A Tallinnban megrendezésre kerülő Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság ma a férfiak rövid programjával folytatódott. Az FTC 20 éves versenyzője, Vlaszenko Alekszandr egy kíválóan sikerült programmal beverekedte magát a döntőbe, így szombaton ismételten szurkolhatunk neki.
Alekszandr a Sólya Ádám által megkoreografált rövid programjában gyönyörűen mutatta be a nyitó tripla Axelt és a tripla Flip – tripla Toe Loop ugráskombinációt. A tripla Lutzban picit letette a kezét, végül összeségében 67,25 ponttal a 22. helyen végzett.
„Nagyon boldog vagyok, hogy ismételten jó rövidet futottam. Egy hét állt rendelkezésemre a Téli Egyetemi Világjátékok után, ahol a 11. helyen végeztem. Nem könnyű egy jól sikerült verseny után rögtön egy nagy világversenyen jól szerepelni. Örülök, hogy ma az ugrásaim szépen sikerültek, és legnagyobb örömömre először a legmagasabb, 4-es szintűre értékelték a bírók a lépéssoromat. Immár zsinórban a harmadik évben sikerült kvalifikálni magam a kűrversenyre” - nyilatkozta Alekszandr boldogan a verseny után.
A férfiak kűrversenyére február 1-én, szombaton kerül sor, ahol 18.23-kor szurkolhatunk Szásáért.
Mindössze 44 századponton múlott, hogy nem állhatott dobogóra az FTC párosa, Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej, akik szerdán még a harmadik helyen zárták a rövid programot. A csütörtök esti kűrben aztán az első kört mindössze kilencedikként záró, a legutóbbi Eb- viszont ezüstérmes grúz páros nagyot ment, és végül a mieinket is megelőzték. Ez azt jelenti, hogy duónk a tavalyi Európa-bajnokság és világbajnokság után idén Tallinnban is a negyedik helyet szerezték meg egy világversenyen, ráadásul ezúttal egy hajszállal csúsztak le a bronzéremről. A vágyott éremhez elegendő lett volna a novemberi Grand Prix-sorozat helsinki állomásán kapott pontjaikat hozni, ám a kidobós tripla flipből Pavlova Maria elesett, így a páros végül 125,56 pontot kapott a kűrjére.
Hozzá kell tenni, hogy Szvjatcsenko Alexej hátsérülése miatt a már említett novemberi verseny volt a páros legutóbbi verseye, így Eb-felkészülésük sem volt zökkenőmentes.
Az FTC versenyzője eddigi legjobb helyezést elérve a 21. helyen végzett.
Kezdetét vette a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság Tallinban a párosok rövid programjával.
Min Szok Kim 1000 méteres távon futott rekordot a calgaryi Világkupa-viadalon.
Rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Sziliczei-Német Rebeka a drezdai Eb-élményeiről mesélt.
Utánpótlás műkorcsolyázóink nyolc éremmel zárták a korosztályos magyar bajnokságot.
Ez 70 év óta a legjobb férfi műkorcsolya eredmény az Universiadék történetében.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságának záró napján három FTC-versenyzőnek szurkolhattunk.
Egyesületünk gyorskorcsolyázója váltóban végzett a második helyen a kontinenstornán.