2020. augusztus 3.
A Dinamo Zagrebtől igazoltunk fiatal csatárt
A 20 éves horvát korosztályos válogatott támadó, Roko Baturina a Dinamo Zagrebtől szerződik együttesünkhöz.

Labdarúgócsapatunk a Dinamo Zagrebtől megszerezte a legutóbbi szezont a szlovén élvonalbeli NK Bravóban töltött horvát korosztályos támadót, Roko Baturinát.

Játékosbemutató

A 2000-ben született horvát támadó a Hajduk utánpótlásában nevelkedett, majd megjárta az RNK Split U17-es csapatát. Itt keltette fel a horvát bajnokságot domináló Dinamo Zagreb érdeklődését. A zágrábiak U19-esei között csupán egy szezont töltött, majd fel is került a második számú csapat keretébe.

Itt, a 2019/20-as szezon őszén 13 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig ötször is eredményes tudott lenni. Ezzel a mutatóval meggyőzte a szlovén élvonalban (Prva Liga) szereplő NK Bravo vezetőségét, amely az idény tavaszi részére kölcsön is vette a 185 cm magas gólzsákot.

A befektetés jónak bizonyult mind a klub, mind pedig Baturina részéről, ugyanis azonnal beilleszkedett a szlovén élvonalba, nem csupán rendszeres játéklehetőséghez jutott, de 16 összecsapáson nyolc gólt és két gólpasszt is jegyzett. Ennek a teljesítménynek is köszönhetően a ljubljanai alakulat a hatodik pozícióban zárta a pontvadászatot.

Baturina 2015 áprilisában mutatkozott be az U15-ös válogatottban egy szlovénok elleni barátságos mérkőzésen. Másnap az USA korosztályos csapata ellen megszerezte első gólját. Ezt követően még kétszer tudott eredményes lenni: előbb Mexikó, majd Japán kapuját tudta bevenni.

Ezután tíz összecsapáson játszott az U17-ben, majd kétszer lépett pályára az U18-ban is, ezeken összesen két gólt szerzett. Jelenleg az U19-es csapatot erősíti, ahol eddig 12 mérkőzésen jutott szóhoz, egyszer volt eredményes.

Névjegy

Név: Roko Baturina

Születési idő, hely: 2000. június 20., Split

Korábbi klubjai: RNK Split U17 (2015-2017), Dinamo Zagreb U19 (2017-2019), Dinamo Zagreb II (2019-2020), NK Bravo (2020)

Cikkajánló

A legnagyobb Fradi hálóját őrizte

Az FTC egyik aranykorszakának kapuslegendájára, a ma 100 éve született Henni Gézára emlékezünk.

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin