorskorcsolyázói a tengerentúlon és Budapesten is rangos versenyeken álltak rajthoz.
Pavlova Maria és Szviacsenko Alekszej összesítettben 187,78 pontot szerzett Kanadában.