2023. október 25.
„A Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet”
Az FTC vezetőedzője, Dejan Sztankovics minimum a pontszerzésben bízik a belgák ellen.

Férfi labdarúgócsapatunk október 26-án, csütörtökön 21.00-tól a belga Genk vendégeként folytatja szereplését az UEFA Európa Konferencia Liga F-csoportjának 3. fordulójában. A meccsnap előtt, szerdán vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics mondta el várakozásait.

- Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Dibusz Dénesnek, hiszen szerdán egy kis királynő érkezett a családjába. Minden jót kívánok nekik! – kezdte vezetőedzőnk, utalva kapusunkra, akinek október 24-én megszületett a második gyermeke, Lotti. Ezt követően a Genk elleni csoportmeccsről is beszélt. - Nehéz 90 perc vár ránk. A Genk határozott játékra, gyors futballra képes, tudja, hogyan kell irányítani egy mérkőzést. Ezekben a napokban egymást követik a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, de Belgiumban is mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk minimum egy, de akár három ponttal hazatérni!

Két játéknap után a Genk és az FTC is négy-négy ponttal áll az UEKL F-csoportjában, megelőzve a kétpontos Fiorentinát és pont nélkül álló Csukaricskit. Dejan Sztankovics a négyes állásával kapcsolatban is elmondta véleményét.

- Persze, még négy forduló hátravan, de úgy gondolom, hogy a Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet a továbbjutás szempontjából. Nem lesz könnyű mérkőzés a csütörtöki, de tudjuk, mi a dolgunk – mondta a tréner.

Ne maradjon le semmiről a következő nemzetközi túrán sem, kövesse a FradiMédia hivatalos felületeit a Facebook-on, az Instagramon, a YouTube-on és a TikTokon is! A Genkbe utazó szurkolók számára összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, cikkünket IDE kattintva láthatják!

Játsszon velünk!

A Ferencvárosi Torna Club nyereményjátékot hirdet, ráadásul két platformon: drukkereink Facebookon és TikTokon is részt vehetnek játékunkon, így dupla eséllyel pályáznak két hazai mérkőzésmezünk egyikére. Nyereményjátékunk október 25-én, szerdán elindult! A játék lényege, hogy a résztvevők mind Facebookon, mind pedig TikTokon megmutassák, milyen mezben szurkolnak rekordbajnok együttesüknek. További részletek ITT!

Cikkajánló

Íme, a Paks elleni győzelmünk legszebb pillanatai

Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!

Robbie Keane: „Megmutattuk a karakterünket!”

Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.

Gruber döntött, fontos győzelem Pakson

Férfi labdarúgócsapatunk kiélezett meccset nyert meg 1-0-ra a Paks vendégeként a Fizz Ligában.

Tippeljen, és nyerjen egy Macron tornazsákot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Paks ellen is

Vasárnap 14.45-től még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Keane: „Nehéz csata lesz a paksi, de győzni kell!”

Férfi labdarúgócsapatunk edzőjét, Robbie Keane-t a Paks elleni vasárnapi bajnoki rangadóról kérdeztük.

Robbie Keane: Jól kell dolgoznunk, tovább kell jutnunk!

Vezetőedzőnk és sportigazgatónk is elmondta véleményét az UEL-sorsolás eredményéről és a Ludogorecről.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Gólik Benjámin érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe idei második adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin