2024. június 27.
4-4 a Sepsi ellen, az utolsó pillanatban egyenlítettünk
A sorcsere után a második játékrészben végül négy gólt szereztünk.

Első nyári edzőtábora második felkészülési mérkőzését játszotta 35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az ausztriai edzőtáborban a romániai Sepsi OSK ellen, miután korábban 1-0-ra nyert a szlovén Nafta Lendava ellen. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck által irányított Sepsiszentgyörgy elleni edzőmeccs különlegessége volt, hogy kétszer hatvanperces félidőket játszottak a csapatok. Már a Sepsi együttesét erősíti korábbi középpályásunk, Sigér Dávid, aki azonban sérülés miatt nem léphetett pályára a találkozón.



I. félidő

A hatodik percben jött az első komolyabb lehetőség, Abu Fani kiugratása után Pesics lövését védte a kapus. A szöglet után Raul Gustavo továbbított a másik belső védőnek, Cissének, de nem sikerült megszerezni a vezetést. A 17. percben Matei távoli lövése a bal kapufáról bepattant, ezzel vezetést szerzett a Sepsi (0-1). Ezután Abu Fani beívelt szabadrúgása után Owusu fejelt fölé. Később Szevikjan tüzelt távolról, fogta Niczuly. A 28. percben Pászka remekül változtatott irányt, kitette a szélre a labdát Owusunak, de a gólvonalról tisztázott a védelem a lövést követően, majd Abu Fani szabadrúgása után Pesics fejelt fölé. Egyet változtattunk az ivószünetet követően a 36. percben, Civic lejött, és Varga Zétény lépett pályára, ezzel az addig a középpályán játszó Pászka hátrébb lépett. A 39. percben Matei készített le Kallakunak, aki erős lövésével megduplázta a Sepsi előnyét (0-2). Varga Zétény rögtön próbált válaszolni, veszélyes lövése a lécről pattant lefelé, de nem ment át a labda a gólvonalon. A 48. percben Varga Kevin beadása után Coman fejelt a kapunkba (0-3). Owusu lőtt hirtelen nem sokkal később, nem volt pontos, majd Makreckis villanása után Gojak sem talált kaput. Az 58. percben Varga Zétény ívelt át Owusunak, de nem volt jó a fejes. A 60 perces első félidő végén Matei hatalmas góljával már néggyel vezetett a Sepsi (0-4). Gojak átadása után még Owusu veszélyeztetett, de védett Niczuly.

II. félidő

A második 60 percre érkezett a sorcserénk. A Radnóti - Kaján, Aaneba, Knoester, Ramírez - Loncar, Pappoe - Bassey, Gruber, Kehinde - Kodro összeállításu csapat folytatta a játékot. Egy szöglet után Aaneba lőtt jócskán fölé. Oroian egy szabadrúgás után a kapufát találta el. A 71. percben Kehinde ment el a szélen, a bepasszolt labdára Loncar érkezett, és laposan a jobb alsóba lőtt, ezzel szépítettünk (1-4). A sorcserét követően nagyobb lendülettel játszottunk, többet birtokoltuk a labdát, a Sepsi kontrákkal próbálkozott a 60 perces második játékrész első felében. A 89. percben Bassey indította Loncart, aki rávezethette a labdát a kapusra, de Gyenge védeni tudott a lövés után, majd az ismétlés nem sikerült, ezt követően Pappoe lövését blokkolták. A 96. percben Pappoétól kapott labdát Bassey, aki kicselezte a kapust, majd a kapuba gurított (2-4)! Egy jó passz után Kodro ballal tüzelt, nem sokkal ment fölé! Gruber kapott ezután indítást, de a kapus megszerezte a labdát. A 100. percben Kehinde csapott le a labdára, majd a kapuba emelt, ezzel folytattuk a zárkózást (3-4)! Nem sokon múlt kicsit később az egyenlítés, Pappoe lővésébe beleértek, így ment nem sokkal mellé. A 115. percben Knoester a kapuba fejelt, de már lesen volt. Egy perccel később Ramírez beadása után Kodro fejelt, de a Sepsi kapusa, Gyenge védett. Azt ezt követő szöglet után Pappoe fejelt, a hálóőr újabb bravúrt mutatott be. Ramírez szabadrúgást lőhetett három perccel a vége előtt, de ezt is fogta a kapus. Nem volt azonban ezzel vége, hiszen az utolsó percben Kehinde egyenlíteni tudott, így négygólos hátrányból álltunk fel, és 4-4 lett a mérkőzés!

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés (2x60 perc)
FTC-Sepsi 4-4 (0-4)
FTC: Első félidő: Szécsi - Makreckis, Cissé, Raul Gustavo, Civic (Varga Z., 36.) - Abu Fani, Gojak - Owusu, Szevikjan, Pászka - Pesics
Második félidő: Radnóti - Kaján, Aaneba, Knoester, Ramírez - Loncar, Pappoe - Bassey, Gruber, Kehinde - Kodro.
Sepsi: Niczuly -  Otelita, Ciobotariu, Ninaj, Stefan - Varga, Alimi, Matei, Kallaku - Coman, Breij
Sárga lap: Raul Gustavo (60.)
Gólok: Loncar (71.), Bassey (96.), Kehinde (100., 121.), illetve Matei (17., 64.), Kallaku (39.), Coman (48.)

Cikkajánló

Ők alkotják a keretünket La Mangában

Robbie Keane 32 fős kerettel, benne új argentin védőnkkel, Mariano Gómezzel dolgozhat Spanyolországban.

Elindultunk a téli edzőtáborba

Férfi labdarúgócsapatunk január 8-16. között a spanyolországi La Mangában készül a tavaszi idényre.

Argentin középső védővel erősítettünk

Mariano Gómez a svájci élvonalbeli Zürichtől érkezik a Ferencvároshoz.

Robbie Keane: " Ezt most nagyon meg kell nyomnunk!"

Vezetőedzőnk energiával telve érkezett vissza a Népligetbe és persze tervekkel - VIDEÓ!

Ekkor kezdődik a Győr, a Paks és az Újpest elleni meccs

Az MLSZ ismertette a következő három bajnoki forduló pontos menetrendjét.

Távozik Varga Barnabás

A támadó 113 tétmérkőzésen 70 gólt szerzett az FTC színeiben.

Fradi Shop: így változik a január 9-i nyitvatartás

Üzletünk technikai okokból csak délben nyit ki pénteken.

2026: Kezdődjön az új év!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin