2020. június 23.
55 éve értük el a magyar futball legnagyobb sikerét
1965. június 23-án hódítottuk el az Európa-liga elődjének számító VVK-trófeát!

55. évfordulójához érkezett a Ferencváros, és a magyar futball történelmének legnagyobb sikere: a Fradi 1965. június 23-án a Juventus ellen hódította el a Vásárvárosok Kupáját. Idézzük vissza ezt a nagyszerű eredményt!

Az 1950-es évek előtt nem volt az európai klubfutballnak egyetemes, az európai szövetség összes tagországát felölelő sorozata. Mivel azonban a második világháború előtt a közép-európai országok futballja a világ élvonalához tartozott (az 1934-es és 1938-as világbajnoki döntők résztvevői mind ebből a régióból kerültek ki), az 1930-as években fénykorát élő Közép-európai Kupa bátran tekinthető a nagy európai kupasorozatok elődjének – különösen nagy dicsőség tehát, hogy az FTC kétszer is el tudta hódítani a KK-t.

Az 1950-es években azonban megváltozott az európai labdarúgás rendszere. 1955-ben útjára indult a Bajnokcsapatok Európa-kupája, vagyis a BEK, az UEFA pedig azóta minden évben megszakítás nélkül megrendezi a legjobb európai klubcsapatok tornáját, 1992 óta UEFA Bajnokok Ligája néven. A hőskorban azonban még nem volt akkora mezőny a BEK-ben, mint manapság a BL-ben, valóban csak az egyes országok bajnokai nyerték el az indulás jogát a végig egyenes kieséses rendszerben zajló csúcskupában. A többieknek ott volt az 1960-ban útjára induló Kupagyőztesek Európa-kupája, amely 1999-es utolsó kiírása után beleolvadt az így harmadikból második számú európai kupasorozattá előlépő UEFA-kupába, ami 2009 óta UEFA Európa-liga néven működik. Ha pedig még egy lépcsőfokot visszamegyünk a sorozat evolúciójában, azt láthatjuk, hogy az UEFA-kupa a BEK-hez hasonlóan már 1955-ben útjára indult, ám 1971-ig Vásárvárosok Kupája (VVK) néven működött. Az első két kiírásban a nemzetközi vásárokat rendező városok válogatottjai, vegyes csapatai mérkőztek. Hamarosan rájöttek azonban, hogy kedvezőbb, ha egy csapat képviseli a „vásárvárost”. Azt azonban megengedték, hogy a résztvevő egyesület egy vagy két játékost kölcsönkérjen más csapattól — egészen 1964-ig élt ez a szabály.

Nos, ezt a míves trófeát (pontosabban a mai trófea elődjét, hiszen az eredeti serleget a Barcelona harmadik győzelme után végleg megtarthatta) emelhette a magasba a Ferencvárosi Torna Club 1965-ben, ezzel pedig máig a Fradi az egyetlen magyar egyesület, amelyik el tudta hódítani a három nagy összeurópai nemzetközi kupasorozat (BEK/BL, KEK, VVK/UEFA-kupa/Európa-liga) valamelyikének serlegét. Kétségtelen, hogy bár hatalmas tett volt kétszer elhódítani a Közép-európai Kupát is, különösen az 1937-es kiírás megnyerésének volt igazán nagy értéke elnézve a résztvevő országokat és csapatokat, mégis az FTC 1965-ös VVK-sikere a csapat és az egész magyar klubfutball máig legnagyobb sikere.

A nagy sorozat még 1964. szeptember 9-én, a Népstadionban kezdődött, ahol a Ferencváros a csehszlovák Zbrojovka Brnót fogadta. A korabeli beszámolók szerint a mieink fáradt, ideges csapat benyomását keltették, ami nem csoda, hiszen a meccset megelőző napokban nyertük meg az 1964-es magyar bajnokságot. Emellett az első forduló barcelonai sorsolásán nem is volt szerencséje az FTC-nek, a 46 induló közül a brnói együttes igen erős ellenfélnek bizonyult. Varga és Albert góljaival azért mégiscsak sikerült 2-0-s győzelemmel kezdeni a nemzetközi kupaszereplést, ám ez az akkori csapattól nem számított hazai pályán kiemelkedő teljesítménynek. Ráadásul majdnem sovány előnynek bizonyult a visszavágóra, hiszen egy héttel később Brnóban a csehszlovákok 1-0-ra megnyerték a visszavágót!

