Liu Shaolin Sándor 1995. november 20-án született Budapesten. Apai ágon kínai származású gyorskorcsolyázó, de minden sikerét magyar színekben érte el.

 

A sportok közül először az úszással próbálkozott, aztán a jégkoronggal és a jégtánccal, ám végül a gyorskorcsolyánál kötött ki öccsével, Liu Shaoanggal. Versenyszerűen 2005 óta űzi a sportágat, korábban a TRGSE, az SPSC, valamint az MTK verszenyzője volt, mielőtt az FTC sportolója lett.

 

2011-ben már elindult országos bajnokságon, amelyen váltóban egy ezüstöt, egyéniben két bronzot szerzett. Egy évvel később azonban 1000 és 1500 méteren sem volt gyorsabb nála, a két aranyérme mellé pedig még két ezüstöt is begyűjtött.

 

2013-ban már nemzetközi színtéren is megmérette magát, Eb- és junior vb-bronzot szerzett, utóbbin egy évvel később már aranyat akasztottak a nyakába. Az első felnőtt aranyérmét 2016-ban a szöuli vb-n szerezte 500 méteren, a következő három évben négyszer is a dobogó legfelső fokára állhatott Eb-n, 2018. február 22-én az 5000 méteres váltó tagjaként pedig megszerezte Magyarország történelmének első téli olimpiai bajnoki címét!

 

2019-ben újabb sikerek részese volt, a Burján Csabával, Cole Kruegerrel és Varnyú Alexszel alkotott négyese Magyarország történelme során először Világkupa-győztes lett összetettben.

 

 

Olimpiai érmei: 1. (5000 m-es váltó, 2018)
Világbajnoki érmei: 2. (500 m és váltó, 2015), 1. (500 m, 2016), 3. (összetett, 2016), 3. (váltó, 2017), 2. (összetett, 2018)
Európa-bajnoki érmei: 3. (5000 m-es váltó, 2013), 2. (5000 m-es váltó, 2015), 2. (1000 m, 1500 m, 3000 m, összetett és 5000 m-es váltó), 1. (1000 m, 2017), 2. (3000 m, összetett, 2017), 3. (váltó, 2018), 1. (1500 m, összetett, 5000 m-es váltó, 2019), 2. (500 m, 2019)
Világkupa érmei: 1. (5000 m-es váltó, 2015), 2. (5000 m-es váltó, 2015), 1. (összetett, 2019)
Junior vb-érmei: 3. (1000 m, 2013), 1. (500 m, 2014), 2. (500 m, 1500 m szuperdöntő, 2015), 3. (összetett, 2015)
Az év férfi sportolója: 2018
Az év csapatának a tagja (egyéni sportágak csapatversenye): 2018

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most