
Az 1899. május 3-án megalapított Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-csapata ugyan már 1900 márciusában lejátszotta első mérkőzését, a labdarúgó-szakosztály azonban hivatalosan 1900. december 3-án alakult meg.
A jeles dátum óta eltelt 115 évben a Fradi Magyarország legnépszerűbb és legsikeresebb klubjává vált. 28 bajnoki címünk, 21 Magyar Kupa-sikerünk és 5 Szuperkupa-diadalunk egyaránt rekord, emellett nemzetközi színtéren is olyan trófeákkal rendelkezünk, amellyel egy másik magyar csapat sem büszkélkedhet.
Az 1900. december 3-i megalakulást követően a Ferencváros az első, 1901-es magyar bajnokság résztvevői között lehetett. Az akkor induló öt egyesület közül hosszú távon csak a Fradi maradt meghatározó szereplője a magyar futballnak több mint egy évszázadon át.
Első bajnoki címünket 1903-ban szereztük. Ezt azóta 27 siker követte, köztük az 1931/32-es szezonban egyedülálló módon, 100%-os teljesítménnyel megszerzett trófea.
1911-ben az Üllői útra költözött a labdarúgó-csapat – több mint 100 éve játsszuk pár rövidebb megszakítással hazai meccseinket ott, ahol ma már modern stadionunk, a Groupama Aréna áll.
1913-ban a Fradi megszerezte első Magyar Kupa-címét is. Ezt azóta 20 siker követte, s a patinás sorozatnak jelenleg is az FTC a címvédője.
1927-ben a Ferencváros nyerte az első professzionális magyar bajnokságot, míg egy évvel később a két világháború közti időszakban rendkívül rangos Közép-európai Kupát is elhódította a csapat. Utóbbi sorozatot 1937-ben ismét megnyertük.
A hazai és nemzetközi sikereknek köszönhetően a magyar válogatottban is fontos szerepet töltöttek be a Fradi-játékosok. Az 1938-as világbajnoki döntőben három FTC-játékos lépett pályára, gólrekorderünk, Sárosi György pedig természetesen a fináléban is a kapuba talált.
Az 1950-es években rendkívül nehéz időszakot vészelt át a csapat. Klubunk átmenetileg nevét és színeit is elvesztette, s csak az 1956-os forradalmat követően kapta vissza.
A Fradi azonban túl erős volt ahhoz, hogy néhány ilyen év megtörje. 1965-ben az Európa Liga elődjének számító Vásárvárosok Kupáját nyertük meg, hazánk egyetlen nemzetközi kupasikerét aratva. 1968-ban ismét a sorozat döntőjébe jutottunk, majd 1975-ben a Kupagyőztesek Európa-kupájának fináléjában léphettünk pályára.
A Fradi adta a magyar futball egyetlen Aranylabdását: Albert Flórián, a Császár 1967-ben lett Európa legjobb labdarúgója.
1995-ben első magyar csapatként jutottunk a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol máig egyedüli hazai együttesként szereztünk pontokat és arattunk győzelmet. 2004-ben az UEFA-kupa csoportkörében szerepelhettünk.
A 115 éves legenda pedig tovább íródik. Játékosaink pedig nagy szerepet játszottak abban, hogy a magyar válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra, csapatunk a legjobb úton halad a 29. bajnoki cím felé.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.
A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!