1932-ben ezen a napon született egykori labdarúgónk, Dalnoki Jenő, aki 1950 és 1966 között 441 meccsen játszott az FTC-ben. Játékosként kétszer nyert bajnokságot, egyszer pedig Magyar Kupát a Fradival, illetve tagja volt az 1962/1963-as VVK-elődöntős és az 1964/1965-ös VVK-győztes együttesünknek. 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok, 1960-ban pedig olimpiai bronzérmes lett a magyar válogatottal. Aktív pályafutása után klubunk vezetőedzőjeként 410 mérkőzésen ült a kispadon. Egy bajnoki cím és három Magyar Kupa-siker fűzödött a nevéhez, illetve 1975-ben a KEK döntőjéig vezette a mieinket.
Dalnoki 1947-ben, mindössze 15 évesen került az FTC korosztályos együttesébe, és három évet kellett várnia arra, hogy az élvonalbeli csapatban is bemutatkozhasson. Játékosként 1950 és 1966 között 441 mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen 22 gólt szerzett. Játékosként kétszeres magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes volt, de a Ferencváros tagjaként megnyerte a VVK-t is, míg a magyar nemzeti csapattal olimpiai bajnok (1952-ben ezzel ő lett az FTC első olimpiai bajnok labdarúgója) és olimpiai bronzérmes lett.
Dalnokinak edzőként is rendkívül sikeres korszaka volt a Ferencvárosban. Trénerként 410 mérkőzésen ült a zöld-fehér padon, egyszer magyar bajnok, háromszor MK-győztes lett, az 1974/1975-ös idényben ő irányította a KEK-döntőig menetelő együttesünket.
Játékosként 1955-ben a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója címmel, míg pályafutását elismerve 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!
A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!
A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!
Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!
Pénteken 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.
Február 3-tól startol a háromféle fradis szuperprogram 7-14 éves gyermekeknek a Groupama Arénában!