Október 13. és 15. között immáron 4. alkalommal rendezte meg a Budapest Trophyt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. A háromnapos megmérettetésen 4 kontinens 29 országának több mint 150 versenyzője vett részt. A férfiak számára az ISU Challanger Series egyik állomása is volt egyben. A 24 fős mezőnyben Vlaszenko Alekszandr az idei év legjobb összpontszámát (179,28) és legjobb kűrpontszámát (121,37) érte el, ezzel pedig a 13. lett.
- Nagyon örülök, hogy sikerült jól szerepelnem hazai közönség előtt! A kűrprogramban a szezon legjobb eredményét értem el, ami azt mutatja, hogy jó úton haladok! Célom, hogy versenyről versenyre egyre jobb eredményt érjek el. Köszönöm csapattársaimnak a szurkolást, és nagyon örülök és hálás vagyok, hogy a Ferencvárosi Torna Club családjához tartozhatom! – nyilatkozta Alekszandr a verseny után.
A felnőtt páros kategóriában Pavlova Marija és Szviacsenko Alekszej a 2. helyen végzett 192,36-os pontszámmal.
Pavlova Maria és Szviacsenko Alekszej
- Nagyon örülünk a remek szezonkezdésnek. Éreztük a közönség támogatását, szurkolását a lelátóról. Nagyon elégedettek vagyunk, hiszen mind a rövid és a kűr programunk is jól sikerült – értékelte programját Dmitrij Szavin tanítványai, Marija és Alekszej a verseny után.
A junior férfiak versenyében klubunk 16 éves versenyzője, Vlaszenko Alekszej 120,21-os pontszámmal a 6. lett.
- Azt volt a célom, hogy egy tripla-tripla ugráskombinációt mutassak be, és nagyon örülök, hogy a 3 Lutz-3 Salchow ugráskombinációm szép tisztán sikerült. Magasabb szintet kaptam a forgásaimra és a lépéssorra az előző versenyekhez képest. Ahhoz azonban, hogy minden elem tökéletesen sikerüljön még keményebben kell dolgoznom, jobb kondícióra van szükségem - számolt be a kűr után Alekszej.
Vlaszenko Alekszej hatodikként zárt
Pavlova és Szviacsenko legközelebb október 27-29. között a Skate Canada Világkupán lesz érdekelt, míg Alekszandr és Alekszej Vlaszenko november 2. és november 5. között a Rigában megrendezésre kerülő Volvo Kupán száll versenybe.
Rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Tóth Eszter valósággal berobbant a felnőtt mezőnybe, de nagyobb céljai vannak.
Népes mezőnyben értek el remek eredményeket az FTC műkorcsolyázói.
Rangos nemzetközi versenyen zártak harmadikként az FTC műkorcsolyázói, Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei.
Fiataljaink a négy aranyérem mellett két-két ezüst- és bronzéremmel gazdagodtak.
Vlaszenko Alekszandr a Volvo Open Cupon végzett az előkelő harmadik helyen.
Az FTC rövidpályás gyorskorcsolyázói a tengerentúlon és Budapesten is rangos versenyeken álltak rajthoz.
Pavlova Maria és Szviacsenko Alekszej összesítettben 187,78 pontot szerzett Kanadában.