2021. május 26.
A ciprusi bajnokság álomcsapatából igazoltunk
Samy Mmaee testvére, a Belga Kupa-győztes Ryan Mmaee megszerzésével erősítettünk.

32-szeres magyar bajnok labdarúgócsapatunk szerződtette a Belga Kupa-győztes, egyszeres marokkói válogatott Ryan Mmaee-t, jelenlegi védőnk, Samy Mmaee testvérét. A 23 éves támadó az előző idényt a ciprusi AEL Limassol együttesénél töltötte, amellyel a kupában egészen az elődöntőig menetelt, a bajnokságban pedig a harmadik helyen zárt. Ryan Mmaee a bajnokság legfontosabb időszakának, a felsőházi rájátszásnak a gólkirálya lett, így kiváló formában csatlakozik a mieinkhez. Mmaee remek teljesítményével kivívta a rivális klubok elismerését is, ugyanis az ellenfelek szavazatai alapján bekerült a ciprusi bajnokság álomcsapatába, ráadásul úgy, hogy mind a 13 vetélytársnál helyet kapott a képzeletbeli támadószekcióban.

Bemutatás

A marokkói gyökerekkel rendelkező Ryan Mmaee Belgiumban, Geraardsbergenben született. Fiatalon a Gentben, valamint a tízszeres bajnok és nyolcszoros Belga Kupa-győztes Standard de Liége-ben kezdett el futballozni.

Első hivatalos tétmérkőzését 18 évesen, a Standard színeiben játszotta korábbi klubja, a Gent ellen. A Standarddal a 2015/16-os idényben meg is szerezte első trófeáját, az együttessel Belga Kupát nyert.

A több játéklehetőség reményében 2018-ban klubja kölcsönadta őt az ugyancsak a belga élvonalban szereplő Waasland-Beverennek. A bevereni klubban 20 bajnoki találkozón lépett pályára, rögtön első mérkőzésén betalált, a szezon során pedig öt gólpasszt is kiosztott.

Kölcsönszerződése lejárta után előbb visszatért a Standardhoz, majd Dánia felé vette az irányt, ahol az Aarhus számított a marokkói támadó játékára. Az idény végén a Standardból végül Ciprusra, a hétszeres bajnok AEL Limassol együtteséhez igazolt.

Ez a lépés pedig nagy áttörés volt Ryan Mmaee karrierjében. Első szezonjában 19 mérkőzésen lépett pályára, 15-ször kezdőként, ezeken a találkozókon összesen ötször volt eredményes. Az APOEL ellen 2-1-re megnyert bajnokin ő szerezte a győzelmet érő találatot.

A 2020/21-es idényben is alapembernek számított, és még tovább fejlődött együttesében, amelynek már abszolút húzóembere lett. Az alapszakasz során 22 találkozón 15-ször volt a kezdőben, a bizalmat pedig nyolc góllal és négy gólpasszal hálálta meg. Ennél is jobban sikerült számára a bajnokság legfontosabb időszakasza, azaz a felsőházi rájátszás. Itt nyolc találkozón hatszor is eredményes volt, ezzel ő lett a legeredményesebb játékos a bajnokság ezen szakaszában. A teljes bajnoki idényt figyelembe véve is előkelő helyen zárt a marokkói támadó: 14 találatával az ötödik lett. A kupában is szépen meneteltek csapatával, egészen az elődöntőig jutottak, míg a bajnokságban végül a harmadik helyen zártak.

A 23 esztendős, gólérzékeny támadó tétmérkőzésen szerepelt a belga U19-es és U21-es válogatottban is. Előbbiben hat találkozón háromszor is eredményes volt, míg utóbbiban két meccsen egy gólt szerzett.

Ryan Mmaee felnőtt szinten már a marokkói nemzeti csapatot képviseli, egyszer lépett pályára a válogatottban: 2016. augusztus 31-én egy Albánia elleni, 0-0-ra végződő barátságos mérkőzésen kapta meg a lehetőséget Hervé Renard szövetségi kapitánytól.

Érdekesség, hogy a Mmaee-család igazi futballista família. Ryan idősebbik testvére, Samy jelenleg is együttesünket erősíti, bátyja, Jacky Mmaee Luxemburgban játszik, legfiatalabb öccse, Camil pedig a Standard U21-es csapatában futballozik.

További érdekesség, hogy Samy és Ryan nem most játszhatnak együtt először. Ezt megelőzően eddig ez két csapatban - és négy mérkőzésen - fordult elő: kétszer az U21-es belga válogatottban (Málta és Ciprus korosztályos nemzeti tizenegye ellen), valamint még a 2015/16-os idényben a Standard de Liége színeiben a Kortrijk ellen.

Cikkajánló

123 éves az FTC Labdarúgó szakosztálya

A magyar labdarúgás legsikeresebb futball szakosztálya december 3-án ünnepli 123. születésnapját.

Dibusz: „Nem lenne csoda, ha innen továbbjutnánk”

Magyar válogatott kapusunk azt is elmondta, kit szeretett volna elkerülni az Eb-sorsolás során.

A házigazdákkal is találkozunk az Eb-n

A magyar labdarúgó-válogatott Németországgal, Skóciával és Svájccal került egy csoportba.

Sztankovics: „A cetli? Most elmondom, mit írtam rá”

Férfi futballcsapatunk vezetőedzője a hét egyik nagy titka mellett a Mezőkövesd elleni bajnokiról is beszélt.

Katona Bálint: „Sok időm nem volt gondolkodni”

Az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörében debütáló játékos majdnem egy teljes félidőt kapott.

Ki volt november legjobbja? Ön dönt!

Újra megnyitottuk a szavazást, döntse el ön, hogy melyik labdarúgónk kapja a HSA Hónap Játékosa-díjat!

„Bízom benne, hogy emlékezetes lesz a jövő nyár”

A labdarúgó Európa-bajnokság szombati sorsolása előtt Dibusz Dénes beszélt a várakozásairól.

EKL: a Hét Gólja jelöltek között hősünk csodagólja

Alekszandar Pesics 98. perces bombagóljára is szavazhatnak drukkereink a Hét Gólja szavazáson.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin