Mint megírtuk, a férfi 1000 méteres egyéni versenyeken mindhárom ferencvárosi sportoló (Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang) futamgyőztesként biztosította be negyeddöntős szereplését.
Az egyéni versenyszámok után a 2000 méteres vegyes váltók negyeddöntői következtek. A magyar váltó – Kruger John-Henryvel és Liu Shaolin Sándorral a csapatban - a harmadik negyeddöntős futamban volt érdekelt, ahol az Orosz csapattal, Japánnal és az Egyesült Államokkal harcolt a továbbjutásért.
A mieink nagyot küzdöttek, többször is a harmadik helyen álltak, azonban az utolsó körre fordulva Krueger John-Henry ledolgozta a hátrányt, Liu Shaolin Sándor pedig átvette a vezetést, így futamgyőztesként jutott az elődöntőbe.
Az elődöntős futamra cserélt a szakmai stáb: Krueger John-Henry helyett ezúttal Liu Shaoang korcsolyázott a kínai, az orosz és az amerikai csapat ellen a második futamban. Nagyszerűen indítottunk, az első körtől kezdve nagyot harcoltunk, és sokáig úgy tűnt, hogy a második helyen futunk be, de az utolsó körben Liu Shaolin Sándor óriásit hajrázott, megelőzte riválisát, így 2:38.05-ös idővel az első helyen juttatott minket a döntőbe.
A fináléra a mieink nem változtattak az elődöntős összeállításon, így Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor futott az aranyérem megszerzéséért.
A rajt után a negyedik helyre kerültünk, de Liu Shaolin Sándor váltásánál sikerült feljönnünk a második helyre, azonban a kanadai versenyző elrántotta Kónya Zsófiát. A mieink ugyan a negyedik helyen értek célba, de a videóbíró végül úgy döntött, hogy kizárja Kanadát, így miénk lett a bronzérem! Ez volt az FTC történelmének első téli olimpiai érme.
Hazatértek a téli olimpia magyar sportolói, köztük negyedik helyezett műkorcsolyázóink is -VIDEÓ!
A játékok legjobb magyar eredményeit az FTC sportolói érték el.
Az FTC gyorskorcsolyázójának is befejeződtek a milánói téli olimpia küzdelmei.
Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej viszi a magyar zászlót a téli játékok záróünnepségén.
Férfi short track váltónk a negyedik helyen zárt az olimpiai B-döntőben.
Az FTC gyorskorcsolyázója vezette is a mezőnyt, végül nem lett pontszerző a milánói-cortinai téli olimpián.
Short trackesünk így nem jutott tovább 500 méteren a milanói-cortinai téli játékokon.
Az FTC korcsolyaszakosztályának vezetője értékelte Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej olimpiai 4. helyét.