2021. október 24.
Magyar ezüstéremmel zárult a pekingi Vk-forduló
A Nógrádi Bence, Krueger John-Henry, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor alkotta négyes 2. lett 5000 méteren.

Az olimpiai címvédő férfiváltó három fradista tagja (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és John-Henry Krueger) mellett vasárnap, az 5000 méteres szám fináléjában nem Tiborcz Dániel, hanem a szintén az FTC-t erősítő Nógrádi Bence kapott szerepet a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatának első, pekingi állomásán. A magyar négyes féltávig ötödik volt, majd egyetlen remek manőverrel a második helyre zárkózott fel. A magyar egység versenyben volt a végső győztes hollandokkal, ám Nógrádi az utolsó futásánál leszakadt riválisától, társai pedig már nem tudták ledolgozni a hátrányt a célig.

Ezt megelőzően egyéniben is érdekeltek voltak sportolóink. 1000 méteren  Liu Shaoang szabálytalanság miatt már a negyeddöntőben kiesett, de bátyja, a szombaton 500 méteren győztes Liu Shaolin, valamint a legrövidebb távon ezüstérmes Krueger továbbjutott, igaz, utóbbi csak a zsűri döntésének köszönhetően, mert a kínai Zsen ce-vej akadályozta őt. A két magyar később ugyanabban az elődöntőben szerepelt, de Krueger többnyire a harmadik helyen korcsolyázott, Liu Shaolin pedig hátul ragadt, késői hajrájával pedig éppen lemaradt a továbbjutást érő első két helyről.

A békésen induló kisdöntőt Krueger megnyerte, így hatodik lett, viszont Christoph Schubert teljesen értelmetlenül veszélyeztette Liu Shaolint a futam harmadik helyéért folytatott harcban - végül mindketten elestek és percekig a jégen maradtak. Már a hordágyat tolták a pályára, amikor mindketten felálltak és saját lábukon távoztak. A német gyorskorcsolyázó sárga lapos figyelmeztetést kapott, azaz nem a futamból, hanem az egész versenyszámból kizárták. Liu Shaolin 8., Liu Shaoang 18. helyen zárta a számot.

Bukása után Liu Shaolin nem is kapott szerepet a 2000 méteres vegyesváltó elődöntőjében, de nem elsősorban emiatt maradt le a fináléról a magyar négyes, ugyanis Liu Shaoang és Krueger jól versenyzett.  

A Vk-sorozat Japánban, Nagojában folytatódik. Ezt követően november 18-21. között Debrecenben, végül november 25-28. között a hollandiai Dordrechtben versenyeznek a gyorskorcsolyázók.

Kép forrása: facebook.com/MagyarOrszagosKorcsolyazoSzovetseg

Cikkajánló

Hat aranyérem a BudaSkate Kupán

Sikeresen szerepeltek fiatal korcsolyázóink.

Hét összetett érem a Tisza Kupáról

Fiatal short trackeseink remekül szerepeltek a szezon utolsó hazai versenyén.

Műkorcsolya: párosunk negyedik lett a vb-n!

Maria Pavlova és Szviacsenko Alekszei két helyet javított a vb csütörtöki napján.

Elnöki Elismerő Oklevelet kapott gyorskorcsolyázónk

Junior világbajnok gyorskorcsolyázónkat, Végi Diána Laurát díjaztuk.

Tökéletes rövid program a kanadai vb-n

A Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságon Pavlova Maria és Sviatchenko Aleksei párosa remekelt.

Tánc és ének az öltözőben a történelmi vb-arany előtt

A short trackes Végi Diána Laura is tagja volt a junior világbajnokságon aranyérmes váltónak - VIDEÓ!

Kezdődik a Műkorcsolya és Jégtánc világbajnokság

Az FTC műkorcsolyázói két szakágban is képviselik Magyarországot a montreáli vb-n.

Short track vb: versenyzőnk harmadik lett a B-döntőben

Sziliczei-Német Rebeka a pénteki remeklése után szombaton is jól versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin