Az olimpiai bronzérmes magyar vegyesváltó Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel összeállításban a holland és a kanadai négyes mögött végzett a szombati elődöntőben, így nem jutott be a döntőbe. A három csapatot felvonultató helyosztón Bácskai mellett Major Dominik, Talabos Attila és Sziliczei-Német Rebeka kapott lehetőséget. Mivel a 2000 méteres táv során a belgák elestek, így a japánokkal küzdöttek a magyarok, akik végül az ázsiaiak mögött értek célba, így összesítésben hetedikként zártak.
A női váltó a pénteki negyeddöntő után Bácskai, Jászapáti, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német összeállításban a szombati elődöntőt is sikerrel vette remek versenyzéssel. A 3000 méteres táv első felében a magyarok a japánokkal csatáztak a harmadik helyért. Amikor fokozódott a tempó, akkor az ázsiaiak lemaradtak, majd a hollandok legjobbja, Suzanne Schulting elesett, így máris a második helyen találta magát az Eb-ezüstérmes négyes, amely innentől kényelmes korcsolyázással ért célba Kína mögött. Mindez azt jelenti, hogy a négyes A-döntőt futhat vasárnap!
A múlt héten vk-bronzérmes férfi négyes viszont nem járt szerencsével. A Nógrádi, Talabos, Tiborcz, Varnyú Alex alkotta kvartett kifejezetten izgalmas, sok előzéssel tarkított futamban végül a dél-koreai, japán és holland négyes mögött végzett, így vasárnap a kisdöntőben lesz érdekelt.
A sorozat utolsó állomása vasárnap az 500 és újabb 1000 méteres versennyel, valamint a férfi és női váltó döntőivel zárul.
Az FTC rövidpályás gyorskorcsolyázói brillíroztak az új idény első nagyobb versenyén, az országos bajnokságon.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók világbajnokságának utolsó napjával lezárult a szezon.
A női és a férfi váltó mellett Sziliczei-Német Rebeka és Talabos Attila egyéniben és jégre lépett szombaton.
Mind a váltókban, mind egyéniben izgulhattunk Fradi-sportolókért már a szöuli vb első, pénteki napján.
Három női rövidpályás gyorskorcsolyázónk is érmet nyert a nemzetközi utánpótlás-versenyen.
Olaszországot és Kínát megelőzve szerzett ezüstérmet a női váltó Hollandiában.
Rövidpályás gyorskorcsolyázóink remek első napot zártak a Világkupán.
A magyar staféta öt tagjából négy a Ferencváros versenyzője.