2025. augusztus 9.
30 éve, hogy legyőztük BL-selejtezőn az Anderlechtet
A főszereplőkkel emlékezünk vissza a belga óriás szenzációs idegenbeli legyőzésére, amely BL-csoportkört ért.

30 év. 360 hónap. 10958 nap. Ennyi idő telt el 1995. augusztus 9. óta, amikor a Ferencváros felhívta magára az európai labdarúgás figyelmét. Az 1994/95-ös idény magyar bajnokaként kiharcoltuk a jogot, hogy fellépjünk az európai klubfutball legnagyobb színpadán, a Bajnokok Ligájában. Ahhoz azonban, hogy a legjobbak között szerepeljünk, még egy hatalmas ugrást meg kellett tenni: túl kellett jutni a selejtezőben a belga óriáson, az Anderlechten. Sőt, már maga a bajnoki cím megszerzése is kalandosra sikerült…

Az FTC a DVSC együttesét fogadta az Üllői úton 1995-ben, a bajnokság 28. fordulójában, ahol egy döntetlen is elég volt ahhoz, hogy a Fradi 25. alkalommal is aranyérmes legyen a honi pontvadászatban. A mieink végül hátrányból felállva szerezték meg a mindent eldöntő egy pontot.

- Mindig jó érzés bajnokságot nyerni, de ha így alakul, ahogy akkor, az még élvezetesebbé teszi az egészet – kezdte Telek András. – A 90’-es évek magyar labdarúgása javarészt a Fradiról szólt, hiszen jöttek a bajnoki címek, a kupagyőzelmek. Mindennek az volt alapja, hogy egy nagyon jó társaság alakult ki az öltözőben. Mondhatjuk, hogy talán annak a korszaknak a legkiemelkedőbb magyar labdarúgói alkották a keretet.

Íme, a Debrecen elleni 3-3-as döntetlen, amellyel bebiztosítottuk 25. bajnoki elsőségünket.

A Debrecen elleni pontszerzés azt jelentette, hogy behozhatatlan előnyre tettünk szert, így 25. alkalommal lettünk magyar bajnokok. Ezzel a csodálatos eredménnyel pedig az is együtt járt, hogy pályára léphettünk a Bajnokok Ligája selejtezőjében, amelyben akkor elég volt egy párharcot játszani ahhoz, hogy ott legyünk a legjobbak között. A sorsoláson a belga Anderlechtet kaptuk ellenfélül. A kiemelkedő eredményeket felmutató belgák játékosai, valamint az ottani sajtó is úgy vélekedett, hogy a Fradinak esélye sincs.

- Az első perctől érezhető volt - ha lehet így fogalmazni -, hogy lenéznek minket. Nekem is, és talán mindenki nevében mondhatom, hogy ez pluszmotivációt jelentett. Meg akartuk mutatni, hogy mi is létezünk, hogy mi is tudunk valamit – kezdte korábbi kapusunk, Hajdu Attila. – Ez volt az első nemzetközi meccsem a Fradi felnőtt csapatával. Ennek megfelelően természetesen nagyon vártam a párharcot.

- Papíron ők voltak az erősebbek, ez nem kérdés, de a papírforma azért szép, mert rá lehet cáfolni, mi pedig megtettük. Azt hiszem, maximálisan borítottuk az előzetes várakozásokat. A Fradi a legnagyobb múlttal rendelkező magyar klubcsapat, mégis úgy álltak hozzánk, ahogy. Akkoriban összejött nálunk egy olyan fiatal generáció, amely újjáélesztette azt, amit a ’80-as évek sikertelensége feledtetett, mögénk álltak a szurkolók is – mondta Vincze Ottó.