A második körben október végén következett az osztrák Wiener SC, a Fradi pedig idegenben ezúttal is 1-0-s vereséget szenvedett. Albert ezen a mérkőzésen is hatalmas kapufát lőtt, egy alkalommal pedig hatalmas helyzetben buktatták, azonban elmaradt a tizenegyes. Ez pedig később megbosszulta magát, hiszen a budapesti visszavágón bár Novák és Varga révén eljutott két gólig az FTC, az osztrákok is betaláltak, a 2-2-es összesítés pedig azt jelentette, harmadik mérkőzésre kerül sor (akkoriban még nem számított a gólkülönbség, és hosszabbítás sem volt döntetlen összesítés esetén). A harmadik meccset szintén Budapesten játszották november 18-án, a mintegy 40 ezer néző pedig szakadó esőben is ünnepelt, Albert Flórián duplája ugyanis ferencvárosi továbbjutást ért.

A harmadik kör december végi római sorsolásán a Ferencváros stílszerűen az AS Romát kapta ellenfélül. Érdekes volt az akkori lebonyolítás, ugyanis ekkor már csak 12 csapat volt versenyben, és a sorsolás szerint a hat továbbjutóból kettő játék nélkül kerülhet az elődöntőbe – a sors nem a Fradinak kedvezett, így ekkor már az is biztos volt, hogy az elődöntőbe jutásért is meg kell majd mérkőzni valakivel. Ehhez azonban előbb túl kellett jutni az olasz ellenfélen!

1965. március 10-én Rómában egy sérülésektől sújtott Ferencváros lépett pályára, amelyben az egyik legnagyobb sztár, Albert Flórián sem lehetett ott, a Császár ugyanis ekkoriban katonai szolgálatát töltötte. Az FTC így olyan saját nevelésű fiatalokkal állt fel, mint Juhász István vagy Rátkai László. Utóbbi kapásból hatalmas, szépségdíjas gólt szerzett, rajta kívül pedig Fenyvesi Máté is betalált, a zöld-fehérek óriási, 2-1-es győzelmet arattak Rómában! Egy héttel később a Népstadionban a rómaiak mindent megtettek azért, hogy megfordítsák a párharcot, ám a visszatérő Albert a 41. percben mégis az FTC-t juttatta vezetéshez. 13 perccel később az olaszok ugyan egyenlíthettek volna, de most adjuk át a szót Nagy Bélának: „Tamborini 17 méterről az üres kapura rúgta a labdát — már magasba lendült a karja - de Dalnoki Jenő ott termett, és a gólvonalról kifejelte a labdát... Semmi sem sikerült a rómaiaknak, még a büntetőrúgás értékesítése sem. Az utolsó percben ugyanis De Sisti úgy helyezte a labdát, hogy az a kapufát érintve elhagyta az alapvonalat. Nem csoda, hogy ettől Géczinek olyan kedve kerekedett, hogy minden olaszt megölelt, aki a keze ügyébe akadt...”

Következett a legjobb hat csapat között az Athletic Bilbao. Április 7-én Budapesten indult a párharc, és bár a Fradi végig nagy mezőnyfölényben játszott, a vége sovány, 1-0-s győzelem lett, Juhász István döntötte el a találkozót. Lehetett volna nagyobb is a különbség, de Albert a 65. percben az üresen tátongó kapu fölé emelte a labdát… Maradt így bőven izgalom a spanyolországi visszavágóra is, amely remekül indult, Varga góljával ugyanis a mieinknél volt az előny. A Bilbao azonban fordított, és hiába esett el Albert és Varga is egymás után gyanús körülmények között a tizenhatoson belül, a játékvezető sípja mindkét esetben néma maradt, így az Athletic 2-1-es sikerével kiharcolta a mindent eldöntő harmadik meccset. A sorsolás a Fradinak kedvezett, így május 13-án ismét a Népstadionban fogadhattuk a több 1964-es spanyol Európa-bajnokkal felálló baszkokat. „Hallgassuk” ismét Nagy Bélát: „Kupamérkőzés volt ez a javából! Mindkét együttes nagyszerűt produkált, de a gólokat az FTC szerezte! A zöld-fehér gárda teljesen a támadásra rendezkedett be, időnként hat ferencvárosi rohamozta a spanyol kaput. A támadósorban kitűnően érvényesült Albert nyugalma, nagyszerű átadásai, Rákosi munkabírása és a két gólt is elérő Fenyvesi lendülete. A mérkőzést egyébként több százezer néző láthatta (!), mivel a szurkolók kérésére a tévé is egyenesben közvetítette a találkozót. Ez volt az FTC első VVK mérkőzése, amely képernyőre került!”

Az elődöntőben jött a két évvel későbbi világbajnok angol válogatott alapembereivel, Bobby Charltonnal, Dennis Law-val, George Besttel felálló Manchester United. Az utánpótlásedzőként a mai napig a Ferencvárost szolgáló Horváth László, aki 21 évesen ott volt a VVK-keretben, sőt, a döntőben pályára is lépett, így emlékszik vissza a legendás párharcra:

„Csak tátottuk a szánkat, hogy milyen stadionban, milyen játékosok ellen játszunk: Charlton, Best, Law… Repülővel utaztunk, Londonban volt az átszállás, de étkezésre nem kaptunk külön pénzt. Ezért mi vittük magunkkal a kenyeret és a szalámit. Tudjuk, hogy a Fradi abban a rendszerben az élelmiszeriparhoz tartozott, így kaptuk az ellátmányt a pékségtől és a vágóhídról. Rákosi Gyuszi vitte papírzsákban a szalámit, én meg a kenyeret. Londonban, a tranzitban így ettünk – kipakoltuk egy asztalra a hozzávalókat, és nekiláttunk!”



Az első, manchesteri mérkőzést május 31-én, hétfőn játszották a csapatok – mivel a felek nem tudtak megegyezni az időpontról, az UEFA ezt a dátumot jelölte meg meccsnapként. A hazaiak játszottak fölényben, ám a 23. percben kissé váratlanul vezetéshez jutottak a zöld-fehérek. A korabeli beszámoló szerint a kitörő Vargát bár a tizenhatoson belül buktatták, a játékvezető mégis a vonalról ítélt szabadrúgást. Albert készítette le a szabadrúgást lövésre Nováknak, akinek bombája a szétugró sorfal között a jobb sarokba vágódott. Az angolok ezután három góllal válaszoltak, ám Rákosi szépített, a végén pedig megvoltak a helyzetek az egyenlítéshez is, így a United tulajdonképpen örülhetett a 3-2-es győzelemnek.

Hat nappal később a Népstadionban a Ferencváros szinte azonnal magához ragadta a kezdeményezést, megpróbálta hamar ledolgozni az egygólos hátrányt. Az angolok Dunne kapussal az élen emberfeletti munkát végeztek, hogy feltartóztassák a hazai rohamokat. Novák tizenegyesből szerzett góljával mégis sikerült megtörni őket, ennél többször azonban, bár a szakvezetés két elmaradt tizenegyest is számon kért a játékvezetőn, nem jött össze, így ezúttal is harmadik mérkőzés döntött a fináléba jutásról. A sorsolás harmadszor is a Fradinak kedvezett hasonló helyzetben, így június 16-án ismét a Népstadionban találkoztak a felek. 70 ezer szurkoló ünnepelhetett tombolva az első félidőben, amikor is Karába János felejthetetlen bombagólt lőtt.

Az FTC 2-1-re megnyerte a mindent eldöntő harmadik mérkőzést, és bejutott a Vásárvárosok Kupája döntőjébe! „Rákosi lövése után várható volt, hogy a tömörülő angol védőkről visszapattan a labda, ezért minden idegszálammal figyeltem, merre perdül. Megnéztem magamnak a rövidsarkot és egyből odarúgtam. Örülök, hogy fontos gólt szereztem” – mesélte el góljai körülményeit Fenyvesi Máté a mérkőzés után, aki ekkor még nem sejtette, hamarosan még ennél is fontosabb találatot ünnepelhet...

A fináléra 1965. június 23-án került sor Torinóban. Bár a szabályok értelmében a döntő is oda-visszavágós alapon dőlt volna el, a Ferencváros vezetősége a nyárra már korábban lekötött egy két és fél hetes Egyesült Államokbeli túrát, ezért kénytelen volt beleegyezni, hogy a döntőnek ne legyen budapesti visszavágója. Hasonlóra az egymeccses kupadöntők bevezetéséig sem korábban, sem ezután nem volt példa az európai klubfutballban…

A mindent eldöntő mérkőzés este fél tízkor kezdődött a torinói Stadio Communaléban.

„A hazai közvélemény biztos Juve-győzelmet várt. Erre reális alapjuk volt, hiszen 1965-ben csak az Inter bajnokcsapata győzte le Torinóban a Juventust! Az összes többi csapat vereséggel távozott a Stadio Communale gyepéről. A 71 ezres stadionban csak mintegy 30 ezer, de igen harsány hazai szurkoló foglalt helyet. Fradi-szurkoló? Talán egy sem volt - mármint a napjainkban szokásos csoportos utaztatás szerint — egyszerűen nem adtak „Nyugatra” útlevelet – fradistáknak
meg pláne. Szóval a csapat maga volt — de mindenkiben megdobbant a Fradi-szív” – világított rá könyvében Nagy Béla arra, milyen pokoli nehéz helyzetben kellett helyt állnia csapatunknak.

Ennek ellenére jól játszottunk, a fülledt, meleg időjárásban végig egyenrangú ellenfelei voltunk a paraguayi Heriberto Herrera edző együttesének. Géczinek a tizedik percben volt először védenivalója, a 44. percben pedig vezethettünk is volna, ám Albert nagy helyzetet hagyott ki.

A szünet után megváltozott a játék képe, az alábbhagyó hőségben a Juventus megpróbált sebességet váltani, de a mieink állták a rohamokat, sőt, időnként felül is kerekedtek az ellenfélen. Egyre többet támadott a Ferencváros, a 74. percben pedig a jobb szélen előrehúzódó Novák mintegy 30 méterről nagyszerűen ívelt a kapu elé. A legenda szerint a beadás pillanatában a labdát a kapu előtt váró Albert felkiáltott: „Rossz ez a passz!” , ám ő ugyan nem tudta megjátszani, a hosszú oldalon viszont berobbant Fenyvesi Máté, aki magasan felugorva, mintegy hat méterről a földre fejelve a hálóba pattintotta a labdát! Mint később kiderült, ez volt a mindent eldöntő pillanat, a lefújásig ugyanis már nem esett több gól!

A torinói közönség felállva ünnepelte a győztes vendégcsapatot, ami nagy szónak számított már akkoriban is, Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke pedig átadta a trófeát Mátrai Sándornak, aki elsőként emelhette a magasba mindmáig az egyetlen nagy európai kupát, amit magyar csapat hódított el!

Cikkajánló

Videókkal búcsúzunk labdarúgóinktól

Marcel Heister, Lovrencsics Gergő, Michal Skvarka és Isael Barbosa legjobb pillanatai a Fradi mezében.

Egy videóban a 32-szeres bajnokcsapat idei 69 gólja

A 2020/21-es NB I-es szezon összes Fradi-találata.

Újabb címvédés: az idén is a Fradié a Fair Play-díj!

A RangAdó-díjátadó második napján is díjazták a Ferencvárost.

Fradi podcast: Tokmac ezért volt halványabb a tavasszal

Kielemeztük Lovrencsics távozását, a Boliban maradt gólokat, de Uzuni igazolásáról is újdonságok derültek ki.

Több mutatóban is az élen zárt bajnokcsapatunk

Férfi labdarúgóink őszi és tavaszi, valamint hazai és idegenbeli teljesítménye is a legjobb a mezőnyben.

Rebrov lett az Év edzője!

Az MLSZ díjátadóján a klubok szavazatai alapján a mieink vezetőedzője lett a szezon legjobbja!

Isael, Heister és Skvarka is távozik

Lovrencsics Gergő mellett ők hárman is elhagyják együttesünket.

A szezon legjei: Uzuni a legeredményesebb fradista

Házi góllövőlista, gólpasszok és játszott percek – az idény számai.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most