2019. október 30.
A Fradi ifjú debütánsa: „Sokat segítettek a társak”
Csontos Dominik a BKV Előre otthonában fél órát játszott felnőtt együttesünkben.

Mint arról korábban beszámoltunk, férfi futballcsapatunk szerdai, BKV Előre elleni győztes kupameccsén debütált felnőtt együttesünkben a 2002-es születésű középpályás, Csontos Dominik, aki a 60. percben Szerető Krisztofert váltotta. A lefújást követően U19-es csapatunk tehetsége még kissé megilletődötten, de boldogan nyilatkozott a FradiMédiának.

- Nagyszerű érzés, hogy bemutatkozhattam a Ferencváros nagycsapatában, időre lesz szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam ezt – kezdte Csontos. – A pályán sokat segítettek a társak, igyekeztem a legegyszerűbb megoldásokat választva játszani, bízom benne, hogy mindenki elégedett a bemutatkozásommal. Sokat jelent nekem, hogy a végén az öltözőben többen odajöttek hozzám és gratuláltak.

Magyar bajnok együttesünk legközelebb szombaton lép pályára, az NB I 11. játéknapján a Mezőkövesdet fogadja a Groupama Arénában. Jegyek még kaphatók személyesen a stadionnál és online is – IDE kattintva megtudhatja, miként módosul jegypénztárunk nyitvatartása.

Cikkajánló

Rebrov: „Veszélyesen játszottunk, elértük a célunkat"

Vezetőedzőnk elégedetten nyilatkozott a BKV Előre elleni győztes kupameccsünket követően.

Három gól és továbbjutás a Magyar Kupában

Férfi futballcsapatunk 3-1-re nyert a BKV Előre vendégeként a Magyar Kupában, így bejutott a 32 közé.

Ifj. Albert: „Ezért is mondták, hogy az Üllői úti fák…”

Pályafutásáról, édesapjáról és az Aranylabdáról is érzelmesen mesélt ifjabb Albert Flórián – VIDEÓ!

Ünnepnap miatt módosul a jegypénztár nyitvatartása

Kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton tudnak még jegyet vásárolni futballcsapatunk következő bajnokijára.

Ismét meccsnapi ajánlat a Fradi Shopban!

Szombaton kétféle zöld Nike tréningfelsőt is nagy kedvezménnyel lehet megvásárolni a Fradi Shopban!

Bönig: „Öröm látni, hogy az FTC újra ott van Európában”

Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ

Legyen ön a 8000. bérletesünk, nyerjen Vespa motort!

A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!

„Robbie-val beszéltük, hogy mindenhol nyernünk kell!”

Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin