89 évvel ezelőtt, 1932. december 12-én, Budapesten született a Ferencváros és a magyar labdarúgás egyik legkiemelkedőbb alakja, Dalnoki Jenő.
Dalnoki 1947-ben, mindössze 15 esztendősen került az FTC korosztályos együttesébe, és öt évet kellett várnia arra, hogy az élvonalbeli csapatban is bemutatkozhasson. Első tétmérkőzése nem sikerült jól, ugyanis a Szombathelyi Lokomotív ellen vívott magyar bajnoki találkozót 2-1-re elveszítette.
Dalnoki Jenő összesen 19 éven át szolgálta szeretett klubját. Ez idő alatt 440 felnőtt mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen 21 gólt szerzett. Játékosként kétszeres magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes volt, de a Ferencváros tagjaként megnyerte a VVK-t is, míg a magyar nemzeti csapattal olimpiai bajnok és olimpiai bronzérmes (az 1960-as olimpián) lett.
Dalnokinak edzőként is rendkívül sikeres korszaka volt a Ferencvárosban. Trénerként 398 mérkőzésen ült a zöld-fehér padon, egyszer magyar bajnok, háromszor MK-győztes lett, az 1974/75-ös idényben ő irányította a KEK-döntőig menetelő együttesünket.
Játékosként 1955-ben a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója címmel, míg pályafutását elismerve 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
Ünnepi sütés-főzés, Reszkessetek betörők-kvíz és karácsonyfa vásárlás FTC-módra - VIDEÓ!
A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!
A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!
Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!
Pénteken 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.