Szombat este a férfiak kűr programjával zárult a tallinni műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság. Az FTC versenyzője, Vlasenko Aleksandr eddigi legjobb helyezést elérve a 21. helyen végzett.
A Téli Egyetemi Világjátékokon 11. helyezést elért versenyzőnk első és legfontosabb célja volt, hogy kvalifikálja magát a döntőbe. A rövid programban a 22. helyen állt, így a kűrt az első csoport 3. versenyzőjeként mutathatta be. Igaz most nem volt tökéletes a kűr, ennek ellenére egy helyet javítva a kűrben a 20. helyen végzett.
- Elsődleges célom a döntőbe jutás volt! Tudtam, hogy ehhez egy nagyon jó rövid programot kell futnom! A kűr programban két tripla Axelt is ugrottam, és az elemeken is nehezítettünk, hogy minél több pontot tudjak elérni! Örülök, hogy a tavalyi évhez képest ebben a nagyon erős férfi mezőnyben előrébb léphettem, és pályafutásom eddigi legjobb helyezését értem el! – nyilatkozta Aleksandr a kűr után.
Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej a prágai világbajnokság szabadporgramjában is nagyszerűen futott.
Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej a prágai vb-n 4. helyen áll a rövidprogram után.
Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej olimpiai élmények mellett az FTC kis versenyzőinek is üzent - VIDEÓ!
Hazatértek a téli olimpia magyar sportolói, köztük negyedik helyezett műkorcsolyázóink is -VIDEÓ!
A játékok legjobb magyar eredményeit az FTC sportolói érték el.
Az FTC gyorskorcsolyázójának is befejeződtek a milánói téli olimpia küzdelmei.
Pavlova Maria és Szvjatcsenko Alekszej viszi a magyar zászlót a téli játékok záróünnepségén.
Férfi short track váltónk a negyedik helyen zárt az olimpiai B-döntőben.