2021. január 28.
A Fradié a legtöbb gólszerző a bajnokságban
A támadók mellett a középpályások és a védők is kiveszik részüket a gólszerzésből a 2020/21-es szezonban.

Az NB I 18. fordulója előtt a Ferencváros 17 mérkőzésen szerzett 13 győzelemmel, három döntetlennel és mindössze egy vereséggel áll a tabella élén, a bajnokság legkevesebb, kilenc kapott gólja mellett 35 alkalommal zörgették meg az ellenfél hálóit Sergei Rebrov játékosai.

A házi gólkirály a szezonban parádés formában futballozó Tokmac Nguen, aki hétszer is eredményes tudott lenni bajnoki mérkőzéseken, ebből hármat egy találkozón szerzett: a Paks ellen mesterhármast lőtt. Többen is akadnak keretünkben, akik négyszer voltak eddig eredményesek, mint például Myrto Uzuni, vagy Isael Barbosa, aki egy dupla mellett még két mérkőzésen tudott egyszer-egyszer betalálni, valamint ezzel a gólmennyiséggel rendelkezik legeredményesebb középpályásunk, Ihor Haratin is.

Három bajnoki találatnál jár Franck Boli és Roko Baturina. Két góllal egyedül az egy éve visszatért közönség kedvenc, Somália áll, aki egy hét leforgása alatt az Újpestnek és a MOL Fehérvárnak is be tudott találni 2020 őszén.

A leghosszabb lista az egygólosok névsora: Oleksandr Zubkov és Aissa Laidouni mellett öt védőjátékos is betalált már a pontvadászat idei kiírásában: Lovrencsics Gergő, Abraham Frimpong, Marcel Heister, Eldar Civic és Csontos Dominik is pontokat érő gólokat tudott szerezni.

Az egy csapaton belüli 14 bajnoki gólszerző a bajnokság legjobb mutatójának számít, miután a bajnokság féltávjánál egy csapatban sem tudott ennyi játékos eredményes lenni, mint a Ferencvárosban.

Cikkajánló

Kölcsönbe távozott Edgar Szevikjan

Az örmény válogatott labdarúgó két évvel ezelőtt bajnok lett a Ferencvárossal.

Fradi Zóna Bemelegítés Lisztes Krisztiánnal

Labdarúgócsapatunk szélsője, Lisztes Krisztián érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

Fradi Zóna Plusz Matús Beróval

Új igazolásunk a műsorban vett fel először Fradi-mezt és elmondta egy álma válik valóra.

Kölcsönbe távozik Alekszandar Csirkovics

A szerb szélső az előző szezont is kölcsönjátékosként töltötte.

Tapasztalt szlovák középpályást igazoltunk

Az 50-szeres szlovák válogatott Matús Bero karrierje során holland, török és német csapatban is játszott.

Szavazzon a hónap Fradi-góljára!

Ki kapja augusztusban a Telekom Hónap Gólja elismerést? A döntés a szurkolóké!

Gavriel Kanikovszki távozott a Ferencvárostól

Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.

Lisztes: „Örülök, hogy megszereztem a győztes gólt!”

Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin