2025. december 3.
125 éves az FTC labdarúgó szakosztálya
A magyar labdarúgás legsikeresebb futballszakosztálya december 3-án ünnepli alapítása 125. évfordulóját.

A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, és arra sem kellett sokat várni, hogy az egyesületben elinduljon a labdarúgás. A futballszakosztály 1900. december 3-a óta, azaz éppen ma 125 éve működik.

A többi már történelem, labdarúgóink az elmúlt 125 évben sikert sikerre halmoztak, és Magyarország legeredményesebb csapatává tették az FTC-t.

A mieink rekordszámú, 36 bajnoki címet, és 24 Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhettek ez idő alatt. 1965-ben megnyertük a mai UEFA Európa Liga elődjét, a Vásárvárosok Kupáját, amellyel máig az egyetlen magyar egyesület vagyunk, amelyik egy nagy nemzetközi kupát el tudott hódítani, emellett két Ligakupa- és 6 Szuperkupa-elsőséget szereztünk. A Fradi szintén egyedüli magyar egyesületként adott a futballvilágnak Aranylabdás játékost, Albert Flórián személyében.

A sikereket, legendás történeteket végeláthatatlanul lehetne sorolni. A kiváló eredmények az FTC jelenében sem maradnak el. Együttesünk a mostani szezonban zsinórban hetedik alkalommal szerepel egy nemzetközi kupasorozat főtábláján, az UEFA Európa Ligában. Korábban, egyedüli magyar csapatként kétszer játszottunk az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörében.

2025-ben az FTC tovább írta a történelmet, hiszen begyűjtötte sorozatban hetedik, összességében pedig 36. bajnoki elsőségét. Ősszel, a tavalyi idényhez hasonlóan ismét kvalifikáltuk magunkat az UEFA Európa Liga ligaszakaszába, ahol öt fordulót követően veretlenül, három győzelmet és két döntetlent begyűjtve a hatodik helyen állunk.

December 3-án, szerda délelőtt, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban klubunk elöljárói megkoszorúzták dr. Borbás Gáspár, férfi labdarúgócsapatunk egykori játékosának szobrát. Néhai futballistánk tagja volt a Ferencvárosi Torna Club legelső csapatának abban a labdarúgó szakosztályban, amely napra pontosan 125 évvel ezelőtt, 1900. december 3-án alakult meg. 1901-ben ő szerezte a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapatának első gólját.

Korábbi labdarúgóink, VVK-győztes, KEK-döntős legendáink mellett felnőtt- és utánpótláscsapataink tagjai is részt vettek az FTC-MVM Népligeti Sportközpontjában tartott ünnepségen.

1952 óta vagyok a Fradi család tagja, vagyis már több mint hét évtizede. Fantasztikus csapatokat láttam, kiváló csapatokban játszottam és a mai napig kint vagyok minden találkozón. Nem túlzás, alapítóink büszkék lehetnek arra, amit elértünk! Isten éltesse a ferencvárosi labdarúgást – mondta VVK-győztes labdarúgónk, Rákosi Gyula.

Nemcsak a Borbás-szobrot, hanem a Soroksári úti Fradi-emlékművet is megkoszorúztuk.

Isten éltesse az FTC 125 éves labdarúgó szakosztályát!

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin