Az utóbbi évek egyik legerősebb páros kűr versenyét láthattuk Bostonban, a TD Gardenben, a csaknem 20 ezer nézőt befogadó gyönyörű arénában. Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej igen megbízható versenyzők, akik legtöbbször szinte hiba nélkül korcsolyáznak, ami a magas technikai pontszámokban is megmutatkozik. A Karib-tenger kalózai filmzenére megkoreografált programjukban az egyik legszebb tripla pörgetett emelést mutatták be a verseny során, gyönyörűen sikerült a két kidobott tripla ugrás, és az emeléseket is magas nehézségű szintre értékelte a technikai panel. Azonban ezúttal az egyéni ugrásokban hibáztak, így a 8. helyen végeztek, mind a kűrben és összesítettben is.
Maria és Alekszej az első tízben végzett a világbajnokságon, ennek köszönhetően az elsők között szereztek olimpiai kvótát Magyarországnak. Ugyanakkor lehetőség nyílt, hogy az ősszel sorra kerülő olimpiai kvalifikációs versenyen Kínában egy másik magyar páros is harcba szállhat a második kvótáért.
Március 28. és 30. között Érden rendezték a korcsolyázók BudaSkate Kupáját.
Fiatal műkorcsolyázónk élete legjobb teljesítményét nyújtotta a világbajnokságon.
Elkezdődött a műkorcsolya világbajnokság Bostonban, elsőként a Ferencvárosi Torna Club párosa lépett jégre.
Pavlova Maria, Sviatchenko Aleksei és Vlasenko Aleksandr Bostonban lép jégre.
Egyesületünk versenyzői egyéniben hat, váltóban négy bajnoki címet szereztek.
Sziliczei-Német Rebeka a rövidpályás vb-n a 11. helyen végzett 1500 méteren.
A Sziliczei-Német Rebekával felálló női váltó a hatodik helyen végzett 3000 méteren a világbajnokságon.
Ismerjék meg rövidpályás gyorkorcsolyázó tehetségünket, az EYOF-éremhalmozó Z. Molnár Natasát! - VIDEÓ