Szombaton már érmekért zajlott a küzdelem a hollandiai Tilburgban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. Az első kiemelkedő eredményt a Ferencváros versenyzője, Mun Vun Dzsun érte el, aki 1500 méteren az ötödik helyen végzett egy végig kiélezett A-döntőben. Az 500 méteres távon Tiborcz Dániel a B-döntőben lett ötödik, így összesítésben a 10. helyen zárta az Eb-t.
A három FTC-korcsolyázót, Mun Vun Dzsunt, Nógrádi Bencét és Végi Dianát is a soraiban tudó vegyes váltónk a hollandok mögött a második helyen végzett az elődöntők első futamában is bejutott a vasárnapi döntőbe, ahol majd az olaszok, a lengyelek és a hollandok legjobbjaival kell megküzdeni az éremért.
A biztos olimpiai induló 5000 m-es magyar férfi váltó elképesztő izgalmak után végül izgalmak után bejutott a vasárnapi Eb-döntőbe. A csak ferencvárosi korissal, Granasztói Ádámmal, Tiborcz Dániellel, Mun Vun Dzsunnal és Nógrádi Bencével felálló magyar csapat a lettekkel csatázott és bár ellenfelünk versenyzője két kanyarral a vége előtt még Mun Vun Dzsun előtt járt, a Fradi versenyzője remek és szabályos előzést mutatott be. A bírók a futam után sokáig videózták az esetet, végül a letteket zárták ki, így a magyarok jutottak be a fináléba.
Az este legjobban várt fináléja a 3000 méteres női váltóverseny volt. A két FTC-short trackest, Végi Dianát (a képen jobbról az első) és Sziliczei-Német Rebekát (a képen balról a második) is a soriban tudó magyar csapat a harmadik és a negyedik helyen állt, ráadásul két esés is volt a csapatban, végül mi örülhettünk! A bírók ugyanis sárga lappal kizárták a franciákat, így a magyar váltó Európa-bajnoki bronzérmes lett!
Nógrádi Bencének és Mun Won Dzsunnak is a negyeddöntő jelentette a végállomást a téli olimpián.
Rövidpályás gyorskorcsolyázónk nem jutott tovább 1000 méteren a milanói-cortinai téli játékokon.
Férfi gyorskorcsolyában Kim Min Szok győztes párharc után 11. lett.
Rövidpályás gyorskorcsolyázóink közül Mun Von Dzsun a negyeddöntőben.
Rekordot jelentő nyolc Fradi-sportolónak szurkolhatunk a február 6-án kezdődő Milánó-Cortina-i téli olimpián.
Rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Nógrádi Bence is viszi majd a magyar zászlót a megnyitón.
Az olaszok a cél előtt csúsztak ki, ezzel a mieink dobogóra állhattak Hollandiában.
Többek között Sziliczei-Német Rebeka és Moon Wonjun is továbbjutott 1500 méteren.