2019. október 12.
3-1-re győztünk a Paks elleni edzőmeccsen
Zubkov kétszer is eredményes volt a Paks elleni felkészülési mérkőzésen.

Bajnoki címvédő és UEL-csoportkörös labdarúgócsapatunk a válogatott-szünet alatt sem pihent, és szombat délben a Paks csapatát fogadta zártkapus, háromszor harmincperces edzőmérkőzésen az FTC-MVM Sportközpontban.

A 2. percben rögtön Zubkov adott középre laposan, de Isael nem tudott helyzetbe kerülni. Nem sokkal később Zubkov lőtt a tizenhatos sarkáról, de a kapus fölé tornázta a labdát. A 11. percben Skvarka távoli lövése pattant ki Ráczról, ezután Tokmac messziről próbálkozott, a labda pedig a kapufáról pattant a hálóba, ezzel vezetést szereztünk! A 17. percben Remili került szembe Gróffal, de kapusunk védett. A 30. percben Heister távoli lövése kerülte el a kaput. Ezt követően Boli gurított középre Zubkovnak, aki megduplázta az előnyünket.

A 31. percben Zubkov lövését fogta Rácz. Ezt követően Isael lőhetett szabadrúgást, de nem talált kaput. A 63. percben Zubkov hozta el a labdát, majd 25 méterről, ballal kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel háromgólosra növelve előnyünket! Négy perccel később a Grófot váltó Szécsi is bemutatott egy védést. A 72. percben Szabó révén szépítettek a vendégek. Bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt Heister fejelt középre Priskinhez, de mellé ment a lövés. A 83. percben Sihnevich pörgetett tovább Priskin felé, játékosunk a keresztlécet találta el.

Több lehetőség már nem akadt, így 3-1-re győztük le a Paksot zártkapus edzőmérkőzésen.

Felkészülési mérkőzés
FTC-Paks 3-1
FTC: Gróf – Szerető, Haratin, Frimpong, Heister – Ihnatenko – Zubkov, Isael, Skvarka, Tokmac – Boli
Cserék: Szécsi, Wilmots, Sihnevich, Priskin, Szücs
Paks: Rácz – Osváth, Poór, Fejes, Szabó J. – Papp, Balogh, Windecker, Fejős – Könyves, Remili
Gól: Tokmac (12.), Zubkov (30., 63.), illetve Szabó (72.)

Cikkajánló

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin