A Ferencváros bajnoki címét jelentő szezonokat tekintve egészen 2004-ig kell visszamennünk, amikor az utolsó forduló döntött arról, hogy kié lesz az aranyérem. Több, mint 21 évvel ezelőtt az akkori bajnokság felsőházának utolsó fordulójában a Fradi hazai pályán legyőzte a Debrecent, és mivel az Újpest csak döntetlent játszott az MTK-val, így az FTC megszerezte története 28. bajnoki címét.
Ez a helyzet állt most elő az OTP Bank Liga 2024/25-ös idényének 33. fordulója előtt is. A Fradi mellett viszont ezúttal a Puskás Akadémia pályázott az aranyra.
Míg a mieink a tavasszal még veretlen ETO FC Győr vendégei voltak, a felcsútiak a DVTK-t fogadták szombat este 20.00-tól. A képlet egyszerű volt: amennyiben az FTC legalább egy pontot szerez Győrben, megszerzi sorozatban hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki elsőségét.
A kezdőcsapatunkba visszatért kisebb sérülése után Naby Keita és Habib Maiga, illetve a Fehérvár ellen 3-0-ra megnyert hazai bajnokihoz képest Cristian Ramírez is bekerült a kezdőtizenegybe.
Ferencvárosi szempontból már a mérkőzés első másodpercében ünnepelhettünk, ugyanis csapatkapitányunk, Dibusz Dénes ezen a mérkőzésen játszotta 400. NB I-es találkozóját.
1. félidő
Az első percekben többnyire a mezőnyben járt a labda, majd a 9. percben Bumba 24 méterről jobbal lőtt, Dibusz pedig vetődve nagyot védett. A szögletből még Bánáti próbálkozhatott, de eltörte a labdát, amely így mellé ment.
A győriek részéről mindkét szélső hátvéd egy percen belül próbálkozott. A 19. percben előbb Bíró a jobb oldalról lőtt jócskán fölé, majd a bal oldali védő, Stefulj lapos lövését védte vetődve magabiztosan Dibusz.
Közben a Puskás Akadémia megszerezte a vezetést, de a Fradi még így is bajnoknak mondhatta magát.

Bár egy-két jó megindulásunk volt Tóth és Joseph részéről, a Fradi igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni az első fél órában, míg az ETO egyre többször veszélyeztetett a széleken.
A 35. percben Keita zseinális lapos passzal találta meg a kiugró Pesicset, akinek lövésébe beleértek a védők, de Petrásnak így is vetődnie kellett, mert a labda a jobb alsó sarok felé tartott. A szöglet után az elmúlt hetekben eredményesen futballozó, így a magyar válogatottba is meghívót kapó Szalai fejelt alig mellé.
Joseph a 42. percben csak centikre volt a góltól. Francia támadónk éles szögből, ballal alig lőtt a bal alsó sarok mellé. Joseph belelendült, egy perccel később megint lőtt, ezúttal középről, de Petras védett. Számunkra kedvező fordulatot vett a felcsúti összecsapás. Az emberhátrányban játszó DVTK kiegyenlített.
Alig kezdődött el az első félidő hosszabbítása, Győrben is gól született, és ezt a Fradi szerezte! Tóth futott el remekül a jobb oldalon, középre adott, ahol Szalai érkezett, és jobbal a kapuba vágta a labdát, igaz, még Petras beleért. 0-1! Ez volt védőnk negyedik gólja a tavasszal.
A gól után már csak a középkezdésre volt idő, így egy félidő után a Ferencváros 1-0-ra vezetett és a bajnoki cím kapujában állt.

2. félidő
A második játékrész a csereként beállt Ouro lövésével indult, amelyet Dibusz magabiztosan védett. A bajnoki címünkhöz pedig a diósgyőriek segítettek be ismét, miután megszerezték a vezetést Felcsúton. Ahogy az FTC is duplázott! Az 54. percben Keita kapott egy remek visszagurítást a tizenhatoson belül, öt méterről lőtt, Petras nagyot védett, de a kipattanó labdát Joseph közelről bevágta. 0-2!
Francia támadónk két perccel később újabb gólt szerezhetett volna, de emelését a győriek kapusa védte.

A második gól megnyugtatta a Fradit, a győrieket pedig megfogta. Egészen a 72. percig nem történt említésre méltó esemény, akkor viszont Ouro 22 méteres lövését védte nagy bravúrral Dibusz.
A 81. percben egy hazai szöglet után Krpic szépített (1-2!), de mivel Felcsúton a DVTK már 3-2-re vezetett (végül 4-3-ra nyert), még mindig bőven a Fradi kezében volt a bajnoki cím. Robbie Keane cserékkel igyekezett frissíteni csapatán.
Újabb nagy helyzet már nem alakult ki a hajrában, így a Ferencváros 2-1-re nyert Győrben és sikerével sorozatban hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét nyerte!
FÉRFI LABDARÚGÁS
OTP BANK LIGA, 33. FORDULÓ
2025. 05. 24., 20.00, ETO Park, Győr, 8000 néző.
Vezette: Berke Balázs.
ETO FC Győr–FTC 1–2 (0–1)
Győr: Petras – Bíró (Marku, 65.), Heitor, Krpic, Stefulj – Anton (Herczeg), Vitális – Bánáti (Ouro, 46.), Bumba (Bitri, 89.), Gavrics (Njie, 65.) – Benbouali.
Vezetőedző: Borbély Balázs.
FTC: Dibusz – Gartenmann, Cissé, Szalai – Makreckis, Keita (Abu Fani, 72.), Maiga (Zachariassen, 84.), Tóth A., Ramírez – Pesics (Varga B., 65.), Joseph (Kehinde, 84.).
Vezetőedző: Robbie Keane.
Gólszerző: Krpic (81.), ill. Szalai (45+1.), Joseph (54.)
Sárga lap: Krpic (31.), Vitális (59.), Njie (88.), ill. Tóth A. (87.)
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!