- Nyugodtan kijelenthetjük, hogy maximálisan felkészültünk az Anderlechtből, de ez a normális, akárcsak most, mindig elemeztük az ellenfelet. Akkoriban még nem volt annyi felület, nem voltak különféle oldalak, ahol minden egyes statisztikát meg lehet találni, mérkőzéseket lehet visszanézni akár másodpercről másodpercre – kezdte Lisztes Krisztián. - Voltak a szakmai stábban néhányan, akik kimentek, megnézték őket, miképp játszanak, hogyan játszanak, milyen felállásban lépnek pályára, kinek mi az erőssége, mik a gyenge pontok, hol és mivel lehet megfogni őket. Úgy készültünk, hogy még azt is tudtuk, melyik térfelet szeretik választani a kezdésnél. Hogy ez volt-e a siker titka? Nagyban hozzájárult, abban biztos vagyok. Úgy voltunk vele, hogy odamegyünk, megpróbáljuk, és megcsináltuk – emlékezett vissza klublegendánk.

Lisztes Krisztián azt is elmondta, ő egyáltalán nem foglalkozott a kinti körülményekkel, sem a hotellel, sem a belga drukkerekkel. Hozzátette, csak és kizárólag a meccs járt a fejében, de ezzel nem volt egyedül, mindenki meccslázban égett, egytől egyig nagyon várták, hogy megmutassák magukat.

- Úgy mentünk ki, hogy nem volt veszítenivalónk – emlékezett vissza a mérkőzésre Telek András. – Nem volt bennünk görcs, miért is lett volna? Mindenki azt írta, hogy mi vagyunk az esélytelenebbek, az Anderlecht pedig továbbjut. Azzal a tudattal mentünk fel a pályára, hogy mindenki a legjobbját fogja nyújtani, és mindent belead. Nem hagytunk nekik túl sok teret, az első félidőben már érezni lehetett rajtuk a türelmetlenséget, hogy nem tudnak gólt szerezni. Tudtuk, hogy a második félidőben jobban ránk fognak jönni, nyomni fognak. Igaz, hogy nehezebben teltek a percek – legalábbis én így éreztem –, de nem volt meg bennük az az átütő erő, ami a gólokhoz kellett volna. Talán a türelmetlenségük vezetett ahhoz a labdaszerzéshez, ahhoz a Lisztes-passzhoz, és ahhoz a Kuntics-gólhoz. A taktikánk része volt, hogy zártan védekezünk, és gyors átmenetekkel próbálunk veszélyeztetni. Ez volt az egyik erősségünk.

- Nem sok dolog történt az első félidőben, nem volt sok helyzetük, ami volt, az is fölé-mellé ment, és így ment le az első 45 perc. A második félidőben sem volt nagyobb nyomás a kapunkon. Ezen a meccsen nem éreztem azt, hogy fölénk nőttek volna. A második félidőben egy jó labdaszerzés után Krisztián ugratta ki Zorant, aki higgadtan gurított a kapuba. Innentől már érezhető volt Krisztián klasszisa, itt kezdett formálódni, de már itt látszott, hogy mekkora tehetség van benne, amit aztán a karrierje későbbi szakaszában be is igazolódott. Ami Zorant illeti, ő pedig már akkor valódi klasszis volt. Elképesztő higgadtsággal tudott a legkiélezettebb helyzetben is gondolkodni, hideg fejjel hozta meg ezeket a döntéseket – mondta Hajdu Attila.

- Az első félidőben talán egy veszélyesebb helyzetük volt, azt megúsztuk. Tudtuk, hogy fokozódni fog a nyomás, de a labdaszerzésekkel próbáltunk nekik kellemetlen perceket okozni, sikerült. Nagyszerű mélységi passzt adtam, Zoran pedig elképesztő higgadtsággal gurított a kapuba. Minél jobb eredményt akartunk elérni, az 1-0-s győzelem bár számszerűsítve nem nagy, de elképesztő teljesítmény volt. Ami utána történt, az pedig már maga a történelem. Összességében azt kell mondanom, mi sokkal jobban felkészültünk belőlük, mint ők belőlünk – idézte vissza az 1995-ös emlékeit Lisztes Krisztián.

De vajon hogyan emlékszik vissza a mérkőzésre maga a gólszerző, Zoran Kuntics?

- Láttam, hogy a Lisztes Krisztián megkapta a labdát, és láttam, hogy lesz lehetőség egy hosszú indításra, akkor elkezdtem sprintelni az üres területre. Krisztián ezt észrevette, és gyönyörű labdát adott nekem. Pár másodperc múlva már a kapussal szemben voltam, és ott csináltam egy trükköt, ha szabad így mondanom. Fölnéztem a kapu bal sarkához, ő ezt észrevette, és próbált úgy helyezkedni, ahogy olvasta, hogy mit akarok csinálni. De nekem nem az volt a szándékom, hanem inkább a jobb lába mellé erősen passzoltam a labdát. Azt, amit éreztünk a félidőben, az tulajdonképpen teljesült, hála a jó Istennek, és ezzel az egy góllal mi nyertük meg ezt a meccset. Először a pályán volt az ünneplés, természetesen az öltözőben folytattuk, és estefelé elmentünk egy közös vacsorára, és utána szintén közösen elmentünk egy szórakozóhelyre. Ott táncoltunk, rengeteg szurkoló is ott volt. Ezt az éjszakát soha nem fogom elfelejteni. Azért is érdemes focizni, hogy ilyen pillanatokat átéljünk – mondta Zoran Kuntics.

Korábbi kiválóságaink azt is elmondták, szerintük mi volt a Bajnokok Ligájába jutott csapat legnagyobb erőssége.

- Nem lehet, vagyis én nem tudok egyetlen dolgot kiemelni, talán a fontossági sorrendet tudom elmondani. Az első és legfontosabb az volt, hogy a csapat gerincét olyan játékosok alkották, akik együtt nőttek fel a Népligetben, ismertük egymást. Persze megvoltak a korosztályos különbségek, de ismertük, és ha lehet ilyet mondani, szerettük egymást. Olyan kohéziót alkottunk, amely a mai nemzetközi labdarúgást figyelve már nagyon-nagyon ritka. Ez volt a legfontosabb. Amit még mindenképp érdemes kiemelni ezzel kapcsolatban, az az volt, hogy miképp kezeltük az akkori „nyugati sajtó” lekezelő stílusát. Egyfajta dacot képzett ez bennünk, és ebből mentünk neki minden ellenfélnek, aki szembe jött velünk. Bátran, dacból játszottunk sok esetben. Volt, hogy nagyon elvertek minket, mint például a Real Madrid és az Ajax, de ennek volt köszönhető a Grasshoppers megverése, vagy a Real Madrid elleni hazai pontszerzés. Mindegy, hogy ki volt az ellenfél, büszkén, bátran játszottunk, és ebből soha nem adtunk lejjebb – idézte vissza emlékeit Hajdu Attila.

- Nagyon jó érzés visszatekinteni arra az időre, azokra az emlékekre. Sok helyről hallani, hogy nem mindig van meg a kémia a játékosok között, nos, nálunk ez nem így volt. Egy láthatatlan kötelék alakult ki köztünk, és az egyéni képességek mellett ez volt a legnagyobb erősségünk. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy ilyen csapat részesei lehettünk. Nyilas Elek a mai napig bármikor szívesen lát magánál, ha épp arra járok, de amikor Győrben találkozok Vincze Ottóval, és leülünk beszélgetni, az olyan, mintha csak tegnap találkoztunk volna edzésen – zárta gondolatait Telek András.

- Ennek a csapatnak a legnagyobb erőssége a kohézió volt. Nagyszerű kapcsolat alakult ki a fiatalok és az idősebbek között. Mindegy volt, hogy ki igazolt éppen ide, nem számított, hogy most kerültél fel az első csapathoz, nem számított, hogy légiós vagy. Nagybetűs csapat voltunk. Ez volt a lényege és a kulcsa az egésznek – mondta Vincze Ottó.

A FradiMédia 2020-ban, az első Bajnokok Ligája-főtáblás szereplés kiharcolásának 25. évfordulója alkalmából készített egy filmet, „A szenvedélyek csapata” címmel, amelyben a főszereplőkkel elevenítette fel a magyar klubfutball történelmi eredményét.

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin