
Férfi labdarúgócsapatunk bravúrok sorozatát bemutatva, 25 év után bejutott a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Sergei Rebrov csapata a selejtezők során sorrendben a svéd Djurgardent, a skót Celticet, a horvát Dinamo Zagrebet és a norvég Molde együttesét búcsúztatva verekedte be magát a BL csoportkörbe. Négy bajnok ellenfélen és öt mérkőzésen át vezetett az út idáig. Egyetlen másik csapat sem tudta véghezvinni azt, amit a mieink megcsináltak.
A Bajnokok Ligája-selejtezőknek az első körben 34 csapat vágott neki, közülük azonban csak a Ferencvárosnak sikerült eljutnia a csoportkörig. Minden más csapat, amely az első selejtezőkörben kezdte a küzdelmeket, elvérezett a selejtezők során. Ilyen volt a szerb Crvena zvezda, a kazah Asztana, a bolgár Ludogorec , de az általunk búcsúztatott skót Celtic is. Ez is jelzi, hogy csapatunk micsoda bravúrt vitt végbe azzal, hogy bejutott a BL csoportkörébe.
Az elmúlt években sem sok csapat volt képes arra, hogy a selejtező első fordulójából a csoportkörig jusson. Idén 34 csapat, míg tavaly és tavalyelőtt 32-32 gárda vágott neki a selejtezőknek, vagyis összesen 98 kísérlet történt az első selejtezőkörből a csoportkörbe jutásra. Az utóbbi a három évben ez csak két csapatnak sikerült. A Crvena zvezdának 2018-ban és 2019-ben, és a Ferencvárosnak 2020-ban.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!