2019. szeptember 15.
78 éve született a Fradi Császára
A magyar labdarúgás egyetlen magyar aranylabdására, Albert Flóriánra emlékezünk.

78 évvel ezelőtt, azaz 1941. szeptember 15-én, Hercegszántón született a Ferencváros és a magyar labdarúgás kiemelkedő egyénisége, Albert Flórián.

Az elegáns játéka és karizmatikus jelleme miatt Császárnak nevezett Albert 1952-ben került a Ferencvároshoz, amelyet egész hátralevő élete során hűséggel szolgált. Az FTC-ben összesen 537 mérkőzésen lépett pályára és 383 találatot ért el.

Négyszer nyert bajnokságot, egy alkalommal Magyar Népköztársaság-kupát, 1965-ben tagja volt annak a csapatnak, amely elhódította a Vásárvárosok Kupáját.

Háromszor volt gólkirály, de legnagyobb egyéni elismerését 1967-ben nyerte el, amikor neki ítélték oda az Aranylabda díjat.

Jelenleg is ő az egyetlen magyar, aki megkapta a labdarúgás legjelentősebb egyéni kitüntetését.

A magyar nemzeti csapatban 17 évesen mutatkozott be, majd 75 mérkőzésen 31 találatig jutott.

Albert Flórián nemcsak a Ferencvároshoz, de hazájához és a családjához is végig hű maradt. Visszavonulását követően napjait – a 2007-ben róla elnevezett – stadionban töltötte, figyelte a fiatal tehetségeket Rákosi Gyulával, valamint Szűcs Lajossal, akikkel életre szóló barátságot kötött.

Albert Flórián 2011. október 31-én hunyt el.

Emlékét örökké megőrizzük!

Albert Flórián dicsőséglistája

Magyar Bajnokság
- aranyérmes (3)
- ezüstérmes (4)

Magyar Népköztársaság-kupa
- győztes (1)

Vásárvárosok Kupája
- győztes (1)
- ezüstérmes (1)
- bronzérmes (1)

UEFA-Kupa
- bronzérmes (1)

Olimpia
- bronzérmes (1)

Európa-bajnokság
- bronzérmes (1)
- negyedik (1)

Egyéni díjai, eredményei
Aranylabda (1967)
Az 1962-es vb gólkirálya
Az év magyar játékosa (1966, 1967)
Gókirály (1960, 1961, 1965)
Világválogatott (1968, 1973)
Európa-válogatott (1972)
Az FTC örökös bajnoka (1974)
Az FTC aranydiplomása (1984)
A Halhatatlanok Klubjának tagja (1992)
Nemzet Sportolója (2004)
Hercengszántó díszpolgára (2007)
Budapest díszpolgára (2010)
Ferencváros díszpolgára (2011)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2011)
Erzsébetváros díszpolgára (2012)

Cikkajánló

Hajnal: "Folytatnánk a Puskás ellen kezdett utat"

Csütörtökön jön az ETO FC elleni bajnoki összecsapás az első forduló pótlásaként.

A Bajnokok Illata a meccsnapi ajánlatban!

A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.

Tippeljen, és nyerjen egy idegenbeli mez mintás sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az ETO FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kölcsönbe távozott Edgar Szevikjan

Az örmény válogatott labdarúgó két évvel ezelőtt bajnok lett a Ferencvárossal.

Fradi Zóna Bemelegítés Lisztes Krisztiánnal

Labdarúgócsapatunk szélsője, Lisztes Krisztián érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

Fradi Zóna Plusz Matús Beróval

Új igazolásunk a műsorban vett fel először Fradi-mezt és elmondta egy álma válik valóra.

Kölcsönbe távozik Alekszandar Csirkovics

A szerb szélső az előző szezont is kölcsönjátékosként töltötte.

Tapasztalt szlovák középpályást igazoltunk

Az 50-szeres szlovák válogatott Matús Bero karrierje során holland, török és német csapatban is játszott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin